A hétfői utazás után kedden már Weiler im Allgäuban, Bajorország egyik leghangulatosabb sporttelepén edzett a magyar labdarúgó-válogatott. A remek körülmények között tartott gyakorláson Szoboszlai Dominik és Dárdai Márton is a társakkal edzett, Loic Nego és Callum Styles viszont tőlük külön kocogott - minden bizonnyal csupán elővigyázatosságból.
Az egyaránt kisebb sérüléssel bajlódó Styles Callum és Nego Loic még külön dolgozott a pénteken rajtoló Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott első németországi edzésén.
Majoros Bence sikerrel vette a selejtező első fordulóját egyesben az asztaliteniszezők 250 ezer dollár összdíjazású, Star Contender-besorolású Wtt-versenyén, Ljubljanában, Madarász Dóra viszont kikapott és ezzel búcsúzott - számolt be róla az Mti.
Sajtótájékoztatóval és edzéssel folytatódott a magyar labdarúgó válogatott felkészülési programja Németországban. A helyszínről Pintér Dániel kollégánk tudósít.
Kisebb sérülése miatt nem állt ki a döntőre vasárnap Losonczi Dávid a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyen. A kötöttfogású 87 kilogrammos birkózó ennek ellenére jó formában érzi magát és edzőtáborokkal készül az olimpiára.
Egyelőre se a kereslet, se a kínálat nem indokolja a magasra tervezett szállásárakat a párizsi olimpiai idejére. Aki még csak most kezdene foglalni, az is megnyugodhat, biztosan kap szobát.
A külföldi labdarúgó-válogatottak keretében szép számmal találunk olyan játékosokat, akik korábban az Nb I-ben futballoztak és most a közelgő Európa-bajnokságra készülnek.
Gálfi Dalma továbbjutott az első fordulóból a hollandiai 's-Hertogenbosch városában zajló füvespályás tenisztorna 267 ezer euró (105 millió forint) összdíjazású női versenyében.
Teljes erőbedobással készülnek a nemzeti csapatok az Euro 2024-es megmérettetésekre, ám nem sokkal a kezdés előtt sérülések árnyékolják be a felkészülést Lengyelországban.
A hétfői utazás után kedden már Weiler im Allgäuban, Bajorország egyik leghangulatosabb sporttelepén edzett a magyar labdarúgó-válogatott. A remek körülmények között tartott gyakorláson Szoboszlai Dominik és Dárdai Márton is a társakkal edzett, Loic Nego és Callum Styles viszont tőlük külön kocogott - minden bizonnyal csupán elővigyázatosságból. Cz
Sallai Roland, a válogatott egyik kulcsjátékosa, univerzális játékossá vált Németországban, ahol a védelemben is használták a sebességét. A nyitottságról, a kötelező pluszmunkáról, a válogatott titkáról is kérdeztük a közelgő Eb előtt, ahol a németekkel is játszunk.
Gálpál Zsombor a 19. helyen zárta a férfi tízpróbázók versenyét, a gerelyhajító számában azonban megdöntötte egyéni legjobbját, és közel 62 méterre hajította a szert. A római atlétikai Európa-bajnokság ötödik napjának 10 ezer méteres döntőjében Böhm Lilla remek teljesítményt nyújtott, javított egyéni csúcsán és a 15. helyen ért célba.
A pénteken kezdődő Európa-bajnokságra készülő portugál labdarúgó-válogatott házigazdaként 3-0-ra győzött Írország ellen a barátságos mérkőzések keddi játéknapján.
Szemmel láthatóan elhagyta a labda a játékteret, mielőtt a katari játékos visszahúzta volna a pályára azt, az India elleni vb-selejtezőn. Az ezt követő győztes találatot viszont mégis megadta a játékvezető.
A nap sztárjai, Gianmarco Tamberi, Karsten Warholm és Femke Bol is imponáló teljesítménnyel győzött a római szabadtéri atlétikai Európa-bajnokság keddi versenynapján, a legjobb teljesítményt a spanyol Jordan Alejandro Díaz Fortun nyújtotta, aki a világcsúcstól mindössze 11 centivel maradt el férfi hármasugrásban, de a legnagyobb műsort a hazaiak ke
A mali válogatott viszontagságos körülmények között tudott csak eljutni a legutóbbi világbajnoki selejtezőjének helyszínére, ami után Hamari Traoré hangot adott a nemtetszésének.
Varázslatos nyári este kerekedett ebből a napból a házigazda olaszok számára, akiknek legjobbjai megszerezték nemzetük kilencedik és tizedik aranyérmét is a 26. atlétikai Európa-bajnokságon. Ezzel fölényesen vezetik az éremtáblázatot a rendezők, de nekünk is jutott örülni való, igaz, kisebb léptékben: 10 000 méteren Böhm Lilla és a tízpróbázó Gálpá