2024. április 18. csütörtök

ápr. 18
17:48
Norris: Ha ez sikerül, még idén versenyt nyerhet a McLaren (m4sport.hu)
McLaren-győzelmet ígért Zak Brown a tavalyi sikereken felbuzdulva a csapata év eleji bemutatóján – Lando Norris elemezte ennek valószínűségét.
ápr. 18
18:03
Bondár negyeddöntős a svájci ITF-tenisztornán (Demokrata)
A negyedik helyen kiemelt Bondár ellenfele a nyolc között a máltai Francesca Curmi (315.) lesz.
ápr. 18
18:06
Hamilton: Alonso megmutatja, mi lehetséges (m4sport.hu)
Több okból is örül Lewis Hamilton a hírnek, hogy Fernando Alonso még évekig, 45 éves korában is a Forma–1-ben fog versenyezni.
ápr. 18
18:27
Kilenc Rally1-es autó indul a Portugál Rallyn, hatalmas csata várható a WRC2-ben (Racing)
Összesen 69 nevezés érkezett a WRC idei ötödik versenyére, a Portugál Rallyra, ahol kilenc Rally1-es autó áll rajthoz, a WRC2-ben pedig 39-en küzdenek meg a győzelemért és a pontokért.
ápr. 18
18:30
Marozsán Fábián bekezdett a barcelonai nyolcaddöntőben, de nem bírt az argentinok salakspecialistájával (m4sport.hu)
Marozsán Fábián szettelőnyről kikapott a nyolcaddöntőben a 2,8 millió euró összdíjazású barcelonai salakpályás férfi tenisztornán.
ápr. 18
18:45
A magyar válogatott sikeréért szurkol a brazil kapuslegenda (Demokrata)
Dida látja a magyar labdarúgó-válogatott folyamatos fejlődését, és drukkol az együttesnek.
ápr. 18
18:48
Fucsovics Márton a második kiemeltet búcsúztatva negyeddöntős Bukarestben (m4sport.hu)
Fucsovics Márton bravúros győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe az 579 ezer euró összdíjazású, bukaresti salakpályás férfi tenisztornán.
ápr. 18
19:06
Az olimpiai selejtező után az Eb-n is egy csoportban a női kézisek a svédekkel (m4sport.hu)
Ismét Debrecenben találkozik a két továbbjutásra legesélyesebb együttes.
ápr. 18
19:09
Így szurkolt az F1 első kínai pilótája az első Kínai Nagydíjon (Racing)
Először áll rajthoz kínai pilóta a Kínai Nagydíjon, és Csou közzétett egy képet, hogy a lelátón hogy szurkol 2004-ben.
ápr. 18
19:12
Amikor legutóbb Kínában versenyzett az F1 (m4sport.hu)
Négy év maradt ki az F1-es Kínai Nagydíj történetéből. Hogy mekkora idő ez a sportágban, kiderül abból, mi minden változott meg a legutóbbi 2019-es ottani hétvége óta
ápr. 18
19:14
Hanga Ádám kézközépcsont-törést szenvedett (m4sport.hu)
A válogatott kosaras edzésen szenvedett súlyos sérülést.
ápr. 18
19:18
Veszprém–Szeged, F1 és a férfi hokiválogatott arénaavatója pénteken élőben az m4sport.hu-n (m4sport.hu)
.
ápr. 18
19:24
Pérez: Száz százalék, hogy az F1-ben leszek jövőre! (m4sport.hu)
Továbbra is biztosra veszi Sergio Pérez, hogy heteken belül eldőlt a sorsa a Red Bullnál. Szerinte nem kérdés, hogy 2025-ben is a mezőny tagja lesz.
ápr. 18
19:27
Hamilton közölte, néhányan „baromságokat” beszélnek róla, majd odaszúrt csapattársának (Racing)
Lewis Hamilton kijelentette, nem kell bizonygatnia az igazát azzal kapcsolatban, hogy jövőre a Ferrarihoz igazol.
ápr. 18
19:33
Az A csoportba került a magyar válogatott a női kézilabda Eb-n (Demokrata)
A női szakág történetének első 24 csapatos Európa-bajnoksága november 28-tól december 15-ig tart.
ápr. 18
19:36
Kifogástalan körülményekkel találkozott a Honvédnál a Milannal kétszeres BL-győztes világbajnok brazil (m4sport.hu)
Dida a kispestiek kapusedzőjének meghívására érkezett Magyarországra.
ápr. 18
19:42
Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos (Metropol)
Veszélybe került a következő meccs is.
ápr. 18
19:44
Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával? (Metropol)
Marad a Herthában vagy ő is továbblép, mint az öccse?
ápr. 18
20:54
Döntős szereplés, így olimpiai kvóta sem jutott a magyaroknak női összetett puskában a riói selejtezőben (m4sport.hu)
Egyik magyar sem jutott fináléba a nők 50 méteres összetett puska versenyében csütörtökön a sportlövők Rio de Janeiróban zajló olimpiai kvalifikációs versenyén, melyen így egy kvótát szerzett a magyar csapat a pisztolyos Major Veronika révén.
ápr. 18
21:00
Előléptetés helyett menesztés? Ricciardo nem naiv (m4sport.hu)
Daniel Ricciardo reagált az év közbeni esetleges leváltásáról szóló találgatásokra, és elmagyarázta, miért nem érez extra nyomást magán a gyengélkedése miatt.
ápr. 18
21:09
Hivatalos: Théo Pourchaire az utcai pályák Indy 500-án debütál az IndyCar mezőnyében (Racing)
Az utóbbi hetek legrosszabbul őrzött titka vált hivatalossá magyar idő szerint csütörtök délután. A McLaren...
ápr. 18
21:12
Hivatalos: Théo Pourchaire az utcai pályák Indy 500-án debütál az IndyCar mezőnyében (USAracing)
Az utóbbi hetek legrosszabbul őrzött titka vált hivatalossá magyar idő szerint csütörtök délután. A McLaren...
ápr. 18
21:18
Olimpia, Debrecen és a svédek - a sorsolásokról Győri-Lukács Viktóriával és Golovin Vlagyimirrel a 40X20 podcastban (m4sport.hu)
Kedden kisorsolták a női és a férfi kézilabda-válogatott olimpiai csoportjait, csütörtökön Bécsben pedig a 2024-es, részben magyar rendezésű női Eb kvartettjeire is fény derült. Utóbbi sorsoláson Győri-Lukács Viktória is főszereplő volt, ő húzta a csoportunkba Észak-Macedóniát - de ott lesz még Törökország is és Svédország is, amely Golovin Vlagyim
ápr. 18
21:48
"Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját (Metropol)
Egyelőre a negyedik hely megszerzése a Debrecen célja.
ápr. 18
22:24
Hamlin szerint a Nascar manipulálhatta a texasi verseny befutóját (USAracing)
Chase Elliott győzelmével ért véget a Nascar Cup Series múlt vasárnapi, Texas Motor Speedwayen rendezett...
ápr. 18
22:27
Hamlin szerint a Nascar manipulálhatta a texasi verseny befutóját (Racing)
Chase Elliott győzelmével ért véget a Nascar Cup Series múlt vasárnapi, Texas Motor Speedwayen rendezett...
ápr. 18
23:12
Győzelemmel és El-negyeddöntős kieséssel búcsúzott Klopp a Liverpool edzőjeként az európai porondtól (m4sport.hu)
A visszavágón ugyan nyert, de így is kiesett a Liverpool az El-ből, Szoboszlai Dominik 66 percet kapott a bergamoi visszavágón.

2024. április 19. péntek

ápr. 19
0:12
A spanyolok lennének az új olaszok, de ez háromból csak egy csapatnak jött be (Telex)
A Barcelona és az Atlético is ráfizetett a kockázatkerülésre a Bajnokok Ligájában, a PSG-nek sikerült az újratervezés, az Arsenal megint nem bírta erővel. Carlo Ancelotti már tizedszer jutott elődöntőbe. Elemzés.
ápr. 19
0:15
Nem kérdés, marad a Farkasok mestere (Infostart)
A következő idényben is a januárban kinevezett Daniele De Rossi marad az Európa-ligában negyeddöntős AS Roma labdarúgócsapatának vezetőedzője.
ápr. 19
0:15
Balesetet szenvedett a magyar kosárlabdázó (BorsOnline)
Egy ideig nem is léphet pályára.
ápr. 19
0:16
Marozsán jól kezdett, de megingott és kiesett barcelonai tenisztornán (Telex)
Az első szettet megnyerte a magyar játékos, utána argentin riválisa átvette az irányítást és nyert.
ápr. 19
0:19
Golovin Vlagyimir: szerencsés sorsolást kaptunk, tovább akarunk jutni a csoportból Párizsban (Infostart)
A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint kedvezhet nekik az időbeosztás és az ellenfelek sorrendje is az ötkarikás játékokon. Golovin Vlagyimir arról is beszélt az InfoRádióban, hogy megpróbálnak minél több mérkőzést leszervezni a négy és fél hetes olimpiai felkészülésre.
ápr. 19
0:19
Ronaldo nem szívbajos, megfejte az Öreg Hölgyet (BorsOnline)
Követelése felét ítélte meg a bíróság Cristiano Ronaldónak.
ápr. 19
0:20
Egy korai tizenegyesgól után nem jött a folytatás, kiesett a Liverpool az El-ből (Telex)
Szalah büntetőjével a Liverpool nyert ugyan, de az Atalanta simán továbbment, a sorozat legnagyobb favoritja búcsúzott.
ápr. 19
0:23
A Real Madrid csak ezzel a taktikával juthatott tovább (Infostart)
A labdarúgó Bajnokok Ligája e heti visszavágói előtt az Opta elemzőcég a Real Madridnak, a PSG-nek és a Dortmundnak adta a legkevesebb esélyt a továbbjutásra. Mindhárom bejutott az elődöntőbe. A spanyol bajnoki listavezető volt a trióból az egyedüli, amely nem kezdte gólhátránnyal a második mérkőzését.
ápr. 19
0:27
Az Európa-bajnokságon ismét játszunk a svédekkel (Infostart)
A magyar női kézilabda-válogatott a svéd, az észak-macedón és a török válogatottal szerepel együtt a debreceni A csoportban a téli magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon.
ápr. 19
0:31
Bár az 5. percben szerzett gól rózsaszín álmokat szőtt, simán kiesett a Liverpool (Infostart)
Nagy esélyt kapott a Liverpool azzal, hogy már az ötödik percben előnybe került egy tizenegyesgóllal az Atalanta ellen, de a folytatásban nem tudott hatékony támadójátékot mutatni, s a két párharcot tekintve simán , 3-1-es összesítéssel kiesett az Atalanta ellen az Európa-liga negyeddöntőjében.
ápr. 19
0:35
Rémes hír látott napvilágot Szoboszlai Dominikról, de… (Infostart)
A magyar válogatott középpályás kis százalékkal jár sikerrel szerelési kísérletei során, de a Liverpool játékában – ebben a tekintetben – a mennyiség fontosabb a minőségnél.
ápr. 19
0:36
A hosszabbítás volt a sláger a Konferencia-liga negyeddöntőjében (m4sport.hu)
Négyből három negyeddöntős párharc hosszabbítás után, kettő tizenegyespárbajban dőlt el a Konferencia-ligában: a továbbjutó Fiorentina, az Aston Villa, valamint az Olimpiakosz Pireusz is 120 perces csatát követően jutott a legjobb négy közé csütörtökön (utóbbi kettő tizenegyesekkel), az egyetlen kakukktojás a Club Brugge, amely kettős győzelemmel b
ápr. 19
6:51
Tűz zavarta meg az F1 nagyon fontos edzését (Racing)
Az F1 hétvégi helyszíne Kína, ahol az első és egyetlen edzésen volt a leggyorsabb a sprint időmérője előtt.
ápr. 19
6:54
Egy bizarr megszakítás után Stroll vitte a szabadedzés Sanghajban (m4sport.hu)
Piastri volt a második, majd Verstappen és Pérez jött.
ápr. 19
7:00
Egy bizarr megszakítás után Stroll vitte a szabadedzés Sanghajban (m4sport.hu)
Piastri volt a második, majd Verstappen és Pérez jött.
ápr. 19
7:03
Meglepő sorrend alakult ki Kínában az első időmérő előtt (Racing)
Bizarr jelenetek zajlottak az első edzésen, az F1 ilyet még nem látott: a visszatérő Kínai Nagydíj egyetlen gyakorlásán égni kezdett a fű a pálya mellett. Mivel itt rendezik az év első sprinthétvégéjét a Forma-1 világbajnokságában, a szokottnál is fontosabb volt a nyitány, hiszen újabb gyakorlás már nem lesz, magyar idő szerint 9:30-tól a holnapi s
ápr. 19
7:18
Sainz: Szomorú, hogy most kell távoznom a Ferraritól, de nem az én döntésem volt (m4sport.hu)
Miközben hiszi, hogy találhat magának egy olyan csapatot, amellyel kiteljesítheti a pályafutását, Carlos Sainz elismerte, a legjobban annak örült volna, ha a Ferrarinál maradhat
ápr. 19
8:06
Viselhető és még világít is! Különleges trófea a Kínai Nagydíjon (m4sport.hu)
A babérkoszorúk előtt tisztelegnek és a helyi kultúrára is utalnak.
ápr. 19
8:09
Óriási önellentmondásnak tűnik az F1 újítása (Racing)
Egy szakíró felhívta a figyelmet arra, hogy az F1 a saját céljaival ellentétesen cselekedett a sprintversenyek új menetrendjével.
ápr. 19
8:30
Elődöntősök a Fradi korábbi ellenfelei a Konferencia-ligában (m4sport.hu)
Az Olimpiakosz és a Fiorentina akár döntőzhet is egymással.
ápr. 19
8:39
Máris itt a Kínai Nagydíj - sport a tévében (Infostart)
Magyar-norvég hokimeccs, Veszprém-Szeged kézirangadó, szaúdi foci és sok minden más a pénteki tévés sportkínálatban.
ápr. 19
8:42
"Ez elfogadhatatlan" – halmozottan hátrányos helyzetben Gasly az Alpine-nál (m4sport.hu)
Tartalékautója már van az Alpine-nak, új padlólemeze viszont csak egy. Pierre Gasly türelmes a hátrányos helyzete kapcsán, a szabadedzésen viszont frusztráltan szólta le a csapatát.
ápr. 19
8:44
Két Stanley Kupa-győztessel jön a kanadai hokiválogatott Budapestre (m4sport.hu)
Jordan Binnington 2019-ben, Bowen Byram pedig 2022-ben volt bajnok az NHL-ben.

Keresés