Sébastien Ogier a Szardínia Rally szombati napján, majd a vasárnapi Power Stage-en is defektet szedett össze, a gumisérülés azonban a nyolcszoros világbajnok szerint nem a Pirelli hibája volt.
Juhász Dorka hat pontot szerzett, csapata, a Minnesota Lynx pedig 86-62-re nyert a Los Angeles Sparks vendégeként az észak-amerikai női kosárlabdaliga (Wnba) szerdai játéknapján - írja az Mti.
Juhász Dorka hat pontot szerzett, csapata, a Minnesota Lynx pedig 86-62-re nyert a Los Angeles Sparks vendégeként az észak-amerikai női kosárlabdaliga (WNBA) szerdai játéknapján.
Az előző futamokhoz hasonlóan a hétvégi Forma-1-es Kanadai Nagydíjon sem csak Max Verstappen esélyes a győzelemre, ugyanakkor aligha csapattársa, Sergio Pérez állhat majd a dobogó tetejére, hiába hosszabbította meg szerződését a Red Bull 2026 végéig – mondta az InfoRádióban a Motorsport Online főszerkesztője, aki szerint nagy döntés előtt állnak a
A népszerű énekes bevallotta, válogatott focista szeretett volna lenni, egy lábtörés azonban közbeszólt. A labdarúgást persze máig is imádja és szurkolóként várja az Eb-t.
A Boston Celtics az egyedüli rekordot jelentő 18., míg a Dallas Mavericks a második bajnoki címére hajt az észak-amerikai kosárlabdaliga (Nba) magyar idő szerint péntek hajnalban rajtoló nagydöntőjébe - írja az Mti.
Milan Milanovics sem tudott segíteni a Mezőkövesden, amely kiesett az Nb I-ből. A szerb edző a Sportálnak adott interjúban a csapatnál töltött időről, valamint az Eb-ről is beszélt.
Vogel Soma ismét bizonyította klasszisát, ezúttal a férfi vízilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének ötöspárbajában hárított hatalmas bravúrral az utolsó párban, ezzel BL-döntőbe segítve csapatát.
A harmadik negyedben félbeszakadt a szerb kosárlabda bajnoki döntő szerda esti második mérkőzése, és a folytatást illetően több forgatókönyv van - az is lehet, hogy Hanga Ádám csapatát, az első összecsapást megnyerő Crvena zvezdát hirdetik ki bajnoknak - írja az Mti.
Uruguay magabiztos, 4-0-s győzelmet aratott a Mexikó elleni felkészülési mérkőzésen. A Liverpool csatára, Darwin Núnez mesterhármast szerzett, de nem csak emiatt volt emlékezetes a találkozó
A Bajnokok Ligája fináléjába jutott Ferencváros férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője szerint együttese ugyan sok hibával játszott, de főként mentálisan remek teljesítményt nyújtott a Novi Beograd elleni szerdai elődöntőben, a sorozat máltai Final Fourjában.
Váradi Benedek csapata, a Trefl Sopot 75-69-re kikapott a King Szczecin vendégeként a lengyel kosárlabda-bajnokság döntőjében, így 2-1-es hátrányba került - írja az Mti.
Gareth Southgate szövetségi kapitány kirakta a Tottenham középpályását csapata keretből a végső szűkítés előtt, James Maddison elhagyta az angol labdarúgó-válogatott edzőtáborát.
Félrefejlesztett autó, a belső harcok negatív hatása vagy egy régóta meglévő probléma, ami csak most vált igazán láthatóvá? Több oka is lehet a Red Bull elmúlt versenyeken tapasztalt visszaesésének. A csapat szoros folytatást vár.
A Ripost cikkében arról is írnak, hogy Kozák Danuta nehéz helyzetbe kerülhet, mert nem csitulnak a kedélyek, mióta verbális molesztálással vádolta meg a válogatott edzőjét.
A montenegrói válogatott balátlövő, Milos Bozovics mellett a jobbszélső Dörnyei Borisz szerződtetését is bejelentette a férfi kézilabda Nb I-be feljutott Győr. Utóbbi a szerb Dinamo Pancevo együttesétől érkezik.
Közeleg a németországi labdarúgó Európa-bajnokság, így természetesen már minden csapatnak megvan, milyen mezekben húzná minél tovább szereplését a kontinenstornán. Az alábbiakban ezeket nézzük át kicsit, annyit előre elmondhatunk, két részre szakadt a mezőny mezek tekintetében.
Dörnyei Borisszal és Milos Bozoviccsal vált teljessé a férfi kézilabda NBI-be feljutó Győri ETO-UNI FKC kerete a 2024/2025-ös idényre, a klubvezetés bizakodó, cél a bennmaradás és a stabil élvonalbeli tagság.
Hazai nagydíja előtt az F1-es mezőny egyik legcsendesebb tagjára, Lance Strollra került a rivaldafény. A teljesítményét érintő kritikákra a kanadai fel tudott hozni egy olyan mutatót, amiben három hétvége óta jobb Fernando Alonsónál.
Nagy Kristóf szerződését egy évvel meghosszabbította az Ftc-Telekom férfi jégkorongcsapata, így teljessé vált a kapusállomány a következő idényre - írja a fradi.hu.
Év végén távoznia kell a felemelkedőben lévő Ferrarihoz, és jó esély van rá, hogy csak a középmezőnyben jut számára hely. Carlos Sainz hatékonyan használná ki az élen hátralévő idejét.
Hétvégén rendezik a Porsche Carrera Cup Benelux idei második versenyét Zandvoortban, ahol Kalle Rovanpera számára elkezdődik a pályaversenyzői karrier.
Nem tartja favoritnak csapatát Montrealban a Red Bull tanácsadója. Helmut Marko elismeri, oda a fölényük, de ez nem jelenti azt, hogy ne akarnának nyerni.