Lando Norris és George Russell baráti viszonyt ápolnak egymással, de Monacóban a McLaren pilótája felhúzta magát honfitársa helyezkedésén – pedig ő maga volt az, aki szabálytalan manővert hajtott végre.
Német Gábor nagyszerű tempóval folytatták szombat délután a Diósgyőr Rallyt, és Turán Frigyes büntetése után az első helyen fejezték be az ORB második futamának első napját.
A Forma-1-es Monacói Nagydíj időmérő edzését a hazai pályán versenyző Charles Leclerc nyerte Oscar Piastri és Carlos Sainz előtt. Max Verstappen csak a hatodik lett.
Minél több gyermeket kell sportolásra ösztönözni már egészen kicsi kortól, mert felnőve olyan tulajdonságokat és készségeket sajátítanak el, amik életük során végig kísérik őket - mondta a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára a közmédiának nyilatkozva szombaton, Győrben.
Charles Leclerc 2021 és 2022 után szerzett ismét rajtelsőséget a Monacói Nagydíjon, mellőle Oscar Piastri rajtolhat a Senna-festésű McLarennel. Max Verstappen hibázott a Q3-ban, de két nagy név már az első szakaszban elbúcsúzott.
Elsőként a házigazda cseh válogatott jutott döntőbe a férfi jégkorong-világbajnokságon, miután a szombati, prágai elődöntőben 7-3-ra legyőzte a svéd csapatot.
Charles Leclerc 2021 és 2022 után szerzett ismét rajtelsőséget a Monacói Nagydíjon, mellőle Oscar Piastri rajtolhat a Senna-festésű McLarennel. Max Verstappen hibázott a Q3-ban, de Fernando Alonso és Sergio Pérez már az első szakaszban elbúcsúzott.
Elsőként a házigazda cseh válogatott jutott döntőbe a férfi jégkorong-világbajnokságon, miután a szombati, prágai elődöntőben 7-3-ra legyőzte a svéd csapatot.
A francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő As Monaco játékosa, Wissam Ben Yedder a jelenlegi idény után átigazolási díj nélkül távozik - írja hivatalos oldalán a klub.
Elsőként a házigazda cseh válogatott jutott döntőbe a férfi jégkorong-világbajnokságon, miután a szombati, prágai elődöntőben 7-3-ra legyőzte a svéd csapatot.
A 26 éves monacói pilótának ez az idei első és pályafutása 24. pole pozíciója, hazai viadalán immár harmadszor rajtolhat az élről. A Ferrarinak ez a 250. pole pozíciója az F1-ben.
Az első félidőben kétgólos előnybe került a Manchester United a városi vetélytárs ellen az Fa-kupa-döntőben, és bár a hajrában Doku szépített, az egyenlítés nem jött össze, így Erik ten Hag csapata emelhette magasba a trófeát.
Ifj. Érdi Tibor és Kerék István minden szakaszt megnyerve vezetik a Diósgyőr Rally historic mezőnyének versenyét Varga Zoltán és Wirtmann Ferenc előtt.
Rosta Miklós csapata, a Dinamo Bucuresti 38-32-re kikapott a német Flensburgtól a férfi kézilabda Európa-liga elődöntőjében, a hamburgi négyes döntő szombati játéknapján.
Két címvédés történt a vívók országos bajnokságának egyéni versenyeiben: kardban Battai Sugár Katinka és Gémesi Csanád ismételt. Női tőrben Pásztor Flóra, férfi tőrben Szemes Gergő, női párbajtőrben Muhari Eszter, férfi párbajtőrben Nagy Dávid győzött.
Felettébb szokatlan nyilatkozatot adott Lewis Hamilton a számára 7. hellyel végződő monacói időmérő után. Bár a hétvégére George Russell kapta a Mercedes fejlesztését, de a hétszeres bajnok ettől függetlenül is azt mondja, "valami hiányzik".
Nem jött össze a kiugró eredmény Lewis Hamiltonnak a Monacói Nagydíj időmérőjén. A George Russellnek adott fejlesztéseket hiányolta, és azt jósolta, hogy idén már nem fogja többé legyőzni a csapattársát