Sajnálkozva kért bocsánatot és önkritikus volt Lando Norris, miután a pole-ból rajtolva kicsúszott az első kanyarban. Főnöke szerint nem tartozik bocsánatkéréssel, a csapatnak kell kisegítenie őt.
Adrien Fourmaux első szakaszát nyerte az idei Horvát Rallyn, miután a leggyorsabb tudott lenni az első szombati szakaszon, mely után Thierry Neuville ismét egyedül vezeti a versenyt.
Golovin Vlagyimir szerint kommunikációban, felelősségvállalásban, munkamorálban, dinamikában, motiváltságban, céltudatosságban és az önbizalom terén is nagyon sokat fejlődtek az olimpiai kvótás magyar női kézilabda-válogatott játékosai az elmúlt években.
A szövetségi kapitány szerint felelősségvállalásban, munkamorálban, dinamikában, motiváltságban, céltudatosságban és az önbizalom terén is nagyon sokat fejlődtek az olimpiai kvótás magyar női kézilabda-válogatott játékosai az elmúlt években.
A nigériai Tunde Onakoya megdöntötte az egyfolytában sakkozás világcsúcsát azzal, hogy 58 órán át játszott New York ikonikus helyén, a Times Square-en.
Max Verstappen a szezon ötödik pole-pozícióját is megszerezte a Kínai Nagydíj időmérőjén, ahol Lewis Hamilton már a Q1-ben kiesett, Carlos Sainz pedig piros zászló okozása után jutott el az utolsó szakaszig.
Max Verstappen a szezon ötödik pole-pozícióját is megszerezte a Kínai Nagydíj időmérőjén, ahol Lewis Hamilton már a Q1-ben kiesett, Carlos Sainz pedig piros zászló okozása után jutott el mégis az utolsó szakaszig. A szombat délelőtti sprintverseny után folytatódott az újszerű lebonyolítás a Kínai Nagydíjon, hiszen először rendeztek időmérőt a megsz
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
Áldozatot vállalt a Ferrari a Kínai Nagydíj időmérő edzésén Charles Leclerc-rel, de meglepték az ellenfelek. A monacói dobogóra pályázik, de van egy kérdőjel a vasárnapja körül.
Ugyan a sprintfutam nagyon jól alakult Lewis Hamilton számára, az időmérő edzésre ez már nem volt igaz. A brit hétszeres világbajnok nagy meglepetésre már a Q1-ben kiesett, és elárulta, hogy mi okozhatta a korai búcsúját. A 103-szoros futamgyőztes – aki a 2. helyen zárta a szombat délelőtt megrendezett 19 körös sprintfutamot – jó eséllyel pályázott
Megóvta a Kínai Nagydíj időmérő edzésének eredményét az Aston Martin csapata. Carlos Sainz Q2-es leállásának és visszatérésének felülvizsgálatát kérték az FIA-tól.
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
Thierry Neuville szombat délelőtt is folytatta pénteken mutatott kiváló teljesítményét a Horvát Rallyn, miközben a WRC2-ben magabiztos előnybe került Nikolay Gryazin.
Nem adta fel, fordított – Fernando Alonso büszke arra, hogy hibája után a harmadik rajtkockába kormányozta az Aston Martinját. Akár az első sor is meglehetett volna?
A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a
A kínai doppingellenes ügynökség szerint azért, mert a tesztek szennyezettek voltak. Ezt többen megkérdőjelezték azóta, most pedig kizárták a női 4x200 méteres gyorsúszást megnyerő kínai váltót.
Michelisz Norbert győzelmével zárult a TCR World Tour szezonnyitó időmérő edzése. A magyar pilóta a kvalifikáció legvégén volt képes összerakni azt a gyorskört, ami végül rajtelsőséget ért a számára. A bajnoki címvédő a Q1-et az 5. pozícióban lett rangsorolva zárta, mindösszesen 16 századdal kapott ki a leggyorsabb időt elérő Yann Ehrlachertől. Azo
Nem sokon múlott, hogy egy hiba teljes mértékben tönkretegye Fernando Alonso időmérő edzését Sanghajban. Az Aston Martin spanyol versenyzője ugyanis majdnem elvette a gázt az utolsó gyorskörén, miután már az egyes kanyarban hibázott. A 32-szeres futamgyőztes lenyűgözte a sportág szerelmeseit az időmérő edzésen nyújtott teljesítményével, miután több