Franciaország péntek este kiejtette Portugáliát az Eb-negyedöntőjében, ami előtt az is kiderült, hogy a spanyolokon át vezet az út az Európa-bajnokság fináléjába.
Három gyorsasági után Georg Linnamae vezet az Észt Rallyn Robert Virves előtt, míg Hayden Paddon komoly időt vesztett, Simone Tempestini pedig borult a változékony időjárás mellett zajló versenyen.
Ha van francia játékos, akinek a továbbjutás ellenére is nehéz lehetett a péntek éjszaka, az Randal Kolo Muani, aki 2021-ben pont ugyanígy puskázta el a meccslabdát a vb-döntőben, amit ezúttal nem büntetett meg az élet.
Julien Bernard kiélvezte, hogy az időfutam pályájának közelében lakik, ismerőseivel, családjával csapott nagy bulit, aztán megbüntették, hogy rombolja a bringasport imázsát.
A magyar szövetség (Masz) szombati tájékoztatása szerint ezúttal is sokoldalú csapat léphet majd pályára, mivel dobó, ugró, sprint, gátfutó, gyalogló, hosszútávfutó és többpróbázó versenyszámban is lesz érdekelt.
Tűzoltópalackot formázó finomságokkal lepte meg a McLaren a barcelonai tűzeset után nekik segítséget nyújtó Mercedest és más résztvevőket is Silverstone-ban. Közben visszatért a motorhome-juk.
Ízig-vérig mogyoródi hölgy, aki hétévesen ismerkedett meg a birkózással, és aligha gondolta volna, hogy bő két évtized múlva ő lesz Magyarországon az első női bíró egy olimpián kedvenc sportágában.
Egyedül a gólokat hiányolta Didier Deschamps szövetségi kapitány, miután a vb-ezüstérmes francia válogatott 0-0-s döntetlen után tizenegyesekkel 5-3-ra legyőzte a portugál csapatot a németországi labdarúgó Európa-bajnokság péntek esti negyeddöntőjében.
Anthony Taylor játékvezető lett a német-spanyol negyeddöntő egyik főszereplője, a teljesítményét még egykori kollégája is kritizálta. A német csapat másodedzője az öltözőben ordibált vele a meccs után.
Az olasz média és a római szurkolók is hevesen kritizálták a Spanyolország-Németország Európa-bajnoki mérkőzés játékvezetőjét, a Budapesten is felháborodást keltő, Anthony Taylort.