2024. március 11. hétfő

márc. 11
15:36
Kiderült, mi okozta a rajt késleltetését a MotoGP első idei főfutama előtt (P1race)
Wilco Zeelenberg elmondta, hogy Raúl Fernández miért jelzett problémát a Katari Nagydíj rajtprocedúrája során.
márc. 11
15:48
Piros Zsombor nyolcaddöntős Székesfehérváron (Sportal)
Piros Zsombor sikerrel vette az első fordulót a székesfehérvári challenger-tenisztorna főtáblás küzdelmeinek hétfői nyitónapján.
márc. 11
16:03
Öldöklő hazai küzdelem a láthatáron egy magyar olimpiai érmet ígérő úszószámban (Infostart)
Lehet, hogy hiába volt 200 méteres hátúszásban a dohai vb-n hetedik Telegdy Ádám, ha egyéni csúcsánál is jobb ideje van Kovács Benedeknek, illetve a februári vb-t Kovács mellett szintén kihagyó fukuokai világbajnok Kós Hubertnek. Az InfoRádiónak nyilatkozó Telegdy Ádám próbálja reálisan látni a helyzetét, de fogadkozik is: ő lesz "a második".
márc. 11
16:06
Infarktusa után már otthon gyógyul Sávolt Attila (Sportal)
Kiengedték a kórházból a hétvégén szívinfarktust kapott korábbi teniszezőt, jelenlegi sportvezetőt, Sávolt Attilát, aki a Kiskút Openre azért még nem tud kilátogatni a héten.
márc. 11
16:09
Itt a magyar szurkolók utolsó esélye jegyet venni a válogatott meccseire (BorsOnline)
Szerdán le lehet csapni a felszabaduló Eb-belépőkre.
márc. 11
16:18
HazaiPálya - Mészöly visszatérhetett a kispadra; Borsodban a DVTK az úr; Győzött és előzött a Fradi (Sportal)
A Sportál Tv magyar labdarúgással foglalkozó műsorában a hazai bajnokságok küzdelmei mellett a nemzetközi kupában szereplő csapatok mérkőzéseit és a Marco Rossi vezette válogatott szereplését is kielemezzük.
márc. 11
16:21
A Haas figyeli Bearmant, de (m4sport.hu)
Őket már a tavalyi év végén meggyőzte, mégsem jelentik ki, hogy első számú esélyes az egyik ülésre.
márc. 11
16:24
22 gyorsasági és hosszabb versenytáv a Portugál Rallyn (Racing)
Megjelent a Portugál Rally időterve, ami alapján az idei versenyen 22 gyorsasági szakasz és hosszabb versenytáv vár a mezőnyre.
márc. 11
16:42
F1-hírek: a Red Bull nem kényszeríti maradásra Verstappent (Sportal)
Christian Horner, a Forma-1-es világbajnoki címvédő Red Bull csapatfőnöke kijelentette, nem fogják arra kényszeríteni háromszoros vb-győztes versenyzőjüket, Max Verstappent, hogy kitöltse 2028-ig érvényes szerződését. - számolt be erről az Mti.
márc. 11
16:45
Végre kiderült, nagy titkot árultak el Katalin hercegnéről (BorsOnline)
A futball őshazájában kardinális kérdés, hogy ki melyik csapatnak szurkol. Immár nem titok, hogy Katalin walesi hercegné kinek a híve.
márc. 11
17:00
Meccs után összeesett és meghalt a bajnok (Ripost)
Hirtelen lett rosszul az öltözőben.
márc. 11
17:12
A dörzsölt Alonso át akarta verni a Mercedest? (Racing)
Alonso 5. lett a Szaúd-arábiai Nagydíjon, csapatfőnöke úgy vélte, más talán képtelen volna megvédeni a pozícióját.
márc. 11
17:12
Vignjevics nem hagyta el az Újpestet; megvan a Veszprém-Szeged BL-meccs időpontja - délutáni hírösszefoglaló (Sportal)
Íme, a ma délutáni történések a sport világából:
márc. 11
17:15
Massa pert indít a 2008-as Szingapúri Nagydíj miatt (m4sport.hu)
A londoni legfelsőbb bírósághoz fordult, miután ügyvédei nem tudtak megegyezni az F1-gyel.
márc. 11
17:21
Noha felmentette az Újpest, Vignjevics nem írta alá a szerződésbontást, így még a klub alkalmazásában áll (m4sport.hu)
A Sportál értesülései szerint Nebojsa Vignjevics továbbra is az Újpest alkalmazásában áll, mivel a szakember nem volt hajlandó aláírni a szerződésbontásról szóló papírokat.
márc. 11
17:24
A Mercedes pilótája nyert, majd száguldott tovább, mert senki nem szólt neki, hogy vége a futamnak (Racing)
Doriane Pinnek a győzelmébe került ez a mutatvány, utólag ugyanis akkora büntetést kapott, hogy pontot sem szerzett.
márc. 11
17:30
Gyász: Meghalt Marosi László (Ripost)
85 éves volt.
márc. 11
17:33
Menesztették a Lecce edzőjét, miután lefejelte az ellenfél játékosát (Infostart)
Roberto D'Aversától azután búcsúzott a klub, hogy vasárnap fejessel illette a Hellas Verona egyik játékosát az olasz labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában.
márc. 11
17:36
Beismerte bűnösségét Szalai Ádám - a verekedési ügyében véget ért a nyomozás (Sportal)
Lezárult a nyomozás, hamarosan pedig döntés születhet Szalai ügyében, akit testi sértéssel és garázdasággal gyanúsítottak meg.
márc. 11
17:45
Az első kalapbból várhatja a magyar válogatott a férfi kézilabda Eb-selejtező sorsolását (m4sport.hu)
Az Európa-bajnoki ötödik helyezett magyar férfi kézilabda-válogatott az első kalapba került a 2026-os kontinenstorna selejtezőjének sorsolása előtt.
márc. 11
17:51
Az első kalapból várhatja a magyar válogatott a 2026-os férfi kézilabda Eb-selejtező sorsolását (m4sport.hu)
Az Európa-bajnoki ötödik helyezett magyar férfi kézilabda-válogatott az első kalapba került a 2026-os kontinenstorna selejtezőjének sorsolása előtt.
márc. 11
17:53
Elmaradt büntető miatt újra kell játszani a BJA–Csíkszereda Erste Liga-negyeddöntőt (m4sport.hu)
A Magyar Jégkorong Szövetség Versenyirodája játékvezetői műhiba miatt a BJAHC–Csíkszereda Erste Liga-negyeddöntőt újrajátszatja.
márc. 11
17:54
Massa beperelte a Forma–1-et, hogy bíróságon szerezze meg Hamilton bajnoki címét (Racing)
Felipe Massa megindította a támadást a FOM és az FIA ellen, hogy a bíróságon érvényesítse akaratát, és szerezze meg a 2008-as vb-címet.
márc. 11
17:57
Chema Rodríguez az olimpiai selejtezőről: Az első meccs a legfontosabb, az sorsdöntő lehet (m4sport.hu)
A szövetségi kapitány szerint Norvégia a favorit, de Tunézia és Portugália is nagyon kemény ellenfél lesz.
márc. 11
18:00
Az első kalapból sorsolják a magyar válogatottat az Eb-selejtezőkre (Sportal)
Az Európa-bajnoki ötödik helyezett magyar férfi kézilabda-válogatott az első kalapba került a 2026-os kontinenstorna selejtezőjének sorsolása előtt - írja az Mti.
márc. 11
18:15
Christian Horner Max Verstappenről: ha nem akar velünk dolgozni, elmehet (Infostart)
A Red Bull csapatfőnöke kijelentette: ha a holland pilóta távozni akar, nem tartják vissza, ugyanakkor megjegyezte, nem lát rá okot, amiért el akarná hagyni őket a háromszoros világbajnok.
márc. 11
18:18
Három sorsdöntő meccs, három mondat: Egy csapat vagyunk! Egy célunk van! Ott lenni az olimpián! (Sportal)
A magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai közül van, aki már járt olimpián, van, aki még arra vár, hogy a gyerekkori álma beteljesüljön. Chema Rodríguez csapata csütörtök és vasárnap között - sorrendben - Tunézia, Norvégia és Portugália ellen harcolhatja ki a párizsi játékokon való részvétel jogát. A feladat nehéz, de nem megoldhatatlan
márc. 11
18:20
4FŐS 7FŐ - Nem nyerhet a Pool?; Ezúttal is elbukott a Győr; Jó a profi ökölvívásnak Tyson legújabb bunyója? (Sportal)
A Sportal Tv hetente jelentkező műsorában az elmúlt 7 nap legfontosabb sporthíreit beszélik át a stúdióban a sportal.hu újságírói és meghívott vendégük. Négy ember, hét téma és mindez 7-szer 4 percben!
márc. 11
18:21
Piastri: Hamilton mögött kiderült, mi a gyenge pontunk (m4sport.hu)
Szaúd-Arábiában legyőzték a Mercedest, de valami nyilvánvalóvá vált számukra…
márc. 11
18:24
Megindult a támadás Hamilton első vb-címe ellen – Massa bíróságra ment (Racing)
Felipe Massa a Formula One Management, az FIA és Bernie Ecclestone ellen indított pert, hogy megszerezze a 2008-as vb-címet.
márc. 11
18:30
Marini nem értette, hogy miért van mögötte Miller, majd elengedte, és megvilágosodott (P1race)
Luca Marini elárulta, Jack Miller mögött motorozva rájött, hogy mi a Honda igazi gyengesége a KTM-mel szemben.
márc. 11
18:36
Hoppá! Bírói műhiba miatt újrajátszanak egy Erste Liga-meccset (Sportal)
Játékvezetői műhiba miatt a Magyar Jégkorong Szövetség versenyirodája az Erste Liga negyeddöntőjében zajló Budapest Jahc-Sc Csíkszereda párharc szombati második mérkőzésének újrajátszásást rendelte el.
márc. 11
18:39
Sztankovics megtörte a csendet, őszintén beszélt a botrányáról (Metropol)
A nagy port kavaró incidenséről kérdezték.
márc. 11
18:45
Sajtó: Négy fontos Red Bull-mérnököt szemelt ki a Ferrari (m4sport.hu)
Egy olasz lap azt is tudja, kiket igazolnának le.
márc. 11
19:06
Megvan, mennyit kell kihagynia a Manchester City kapusának (Sportal)
Kényszerpihenő vár a Manchester City kapuvédőjére, a brazil Edersonra.
márc. 11
19:15
Kedden hirdet válogatott keretet Marco Rossi: Szoboszlaiék üzentek a kapitánynak (Metropol)
A válogatott minden csapatrészére jut extra teljesítmény.
márc. 11
19:24
Változtak az ERC-versenyek szabályai 2024-re (Racing)
Közeledik az ERC-szezonnyitó veszprémi Rally Hungary, mely már új szabályok alapján kerül lebonyolításra.
márc. 11
19:27
Bánhidi Bence: Meg kell tenni mindent, hogy valóra váltsuk az álmunkat (m4sport.hu)
"Ki tudja, mikor lesz még egy ilyen lehetőségünk!?"
márc. 11
19:36
Menesztették az élvonalbeli csapat vezetőedzőjét (Ripost)
A klub a hivatalos oldalán tájékoztatta a szurkolókat.
márc. 11
19:36
Meghalt Marosi László (Sportal)
A Honvéd színeiben 240 mérkőzésen pályára lépő Marosi László hosszan tartó betegség után, 85 évesen hunyt el - számolt be róla a kispesti klub hivatalos honlapja.
márc. 11
19:45
Az elsöprő Fradi nyeregben, de a visszacsúszó Paks az igazi győztes – Hétvégi hősök (m4sport.hu)
Középpontban a tabella.
márc. 11
19:57
Böde-Bíró Blanka: Nekem a Fradi mindig is Fradi, nagyon jó érzés volt magasba emelni a kupát (m4sport.hu)
Böde-Bíró Blanka, a friss Magyar Kupa-győztes Ferencváros magyar válogatott kapusa az M4 Sport Kézilabda magazinjában úgy vélekedett, a rossz első félidő után hatalmas feltámadást produkáltak, s rendkívül értékes győzelmet arattak a rivális Győr elleni döntőben.
márc. 11
20:09
Gasly: Keményen dolgozunk, de még nem látjuk az eredményt (m4sport.hu)
Folytatódik az Alpine vesszőfutása.
márc. 11
20:11
Rossi kerethirdetése és Barcelona–Napoli BL-nyolcaddöntő kedden élőben az m4sport.hu-n (m4sport.hu)
.
márc. 11
20:12
Bearman jegyet váltott az F1 jövő évi mezőnyébe? (Racing)
A Telegraph kezdte pedzegetni, hogy a Ferrarinál pazarul debütáló Oliver Bearman számára milyen lehetőségek jöhetnek szóba.
márc. 11
20:27
"Szexelni kell a meccsek előtt" – elárulta titkát a vb-győztes labdarúgó (BorsOnline)
Ezt tanácsolja a mai labdarúgóknak.
márc. 11
20:36
Gyászol a Fradi: elhunyt a klub legendája (Ripost)
Életének 74. évében elhunyt Wiesner Tamás.
márc. 11
20:36
Beperelte a Forma-1-et Felipe Massa, utólagos világbajnok akar lenni (Sportal)
Ahogyan azt már korábban belengette, Felipe Massa pert indított a Forma-1 menedzsmentjével (Fom), az Fia-vel és Bernie Ecclestone-nal szemben.
márc. 11
20:42
Elhunyt az Európa-bajnok vízilabdázó (Demokrata)
Életének 74. évében elhunyt az FTC egykori vízilabdázója, szakosztályvezetője.
márc. 11
20:48
Gyászol a magyar sport: meghalt az Európa-bajnok vízilabdázó (Sportal)
Életének 74. évében elhunyt az Ftc egykori vízilabdázója, szakosztályvezetője, az Európa-bajnok, világkupa- és Kek-győztes Wiesner Tamás - számolt be róla az Mti.

Keresés