A Fiorentina 63 év után nyerne újra európai kupatrófeát szerda este az athéni Aja Szofia Stadionban a labdarúgó Konferencia-liga fináléjában, míg riválisa, az Olimpiakosz története első nemzetközi diadalára hajt.
Úgy látja, Virth Balázs az olimpiára tekintettel kötött kompromisszumot, hogy kihozhassa a helyzetből a legjobbat, de hogy mi lesz Párizs után, ki mit akar majd, az a jövő zenéje.
A Sportál sorozatában kilenc olyan sportág egy-egy legendája a vendégünk a stúdióban, amelyeknek a képviselői Párizsban is jó szereplésre számíthatnak. A meghívottak mindegyike maga is olimpiai bajnok (kivétel a kézilabda, mert ott még nem nyertünk soha aranyat az ötkarikás játékokon), a sorban az ötödik a hatvan éve (!) győztes öttusázó, Török Fer
Az Újpesttől a szerződése lejártával távozó Mészöly Géza az klub hivatalos honlapjának elmondta, kettős érzések kavarognak benne, miután kiderült, távozik az együttestől.
Esteban Ocon akár egy futamra partvonalon kívülre is kerülhet, amiért nekiment Monacóban a csapattársának. Martin Brundle szerint ez egyik csapatnál sem fér bele.
Az egyik legnagyobb meglepetést szolgáltatta a német válogatott Eb-kerethirdetésénél, hogy a remek idényt futó Mats Hummels kimaradt a 27 fős névsorból - a Borussia Dortmund Bajnokok Ligája-döntőre készülő védője a Sport Bildnek beszélt Julian Nagelsmann szövetségi kapitány döntésének az okáról.
A 2022-es római Európa-bajnokság óta először úszott nemzetközi versenyen az olimpiai bajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf. A Mare Nostrum versenysorozat barcelonai állomásán jó néhány magyar klasszis indul, de a figyelem fókusza természetesen a Bp. Honvéd 24 éves klasszisán van.
Petter Solberg után újabb világbajnok versenyző erősítette meg, hogy rajthoz áll a svéd Skandináv Rallyn, a többszörös rallycross világbajnok, Johan Kristoffersson. A svéd versenyző Solberghez hasonlóan szintén Volkswagennel indul az ERC idei harmadik versenyén.
Az olimpiai kvótás Major Veronika az alapverseny legjobb teljesítményével bejutott a női sportpisztolyosok fináléjába, a Major, Jákó Miriam, Sike Renáta összeállítású hármas pedig bronzérmet nyert a szám hagyományos csapatversenyében az Eszéken zajló olimpiai kvalifikációs puska, pisztoly Európa-bajnokságon.
Olasz lapértesülések szerint egy májusi silverstone-i teszt, amelyen Andrea Kimi Antonelli Mick Schumacher és George Russell ellen is megmérette magát, meggyőzte a Mercedes vezetőségét arról, hogy az olasz kapja meg a 2025-ös versenyzői ülést.
Az olimpiai kvótás Major Veronika az alapverseny legjobb teljesítményével bejutott a női sportpisztolyosok fináléjába, a Major, Jákó Miriam, Sike Renáta összeállítású hármas pedig bronzérmet nyert a szám hagyományos csapatversenyében az Eszéken zajló olimpiai kvalifikációs puska, pisztoly Európa-bajnokságon.
Tokió olimpiai bajnoka a 2022-es római Európa-bajnokság után először állt rajtkőre nemzetközi versenyen, és két mai számában is biztosította helyét a késő délutáni döntőben.
A Barcelona csatárklasszisa, Robert Lewandowski, a Napoli középpályása, Piotr Zielinski, az Arsenal védője, Jakub Kiwior és a Juventus kapusa, Wojciech Szczesny is tagja a lengyelek bő keretének.
A Liverpool legendája, Steven Gerard nagyinterjút adott a Telegraph-nak, ahol beszélt döntései hátteréről, Jordan Hendersonról, valamint arról, hogy mi motiválja Szaúd-Arábiában.
Az olimpiai kvótás Major Veronika az alapverseny legjobb teljesítményével bejutott a női sportpisztolyosok fináléjába, a Major, Jákó Miriam, Sike Renáta összeállítású hármas pedig bronzérmet nyert a szám hagyományos csapatversenyében az Eszéken zajló olimpiai kvalifikációs puska, pisztoly Európa-bajnokságon.
Hátráltathatja a Red Bullt hosszabb távon Sergio Pérez monacói balesete. Helmut Marko attól tart, a magas kárköltség miatt meg lesz kötve a kezük a zárkózó riválisok elleni fejlesztési versenyben.
Befejeződött a felújítás első üteme a Hungaroringen, minden készen áll a nyár legnagyobb eseményére, amit követően a munka folytatódik tovább - adta hírül közleményében a hungaroring.hu.