Az Esztergom-Nyerges rali vasárnapi szörnyű balesete, az öt halálos áldozat sokkolta a közvéleményt, azon belül pedig különösen az autósportot. A vizsgálat zajlik, annak lezártáig az autósportszövetség nem kíván a balesettel kapcsolatban további tájékoztatást, illetve nyilatkozatot tenni. Még azok is nehezen dolgozzák fel a traumát, akik rutinosak,
Carlos Sainz úgy érzi, sokkal szervezettebb és hatékonyabb csapat vált a Ferrariból 2024-re. Csapattársa Frédéric Vasseur iránymutatásának fontosságát hangsúlyozta.
Ezen a héten az Edinburgh közelében fekvő knockhilli versenypályán teszteltek a brit Forma-4 idei szezonjának versenyzői, köztük a sorozatban bemutatkozni készülő Molnár Martinnal, aki gyorsabb volt csapattársainál.
Az Esztergom-Nyerges rali vasárnapi szörnyű balesete, az öt halálos áldozat sokkolta a közvéleményt, azon belül pedig különösen az autósportot. A vizsgálat zajlik, annak lezártáig az autósportszövetség nem kíván a balesettel kapcsolatban további tájékoztatást, illetve nyilatkozatot tenni. Még azok is nehezen dolgozzák fel a traumát, akik rutinosak,
Az Esztergom-Nyerges Rallyn történt halálos baleset után rögtön belső vizsgálatot indított az MNASZ, szerdán pedig elnökségi határozatban közölték egy vizsgálóbizottság felállítását is.
Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (Len) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának - írja az Mti.
Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.
A Sevilla sztárfocistájának, Sergio Ramosnak a felesége a 46. születésnapja alkalmából megvillantotta tökéletes testét. A négygyermekes anyuka nyíltan vállalja, hogy minden nap szexel a férjével.
Marozsán Fábián magyar idő szerint 18 órakor lép pályára a miami Atp-1000-es kemény pályás tenisztorna negyeddöntőjében a világranglista-5. Alexander Zverev ellen. A meccs előtt olyan statisztikával rendelkezik a magyar játékos, amivel még Rafael Nadalt és Novak Djokovicsot is megelőzi.
Vannak ötletei a Mercedesnek az idei vesszőfutásuk kapcsán, ám egyre nyilvánvalóbb, hogy gyökeres problémák rejlenek a háttérben. Toto Wolff szerint nem a csapatban, csak a módszerekben a hiba.
A jelenleg becsült három helyett akár ötmilliárd euróra is rúghatnak a nyári párizsi olimpia költségei közpénzből - jelentette ki a francia számvevőszék elnöke.
A Magyar Paralimpiai Bizottság és a Sportál közös sorozata, amelyben a párizsi paralimpia előtt bemutatjuk a magyar csapatot. A hatodik adás vendég dr. Fonyódi Ildikó, több nemzetközi para-díjlovas-verseny győztese.
Rayane Messi kiemelkedő teljesítményével segítette a magyar válogatottal egy csoportban szereplő Franciaországot az U17-es Európa-bajnokságra való kvalifikációhoz.
Még bármilyen permutációban összetalálkozhat a 2025-re elérhető három legjobb ülés és három legjobb versenyző, de elsősorban mindenki Max Verstappen lépését várja.
Míg novemberben még csak két, jelen állás szerint már három magyar aranyérmet jósol a párizsi olimpián a statisztikákkal foglalkozó Gracenote elemzése. Ezzel szemben Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (Mob) elnöke szerint a magyar csapat túlszárnyalhatja a tokiói eredményeket.
A Debreceni Sportcentrumhoz tartozó Dsi Debrecen Extrémsport szakosztályában folytatja pályafutását a Magyar Kerékpáros Szövetség válogatott Bmx freestyle versenyzője, Kempf Zoltán.
Egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott Sebastien Piche, a jégkorong Erste Ligában érdekelt Corona Brasov hátvédje, amiért szándékos rúgó mozdulatot tett a címvédő Gyergyói Hk egyik játékosa felé az elődöntő negyedik, szerdai összecsapásán.
A Debreceni Sportcentrumhoz tartozó DSI Debrecen Extrémsport szakosztályában folytatja pályafutását a Magyar Kerékpáros Szövetség válogatott BMX freestyle versenyzője, Kempf Zoltán.
A Motorsport Mánia legújabb adásában Turán Frigyes és Zsiros Gábor voltak a vendégek. A hét év után ismét összeülő páros beszélt a közös versenyzés újra kezdéséről, a Rally Hungaryról és a 2024-es ORB célokról is.
Egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott Sebastien Piche, a jégkorong Erste Ligában érdekelt Corona Brasov hátvédje, amiért szándékos rúgó mozdulatot tett a címvédő Gyergyói Hk egyik játékosa felé az elődöntő negyedik, szerdai összecsapásán.
Első alkalommal adták át csütörtökön a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága által alapított, a Nemzeti Sportügynökség (NSÜ), a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) és a Magyar Edzők Társasága együttműködésével létrehozott Gerevich György Nevelőedzői Díjat.