A diósgyőri Szabó Tamás bekerült a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (Fiba) által újonnan létrehozott női Euroliga klubok tanácsába, melynek feladata az egyesületek érdekeinek képviselete a Fiba szervezetén belül.
Bozsik 100 Emlékévet hirdetett kedden az Aranycsapat Testület, amelynek keretében konferenciákkal, megemlékezésekkel és a Kárpát-medence magyarlakta településein utánpótlás labdarúgótornákkal emlékeznek majd az Aranycsapat olimpiai bajnok jobbfedezetére.
Bozsik 100 Emlékévet hirdetett kedden az Aranycsapat Testület, amelynek keretében konferenciákkal, megemlékezésekkel és a Kárpát-medence magyarlakta településein utánpótlás labdarúgótornákkal emlékeznek majd az Aranycsapat olimpiai bajnok jobbfedezetére.
A Yaakobishvili Áronnal felálló Barcelona 2-0-ra nyert a francia Brest ellen az Uefa Ifjúsági Liga (U19-es Bajnokok Ligája) alapszakaszának ötödik fordulójában.
A Veszprém csütörtökön az északmacedón Eurofarm Pelisztert fogadja a Bajnokok Ligájában. A bakonyiak izlandi szélsője, Bjarkí Már Elísson elmondta, az idénybeli két vereséggel együtt is sokat fejlődött a csapat.
Gigantikus különbség uralkodott a Sparta Praha és az Atlético Madrid között a labdarúgó Bajnokok Ligájában az alapszakasz 5. fordulójának keddi játéknapján.
A közelmúltban 227 halálos áldozatot követelő spanyolországi árvíz miatt elhalasztották a Valencia és a Getafe mérkőzését a spanyol Király-kupában. A két találkozót kedden pótolták, s mindkét élvonalbeli gárda továbbjutott.
Magyarországon eddig nem látott újítással készültünk a Szeged–Veszprém kézirangadóra: végig követtük kamerával a Bócz László, Wiedemann Viktor játékvezetői párost, és egy-egy mikrofont is kaptak, hogy megtudjuk, milyen a játékvezetők szemszögéből egy igazán feszült és magas színvonalú kézilabdameccs.
A futball vallás és családi ügy Dél-Amerikában. A klubhűség mindhalálig tart, sőt, azon túl is! Ezt a tényt bizonyítja az a bizarr jelenet is, ami a hétvégi Copa Sudamericana fináléjában játszódott le.
Komoly építési munkálatok zajlanak a Hungaroringen, ahol időkapszulát is elhelyeztek a Forma-1-es Magyar Nagydíjnak otthont adó pálya főépületének alapjában. Kétszázötven nappal a 40. hazai rajt előtt Gyulay Zsolt mesélt többek között az általa kedvelt pilótákról és a megújulási folyamatok jelenlegi helyzetéről.
Gian Piero Gasperini, az olasz élvonalbeli Atalanta vezetőedzője kétmeccses eltiltást kapott a Serie A-ban, miután a Parma elleni bajnokin inzultálta a tartalék játékvezetőt - számolt be róla a Corriere dello Sport.
Komoly építési munkálatok zajlanak a Hungaroringen, ahol időkapszulát is elhelyeztek a Forma-1-es Magyar Nagydíjnak otthont adó pálya főépületének alapjában. Kétszázötven nappal a 40. hazai rajt előtt Gyulay Zsolt mesélt többek között az általa kedvelt pilótákról és a megújulási folyamatok jelenlegi helyzetéről.
A női kézilabda NB I-ben szereplő Mosonmagyaróvári KC hivatalos oldalán jelentette be, hogy lemondott az egyesület elnöke, Horváth Péter, akinek a helyét ideiglenesen Gáspár Botond veszi át.
Horváth Péter lemondott a Mosonmagyaróvár elnöki posztjáról, az új vezető megválasztásáig Gáspár Botond megbízottként látja el az elnöki feladatokat, egyúttal ügyvezetőnek is kinevezték.
A Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló Rb Leipzig kikapott (1-0) az olasz Internazionale otthonában a Bajnokok Ligája-alapszakasz 5. fordulójában. A német együttes továbbra is pont nélkül áll a sorozatban. Az olasz Atalanta Charles De Ketelaere vezetésével idegenben ütötte ki (6-1) a svájci Young Boyst.
A Bajnokok Ligája alapszakaszának 5. fordulójában a Bayern München 1-0-ra legyőzte a Psg-t, a Barcelona pedig Robert Lewandowski vezetésével 3-0-ra múlta felül az eddig kiválóan szereplő Brestet.
A vereséget ezúttal elkerülte, a három pontot viszont nem gyűjtötte be a Manchester City a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Az alapszakasz 5. fordulóját az Arsenal és a Bayer Leverkusen is sikerrel vette kedden.