Bár az Atalantától elszenvedett 3-0-s vereség után borzasztóan nehéz helyzetbe került az Európa-liga-negyeddöntőben, Jürgen Klopp csapata egyszer már bebizonyította, hogy képes többgólos győzelmet aratni Bergamóban.
Többek között a fenti kérdésekre is keressük a választ a Sportál Fogadó tippszakértőivel, vagyis a férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásában vajon a Zte megtartja pályaelőnyét, a Vasas folytatja a harcot a feljutásért, és vajon milyen meccset hoz a Kisvárda és az Újpest összecsapása. De nem mentünk el szó nélkül a Barcelona és a Juventus hétvégi tal
Az idény végén elhagyja az Otp Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatát Dean Bombac, s a jelenleg még másodosztályú, de biztosan feljutó Győrnél folytatja a pályafutását - írja a klub közleménye.
A shakedown és kvalifikáció után péntek kora este a Királyszentistváni szuperspeciál szakasszal kezdetét veszi a V-Híd Rally Hungary érdemi része is. A nyitó szakaszon fantasztikus látvány és fények fogadják majd a versenyzőket és a szurkolókat is.
Fernando Alonso túlságosan imádja a Forma–1-et ahhoz, hogy kiszakadjon belőle, és még az ehhez szükséges áldozatokat is vállalja a folytatásért. Elismerte, a versenynaptár hossza, valamint a család és a családalapítás kérdése jelentették a legnagyobb kétségeit.
Figyelemmel követi az élvonal mérkőzéseit? Tudja esetleg, mi a közös Csank Jánosban, Gellei Imrében, Ricardo Monizban és Prukner Lászlóban? Nézzük, tizenkét kérdésből mennyire tudja a helyes választ.
Oscar Pistorius, a világcsúcstartó dél-afrikai paralimpikon január elején feltételesen szabadult a börtönből. Azóta nem igazán kapott kedvére való állást, ezért a dúsgazdag nagybátyjához köthető református templomban végez karbantartási és gondnoki munkákat.
Több amerikai futónő sem elégedett a dresszel, szerintük nem a teljesítményt szolgálja, ha versenyzés közben azon kell aggódniuk, hogy éppen melyik testrészük lóg ki.
A Horváth Rallye ASE csapatvezetője, Németh "16V" Péter számára nagy pillanat érkezik el a Veszprém Rallyn, hiszen bár nem tegnap volt, amikor versenyezni kezdett, először fog hátsókerék meghajtású autóval indulni egy futamon.
A Magyar Triatlon Szövetség (Mtsz) aggodalommal figyeli a Szajna vízminőségének romlásáról szóló híreket, mivel ennek következményeként elhalaszthatják vagy a nemzetközi szövetség szabályai alapján akár el is törölhetik a triatlonosok úszását a párizsi olimpián.
Ki várhat, és ki nem? Milyen hatása lesz Fernando Alonso bejelentésének? És kié lesz a következő lépés a sakktáblán? A 2025-ös F1-es versenyzőpiaci körkép.
Egy év versenyszünet után sikert sikerre halmozott eddig az úszó-ob-n Milák Kristóf, az első 3 napon 4 aranyat és 1 ezüstöt nyert az olimpiai bajnok, világcsúcstartó úszó, 50 gyorson pedig lett egy olimpiai szintje a Duna Arénában. Sós Csaba az InfoRádiónak nyilatkozva nem tagadta: többet kapott a sportolótól, mint amennyit várt.
Persze nem úgy, mint Bud Spencer az És megint dühbe jövünk című filmben (...a pisztácia kifogyott, csoki nem is volt) Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője ugyanis egy saját fagylaltmárkát dobott piacra, amely a jövőben az olasz szupermarketekben is kapható lesz.
Nincs valós indok arra, hogy Callum Styles-t véglegesen szerződtesse a Sunderland, hacsak nem teljesít szinte tökéletesen az utolsó négy meccsen - írja a footballleagueworld.com szaklap.
Nincs valós indok arra, hogy Callum Styles-t véglegesen szerződtesse a Sunderland, hacsak nem teljesít szinte tökéletesen az utolsó négy meccsen - írja a footballleagueworld.com szaklap.
Azzal, hogy Fernando Alonso még legalább további két évre elkötelezte magát az Aston Martin mellett, hamarosan olyan idős pilótája lesz a Forma-1-es mezőnynek, amilyet csak nagyon kevés mai néző láthatott.
Jamie Carragher, a Liverpool Bl-győztes legendája X-oldalán nem köntörfalazott, szerinte a B-csapatot kéne pályára küldenie Jürgen Kloppnak az El-negyeddöntő visszavágóján.
Máris közzétette a Forma–1 a 2025-ös világbajnokság programját. Továbbra is 24 futam lesz, de több változás is található a naptárban, kezdve az ausztráliai idénynyitóval.
Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya az Infórádiónak beszélt a hosszú időt kihagyó, az országos bajnokságon mégis remeklő Milák Kristófról.
Még soha nem szenvedett a Liverpool az Anfield Roadon súlyosabb vereséget nemzetközi kupamérkőzésen – az Atalanta elleni 0-3 így hát máris megkapta a "történelmi" jelzőt. Egyszersmind feltett megválaszolandó kérdéseket.