Hat magyar konzul lesz jelen a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában rendezett Ferencváros-Dinamo Kijev meccs helyszínén csütörtökön Hamburgban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a mérkőzés reggelén Budapesten.
Három szakember, három külön történet. Ami közös bennük, mindhárman dolgozhattak Marco Rossi mellett, így részesei voltak a labdarúgó-válogatottal az elmúlt években végzett eredményes munkának. Amióta viszont nem az olasz szakember mellett, hanem már mint vezetőedző dolgoznak, elkerülik őket a sikerek.
A lengyel válogatott lesz a magyar férfi jégkorong-válogatott első ellenfele a Tüskecsarnokban csütörtökön induló Sárközy Tamás Emléktornán, ahol a Majoross Gergely irányította nemzeti csapatunk a folytatásban az olasz és a szlovén válogatottakkal mérkőznek még meg a mieink. A felkészülésről, elvárásokról és célokról a szövetségi kapitány mellett G
Egy újabb nagy kihagyott lehetőség a Red Bullnál – Sergio Pérez miatt. A csapatfőnök a gyenge brazíliai verseny után ismét utalt rá, hogy a levegőben lóg a mexikói sorsa.
A The Athletic azt írja, hogy az Angol Labdarúgó Szövetség vizsgálódik a Premier League egyik ismert szereplőjével kapcsolatban, számos szexuális bűncselekmény miatt.
Ahogy azt a Sportal elsőként - még augusztus 20-án megírta - a párizsi olimpián egy-egy arany- és ezüstérmet nyerő Milák Kristóf az arra rendszeresített formanyomtatványban senkit nem jelölt meg edzőjeként (üresen hagyta a rubrikát). Ennek megfelelően az őt világbajnoki címre és világcsúcsra "vezető", az olimpia előtt vele dolgozó Virth Balázs sem
Egy újoncot és két visszatérő Borussia Dortmund-játékost hívott meg a bosnyákok és a magyarok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő német labdarúgó-válogatott keretébe Julian Nagelsmann szövetségi kapitány.
Nyílt levelet tett közzé a Forma–1-es versenyzők érdekvédelmi szervezete, a GPDA. Max Verstappen és Charles Leclerc káromkodós büntetése kapcsán külön kérdéseket intéztek az FIA elnöke felé, és jelezték, egyáltalán nem elégedettek a jelenlegi helyszettel.
Alekszandr Ovecskin, a Washington Capitals orosz csapatkapitánya megszakítás nélkül ötödik bajnoki meccsén is eredményes volt, így már 861 alapszakaszos Nhl-góljánál tart, és 33 találatnyira van az abszolút rekorder Wayne Gretzkytől.
Dombi Tibor, a Debreceni Vsc ideiglenesen kinevezett vezetőedzője a Csakfocinak adott interjút, melyben elmondta, Dzsudzsák Balázsnak milyen tanácsot adott.
A magyar versenyzőktől érmeket várnak a vezetők a vasárnapig tartó 15. lábtenisz (futnet) világbajnokságon, amelynek harmadszor ad otthont Magyarország.
A magyar versenyzőktől érmeket várnak a vezetők a vasárnapig tartó 15. lábtenisz (futnet) világbajnokságon, amelynek harmadszor ad otthont Magyarország.
Miközben Johnny Herbertnek tetszett az általa korábban bírált Max Verstappen vasárnapi humoros megjegyzése, a brit média munkatársai védekeznek. De hová tűntek a brazíliai sajtótájékoztatóról?
Ahogy azt a Sportal tegnap megírta: Hosszú Katinka klubja, az Iron Swim vízilabda-szakosztályt is működtet - nem a legnagyobb sikerrel. A gyerekcsapat például öt forduló után 14-183-as gólkülönbséggel áll a bajnokságban, volt meccse, amit 45-1-re veszített el. A mai folytatásban újabb konkrét számok követeznek: biztonsági öveket bekapcsolni!
George Russellt frusztrálta, hogy egy taktikai döntés vette el a győzelmi esélyét, Lewis Hamilton arról beszélt, hogy életében nem vezetett még ilyen rossz autót. Hogy lett ekkora a szakadék a Mercedes két versenyzője között?
A Völgyi Péter irányította magyar női kosárlabda-válogatott újabb két Európa-bajnoki-selejtezőt játszik, először csütörtökön hazai pályán fogadja Bulgáriát, majd három nappal később Szlovéniával meccsel idegenben. A mieink az elbukott olimpiai-selejtező óta jól teljesítenek, a ruandai világbajnoki előselejtezőt megnyerték, az Eb-selejtezőn pedig ké
A jövő év elejétől Budapesten lesz a központja a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetségnek (Icf) - számolt be a honlapján csütörtökön a hazai szövetség (Mkksz).
Az Európai Labdarúgó Szövetség csütörtöki sorsolásán Magyarország a finn, a szerb és a fehérorosz csapattal került egy csoportba a női Nemzetek Ligája B divíziójában.
A kreatív formagyakorlat vegyes csapat versenyszámában Mónus Viktor és Udvarhelyi Fanni párosa szerezte a magyar küldöttség első aranyérmét az az athéni kick-box Európa-bajnokságon.
Nem túlzás, a magyar származású svéd válogatott labdarúgó, Viktor Gyökeres lábai előtt hever Európa. A portugál Sporting 26 esztendős támadója jelenleg a legforróbb név az átigazolási piacon, a kontinens topklubjai versenyeznek a kegyeiért, és nem véletlenül. A szezonban eddig 17 mérkőzésen 23 gólt szerzett, a naptári évben pedig összesen már 53 ta
A kreatív formagyakorlat vegyes csapat versenyszámában Mónus Viktor és Udvarhelyi Fanni párosa szerezte a magyar küldöttség első aranyérmét az az athéni kick-box Európa-bajnokságon.
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Ac Milan rutinos támadóját, az Eb-győztes Álvaro Moratát fejsérülés miatt csütörtökön kórházba szállították.