Fő számában, 200 méter pillangón nagyszerű időt úszott Milák Kristóf az előfutamban a Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság szerdai versenynapján.
Szörnyű balesetben elhunyt Gerhard Freundorfer, miközben az Európai Le Mans-sorozat (ELMS) és kísérőszériája a hétvégi szezonnyitóra készült Barcelonában, tudatta a Proton Competiton.
Május 30-án a focirajongók egy eddig példa nélküli show keretében találkozhatnak Szoboszlai Dominikkel a Budapest Sportarénában, a jegyértékesítés szerdán indult az eseményre.
Az Rb Leipzig együttese szombaton a VfL Wolfsburgot fogadja a német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga), és a szászországi klub hivatalos honlapja Gulácsi Péterrel vezette fel a mérkőzést.
A 2017-es párharcot nehéz lesz überelni, de azelőtt és azután is volt PSG–Barcelona a BL-ben, unatkozni pedig egyszer sem kellett, ez most sem lesz másképp.
Rúben Amorim akkor vette át a Sporting irányítását, amikor a szurkolók tüntettek, és még a játékosok öltözőjébe is betörtek. A portugál edző megküzdött azzal, hogy a klub anyagi helyzete sem volt a legjobb, és visszahozta a nagy sikereket.
A Liverpool jó híreket közölt, ugyanis keddi csapatedzésén már teljes értékű munkát végzett a csapat négy kulcsjátékosa is, akik sérülés miatt február óta nem játszottak.
A párizsi olimpia szervezőbizottságának elnöke, Tony Estanguet arról beszélt, hogy a triatlont elhalaszthatják vagy kiveszik belőle az úszást az idei játékokon.
A Mercedes jelenlegi két pilótája egyáltalán nem bánná, ha a Lewis Hamilton által év végén megüresített ülésbe az elérhető jelenlegi legsikeresebb pilótát igazolná le a csapat – és nem Max Verstappenről van szó.
A 24 éves Mathieu Franceschi tavaly teljesítette első teljes ERC-szezonját, melynek végén a bajnokság hatodik helyén zárt a 2022-es francia murva bajnok.
A párizsi olimpia atlétikai versenyeinek aranyérmesei 50 ezer dolláros jutalomban részesülnek - jelentette be a nemzetközi sportági szövetség (Wa) - írta az Mti.
Az al-Nasszr legutóbbi mérkőzésen elszabadultak az indulatok, a kiesés mellett, még Cristiano Ronaldót is kiállították, aki ennek apropóján sajtótájékoztatót hívott össze - állítja Saleh Al-Halfaid, szaúd-arábiai újságíró.
Várhatóan több mint húszezer résztvevő érkezik a jövő hétvégén 39. alkalommal sorra kerülő Telekom Vivicittá futófesztiválra, amelyről a mesterséges intelligencia segítségével készül cikk.
Folyamatosan kapta a kritikákat a Ferrari az elmúlt években az elszúrt stratégiai döntései miatt, ám idén mintha szintet léptek volna. Carlos Sainz szerint nem annyira a csapat, mint inkább az autójuk miatt.
Egy héttel az eset után a német labdarúgó másodosztályban szereplő Hertha Bsc elnézést kért amiatt, hogy Dárdai Pál vezetőedző kivonult egy sajtótájékoztatóról - írta az Mti.
Arrigo Sacchi, az olasz edzőlegenda egy könyvbemutatón vett részt, amely rendezvényen többek között beszélt az olasz futball pénzügyi helyzetéről, majd erős véleményt fogalmazott meg az Interrel szemben.
Sokan nem tudják, de Bertalan Márton még futsal játékosként kezdett el sportolni, ahol Szoboszlai Dominik mellett is játszott, a V-Híd Rally Hungaryn azonban már rally versenyzőként szeretné megmutatni gyorsaságát az ERC4-es kategóriában.
Arrigo Sacchi, az olasz edzőlegenda egy könyvbemutatón vett részt, amely rendezvényen többek között beszélt az olasz futball pénzügyi helyzetéről, majd erős véleményt fogalmazott meg az Interrel szemben.
Az első helyen kiemelt Piros Zsombor bejutott a negyeddöntőbe a Splitben zajló, 75 ezer euró összdíjazású salakpályás challenger-tenisztornán - számolt be róla az Mti.
Egy héttel az eset után a német labdarúgó másodosztályban szereplő Hertha BSC elnézést kért amiatt, hogy Dárdai Pál vezetőedző kivonult egy sajtótájékoztatóról.