Tizenegy év után jutott ismét a Borussia Dortmund a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe. Bár hátrányból kezdte az Atlético Madrid elleni negyeddöntő-visszavágót, Marcel Sabitzer vezérletével fordított.
Állatkertben még viszonylag kevés F1-es versenyző tartott sisakbemutatót, Alexander Albon viszont most így próbált beilleszkedni a helyi "lakosok" közé.
Diego Simeone, a vendég Atlético Madrid vezetőedzője gratulált a szuper teljesítményt nyújtó Borussia Dortmundnak, amely kedden este 4-2-re legyőzte a csapatát a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, s ezzel a párharcot megfordítva bejutott a legjobb négy közé.
Az Ír Motorsport Szövetség bejelentette, hogy még legalább hat hónapra van szüksége, hogy a WRC-futamhoz szükséges anyagi keretet előteremtse, így 2025-ben még biztosan nem tér vissza a vb naptárba.
65 éves lévén már nem sok esélye lesz a Forma–1 leghíresebb csapatával világbajnoki címet nyerni, de nem csak a Ferrari csábítja Adrian Newey-t, a Red Bull tervezőzsenijét.
A Los Angeles Lakers bejutott a nyugati negyeddöntőbe, a Golden State Warriors számára viszont befejeződött a szezon az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA), melynek kedden rajtolt a kieséses szakasza.
Carlos Sainz kétszeres rally világbajnok lett az 1990-es évek elején, amikor még jóval több autó versenyzett egymással a csúcskategóriában, mint most. A spanyol legendának van ötlete arra, hogy miként lehetne növelni a Rally1-es autók számát a mai WRC-futamokon.
Százötven magyar versenyző helye már biztos, négy csapatunknak is lehet szurkolni. Tokióban húsz érmünk volt, szerencsés esetben most több is lehet, de ahhoz mindennek össze kellene jönnie. A kajakban és az úszásban akad bizonytalanság, a vívók nagy létszámban utaznak, a vitorlázás és a taekwondo okozhat örömteli pillanatokat.
Az elmúlt évek legjobban várt úszó-ob-je, azon belül is a Milák-sztori szolgáltatta a témát a közmédia vizes sportokkal foglalkozó podcastjének legújabb adásában.
Hosszú kihagyás, problémásnak ígérkező aszfalt, sprintes lebonyolítás, és még az időjárás is közbeszólhat – a visszatérő Kínai Nagydíjon borítékolható a káosz?
Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet - mondta Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a MOB szerdai sajtótájékoztatóján, melyet száz nappal a párizsi olimpia megnyitója előtt tartottak.
Juan Pablo Montoya saját példáján mutatja be, mennyit változtak a pilóták közötti kapcsolatok az elmúlt húsz évben, ami a kíméletlen szemléletmódot is eltüntette a pályákról.
Komoly sakkjátszmára emlékeztet a 2025-ös F1-es ülésekért folyó küzdelem. Fernando Alonso lépése új helyzetet teremtett, ami akár Max Verstappenre is nyomást gyakorolhat.
Major Veronika párizsi kvótát szerzett női sportpisztolyban a sportlövők Rio de Janeiróban zajló olimpiai kvalifikációs versenyének, melynek szerdai döntőjében a harmadik helyen zárt.
A magyar női kézilabda-válogatottat vezető Golovin Vlagyimir szerint a múlt heti, debreceni ötkarikás selejtezőtornán mutatott játékra lehet építeni a párizsi olimpiáig.
Az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) fegyelmi bizottsága Gazdag Dánielt, a Philadelphia Union magyar válogatott játékosát és több csapattársát is megbüntette.
A Brit Olimpiai Bizottság (BOA) elnöke szerint problémákat vet fel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) bejelentése, mely szerint pénzjutalmat kapnak a párizsi ötkarikás játékok aranyérmesei.
A WRC idei negyedik versenyét, a Horvát Rallyt április 18-21. között rendezik Jablanovec környékén. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a versenyről.