Eliud Kipchoge Tokióban csak 10. lett, sosem volt még ilyen rossz helyezése, és az ideje sem volt acélos. Vajon elviszik így az olimpiára, ahol ő akar az első háromszoros maratoni bajnok lenni?
Carlos Sainz rávilágított, mi képezi a Red Bull nagy fölényének alapját, de látni vél egy rést is a címvédő pajzsán. Több riválissal ellentétben a Ferrari versenyzője nincs meggyőződve arról, hogy Max Verstappenék idén is utolérhetetlenek.
Yohan Rossel egyike azon versenyzőknek, akik esélyesek a WRC2-es világbajnoki címre. A francia citroenes pilóta szerint a WRC jövőbeni változásainak köszönhetően a WRC2 élmezőnyének lehetősége nyílik Rally1-es autóra váltani.
Miközben Jos Verstappen sajtóhírek szerint már fia csapatváltásával fenyegeti a Red Bullt, mások úgy tudják, Christian Horner ügye a motorpartner Fordot is gondolkodóba ejtheti, akarja-e ezt az együttműködést.
A Győri Audi ETO KC jobbátlövője, Ana Gros vasárnap lépett pályára orrtörését követően, a szlovén válogatott azonban 15 gólos vereséget szenvedett Franciaországtól az Eb-selejtezőben.
1984 után az 1985-ös abszolút bajnoki cím is a szezonzáró Veszprém Rallyn dőlt el a rally bajnokságban, bár a második veszprémi versenyen kisebb csoda kellett volna, ahhoz, hogy ne Ferjáncz Attiláék nyerjék a bajnokságot.
Díjlovaglásban is lesz magyar induló az idei, párizsi paralimpián, így összesen már 18 kvótával rendelkezik Magyarország az augusztus 28-án kezdődő seregszemlére.
Varga Kevin góllal járult hozzá a Sepsi OSK 4-0-s hazai győzelméhez az FC Voluntari ellen a román labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának hétfői játéknapján.
Kuczora Csenge jó és gólerős játékot mutatott a magyar női kézilabda-válogatott múltheti Eurokupa mérkőzésein. A szezon végén távozó váci irányító-átlövő az M4 Sport Kézilabda Magazinjában jó formájáról és az olimpiai selejtezőről is mesélt, valamint azt is elmondta, miért esett a német Thüringerre a választása.

Három másodperccel a vége előtt ütött góllal a Hydro Fehérvár AV19 3-2-re legyőzte a vendég olasz HC Pustertal Wölfe csapatát, és 2-0-ra vezet az osztrák jégkorongliga negyeddöntőjében az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.