Adriano apja halála után depressziós lett, majd inni kezdett. Állítása szerint bármi, ami a kezébe került, azt mind megitta, és az edzésekre is ittasan járt.
Oscar Piastri a hajrában elengedte maga mellett csapattársát az interlagosi sprintversenyen, így a brit két pontot hozott a bajnokságban a Charles Leclerc megelőzésével harmadik helyre felkapaszkodó Max Verstappenen.
Az MTK Budapest idénybeli első döntetlenjét játszotta a labdarúgó OTP Bank Ligában: a fővárosi együttes a 12. forduló szombati nyitómérkőzésén a hajrában egyenlítve 1-1-re végzett a vendég Zalaegerszeggel.
Borítékolható volt, és meg is lépte a McLaren. Lando Norris "nem büszke" ár, hogy csapatutasítással aratta a sprintgyőzelmét, Andrea Stella viszont annál büszkébb a versenyzőire a csapatmunka miatt.
Harmadik lett a sprintfutamon Max Verstappen a két McLaren mögött, de az FIA beidézte egy virtuális biztonsági autós szabálysértés gyanújával. Mit ronthatott el?
Nem maradt rejtve a tény az interlagosi paddockban, hogy Christian Horner a Williams motorhome-jában járt, ám a legújabb sejtés szerint nem is az a pilóta kapcsán érdeklődött, akire mindenki gondolt.
Túl mohó és rámenős volt Charles Leclerc a sprintfutamon, de ígéri, tanult belőle! A Ferrarinak viszont egyfajta vészjelzés is volt a szombati minifutam.
Hetek óta téma Szoboszlai Dominik liverpooli teljesítménye. Számos kritikát kap a közösségi oldalakon a magyar labdarúgó, akit most Bogdán Ádám védett meg.
Csak a hajrában szerezte meg Lando Norris a vezető pozíciót a brazíliai sprintfutamon, ám a McLaren versenyzői már a rajt előtt megegyeztek arról, hogy a brit lesz a győztes.
Az Újpest 1–1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémiával az OTP Bank Liga 12. fordulójában, szombaton. A hazaiak Lamin Colley góljával már 6 perc után vezettek, de míg Fran Brodicnak büntetőből nem jött össze az egyenlítés, Mucsányi Márknak egy kiugratás után igen, így már a félidőben kialakult a végeredmény.
A Kerkez Milossal felálló Bournemouth bombameglepetésre hazai pályán 2-1-es győzelmet aratott a címvédő Manchester City felett az angol labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójának szombati játéknapján.
Nem is alakulhatott volna jobban a Liverpool FC számára a Premier League első 2024. novemberi játéknapja: Arne Slot csapata legyőzte a Brightont, míg az Arsenal és a Manchester City is kikapott.
A Puskás Akadémia 1-1-es döntetlent játszott a vendég Újpesttel a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának szombati játéknapján. A felcsúti együttes ezzel megőrizte hazai veretlenségét, saját közönsége előtt öt győzelem és immár két döntetlen a mérlege.
Oscar Piastri a hajrában elengedte maga mellett csapattársát az interlagosi sprintversenyen, így a brit két pontot hozott a bajnokságban a Charles Leclerc megelőzésével harmadik helyre felkapaszkodó Max Verstappenen. A hollandot beidézték a felügyelők, s utólagos időbüntetést kapott. A nap második programpontját, a vasárnapi futam időmérőjét azonba