A Sportál sorozatában kilenc olyan sportág egy-egy legendája volt a vendégünk a stúdióban, amelyeknek a képviselői Párizsban is jó szereplésre számíthatnak. A meghívottak mindegyike maga is olimpiai bajnok (kivétel a kézilabda, mert ott még nem nyertünk soha aranyat az ötkarikás játékokon), a sorban utolsóként az 1980-as olimpia magyar birkózóhőse
A házigazda német válogatott kétszer a hazai, a magyarok ellen pedig az idegenbeli mezében lép pályára a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörében - írja az Mti.
A házigazda német válogatott kétszer a hazai, a magyarok ellen pedig az idegenbeli mezében lép pályára a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörében - írja az Mti.
A holland labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) szereplő Feyenoord bejelentette, hogy a 2024-2025-ös idénytől Brian Priske veszi át a csapat irányítását.
Fábián Bettina az ötödik, Szimcsák Mira a hetedik, Olasz Anna pedig a 18. helyen végzett a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében a belgrádi Európa-bajnokságon - írta az Mti.
A "Verstappen-faktor" hozott újabb győzelmet a Red Bullnak a múlt hétvégi Kanadai Nagydíjon a Red Bull tanácsadója szerint. Helmut Marko a bajnoki helyzetüket is mérlegelte.
Gianmarco Tamberi drámai versenyben lett a magasugrás Európa-bajnoka, aztán a frászt hozta az olaszokra, majd megmutatta, hogy a rugóláb tényleg létezik.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően Paulo Fonseca veszi át a 2024-2025-ös idénytől az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Ac Milan irányítását. Fabrizio Romano szerint már szerdán alá is írják a szerződést a felek.
Póta Georgina sikerrel vette a selejtező második fordulóját egyesben, így már csak egy győzelemre van a főtáblától az asztaliteniszezők 250 ezer dollár összdíjazású, Star Contender-besorolású Wtt-versenyén, Ljubljanában. Majoros Bence kiesett - számolt be róla az Mti.
Az F1 egyik újságírója a szingapúri ütközésbotránnyal állította párhuzamba a Red Bull büntetést érő kanadai utasítását. Helmut Marko ezzel szemben még túlzónak is érzi a Sergio Pérezzel kapott büntetésüket.
Rabb Krisztián még nem is élt akkor, amikor Mohamed Aida megszerezte első Európa-bajnoki érmét. Most mindketten a jövő heti bázeli kontinensbajnokságra készülnek. A 22 éves kardvívó első, a 48 éves tőröző pedig utolsó nagy versenye előtt nyilatkozott a Sportálnak.
Eddigi ferraris időszaka mélypontját jelentette a Kanadai Nagydíj, ám Férdéric Vasseur szerint azzal követnének el hibát, ha pánikba esnének a hétvégi katasztrófa miatt.
Az ötödik helyen kiemelt Piros Zsombor váratlan vereséget szenvedett a Pozsonyban zajló, 121 ezer euró összdíjazású salakpályás challenger-tenisztorna nyitókörében - számolt be róla az Mti.
A Kanadai Nagydíj legfőbb statisztikai különlegességét az időmérő végeredményében kell keresni, de utánanéztünk annak is, milyen megbízhatósági rekordot dobott a kukába a Ferrari, és milyen évtizedes rossz sorozattól vett búcsút a McLaren.