2024. november 19. kedd

nov. 19
11:54
Tragédia: meghalt a 34 éves magyar focista (Blikk)
A születésnapja előtt pár nappal vesztette életét a 34 éves magyar labdarúgó, Léhi Dávid. A focista korábban a Pomáz csapatában játszott, és nagy tervekkel tekintett a jövőbe, ugyanis nemrég került át egy új csapatba. Szívszorító szavakkal emlékeztek meg róla a volt klubja szurkolói a közösségi médiában.
nov. 19
12:00
Bejött a váltás a magyar játékosnak: vezeti a bajnokság ponttáblázatát (Sportal)
Németh Anett mindennel elégedett jelenlegi csapatánál, a Perugiánál, amely vasárnap a Cuneo ellen megszerezte első győzelmét a világ egyik legerősebb bajnokságának számító olasz női élvonalban.
nov. 19
12:06
Debütált az angol válogatottban, most szerződést hosszabbított BL-induló klubjával (Sportal)
Az angol élvonalban (Premier League) szereplő Aston Villa hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést hosszabbított Morgan Rogersszel.
nov. 19
12:18
Vettel visszatéréséből mégsem lesz semmi? – meglepő pilóta tűnt fel a teszten (Racing)
Sebastian Vettel visszatérése régóta téma az autósportba, de most úgy tűnik, valószínűleg mégsem lesz belőle semmi.
nov. 19
12:18
Két istálló is különleges festéssel készül Las Vegasra (Sportal)
Az Alpine és a Stake Kick Sauber is más köntösbe öltözik Las Vegasra - pontosabban előbbi az idény hátralevő részére.
nov. 19
12:21
Kiöregszik, mint Schumacher vagy "örökké legyőzhetetlen" lesz? Kétségek és remények Hamilton körül (m4sport.hu)
Lewis Hamilton öregszik? Milyen bajnokot kap a Ferrari jövőre? Egyesek szerint úgy járhat, mint Michael Schumacher a visszatérés után, mások az "örök legyőzhetetlenség" esélyét emlegetik
nov. 19
12:30
Öt gyorsasági vár a 2024-es Mikulás Rally mezőnyére – Versenykiírás (Racing)
Megjelent az idei első magyar buliverseny, a Mikulás Rally versenykiírása, mely szerint öt gyorsasági vár majd a mezőnyre.
nov. 19
12:30
Hivatalosan is kizárták a doppingoló oroszt minden idők egyik "legmocskosabb" olimpiai döntőjéből (Sportal)
Doppingolás miatt az orosz Tatjana Tomasovától hivatalosan is elvették a 2012-es londoni olimpia női 1500 méteres futásának ezüstérmét, így már öt atlétát zártak ki a 13 fős döntőből.
nov. 19
12:42
Nagy hajrával fordított a magyar férficsapat a curling Eb-n (Sportal)
A másodosztálynak számító B-divízióban, a svédországi Östersundban szereplő magyar férfiválogatott kedd délelőtt nagy fordítással 7-6-ra legyőzte a lett csapatot a curling Európa-bajnokságon.
nov. 19
12:48
Saldanha megmutatta a barátnőjét (Metropol)
Matheus Saldanha a barátnőjével pihent, akit meg is mutatott a követőinek.
nov. 19
13:00
A hétszeres olasz bajnokcsapat figyeli Varga Barnabást - a sportigazgató a helyszínen nézte meg a játékát (Sportal)
Olasz sajtóhírek szerint a Torino sportigazgatója Amszterdamban személyesen nézte meg Varga Barnabást, a holland-magyar Nemzetek Ligája-mérkőzésen.
nov. 19
13:03
Varga Barnabás menedzsere nem tud a Torino érdeklődéséről (m4sport.hu)
Egyelőre nincs tárgyalás a játékos ügynöke és az olasz klub között.
nov. 19
13:18
Romániát megelőzve jutott tovább az U17-es magyar válogatott az Eb-selejtezőben (Sportal)
Az U17-es Európa-bajnoki-selejtező zárófordulójában a magyar válogatott 2-2-es döntetlent játszott Görögországgal, így csoportmásodikként jutott tovább az A-ligába. A harmadik helyen záró románok 1-1-es döntetlent játszottak Azerbajdzsánnal.
nov. 19
13:30
"Ez mindennél fontosabb" - barátai üzentek Szalai Ádámnak (BorsOnline)
Egyelőre nincs új hír a kedd estéről.
nov. 19
13:30
Már a Japán Rally előtt büntetést kapott Neuville (Racing)
Izgalmasan indult a Japán Rally hete, miután két versenyzőt, köztük Thierry Neuville-t is megbüntették már a pályabejárás időszakában.
nov. 19
13:30
Romániát megelőzve jutott tovább az U17-es magyar válogatott az Eb-selejtezőben (Sportal)
Az U17-es Európa-bajnoki-selejtező zárófordulójában a magyar válogatott 2-2-es döntetlent játszott Görögországgal, így csoportmásodikként jutott tovább az A-ligába. A harmadik helyen záró románok 1-1-es döntetlent játszottak Azerbajdzsánnal.
nov. 19
13:36
Romániát megelőzve jutott tovább az U17-es magyar válogatott az Eb-selejtezőben (Sportal)
Az U17-es Európa-bajnoki-selejtező zárófordulójában a magyar válogatott 2-2-es döntetlent játszott Görögországgal, így csoportmásodikként jutott tovább az A-ligába. A harmadik helyen záró románok 1-1-es döntetlent játszottak Azerbajdzsánnal.
nov. 19
13:38
Saldanha fodrásznál járt - így néz ki most a Fradi csatárának haja! (Sportal)
A Ferencváros a hivatalos Instagram-oldalán friss fotót osztott meg a labdarúgócsapat csatáráról, Matheus Saldanháról, aki fodrásznál járt. A brazil csatár ismét szőkére festette a haját, de most egy árnyalatnyival sötétebbre, mint amit eddig megszokhattunk tőle.
nov. 19
13:39
Norris legjobban bánt veresége, ami egyben fordulópontot is hozott a McLarennél (m4sport.hu)
Két megbánt futam, egy fordulópontot hozó vereség – Lando Norris és a McLaren a szezonjának legfájóbb pontjairól.
nov. 19
13:54
A testvérpár egyik tagja távozott a Dunaújvárostól (Sportal)
Távozott a jégkorong Erste Ligában sereghajtó Dunaújvárosi Acélbikák egyik dán légiósa, Mathias Jensen.
nov. 19
14:12
Megjelent az Így lettünk bajnokok 2.0 című könyv (Sportal)
Huszonkilenc magyar sportoló kiválóságnak - köztük a párizsi olimpia néhány aranyérmesének -, a gyerekkortól az első sikerekig vezető útja követhető végig az Így lettünk bajnokok 2.0 című könyvben.
nov. 19
14:18
Wolff magyarázkodik: nem pont úgy gondolta, amit Hamiltonról mondott (Racing)
Lewis Hamilton főnöke őszintén elmondta, előbb-utóbb mindenkinek lejár a szavatossága, de most állítja, nem teljesen úgy értette.
nov. 19
14:21
Túlterheléses panaszok miatt kezelték Dzsudzsák Balázst (m4sport.hu)
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Debreceni VSC hivatalos oldalán számolt be sérült játékosai állapotáról.
nov. 19
14:24
Friss hírek érkeztek Lisztes Krisztiánról: meggyűlik a baja a német nyelvvel (Sportal)
Ifjabb Lisztes Krisztián idén nyáron nagy reményekkel csatlakozott a német élvonalbeli Eintracht Frankfurt labdarúgócsapatához, azóta viszont még kerettag sem volt, többnyire csak a negyedosztályban szereplő második csapatban jutott szóhoz, már amennyiben sérülései ezt engedték.
nov. 19
14:27
Szalai Ádám nem lesz ott a németek elleni meccsen (m4sport.hu)
Dr. Szilas Ádám csapatorvos javaslatára Szalai Ádám nem lesz ott a Puskás Arénában a ma esti Magyarország-Németország Nemzetek Ligája-mérkőzésen – közölte a Magyar Labdarúgó Szövetség.
nov. 19
14:29
Az Újpest megkezdte a jegyértékesítést a derbire (m4sport.hu)
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy megkezdi a jegyértékesítést a Ferencváros elleni, december elsejei derbire, amelynek rendezéséről még nincs hivatalos döntés.
nov. 19
14:30
MERC-futamként rendezik meg az első szaúdi raliversenyt (Racing)
Az ERC-naptár mellett megjelent a 2025-ös Közel-Kelet Ralibajnokság (MERC) versenynaptára is, melyben hat futam és az első szaúdi verseny is szerepel.
nov. 19
14:33
Wolff és Hamilton "szavatossági ideje": Ezt kiragadták a kontextusból! (m4sport.hu)
A Mercedes főnöke Lewis Hamilton "szavatossági idejéről" és a csapatváltása előnyös oldaláról nyilatkozott, majd magyarázkodott. Toto Wolff mégsem úgy értette.
nov. 19
14:42
Eldőlt, hogy Szalai Ádám ott lesz-e a magyar kispadon a németek ellen (Sportal)
Szilas Ádám csapatorvos javaslatára Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott pályaedzője nem lesz ott a Puskás Arénában kedd este a Németország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen - jelentette be az Mlsz a hivatalos X-oldalán.
nov. 19
14:57
McLaren: Ha elbukjuk a bajnokságot, az az év eleje és nem a hibák miatt lesz (m4sport.hu)
Voltak kihasználatlan lehetőségei idén a McLarennek, ám Zak Brown szerint nem ezeken fog múlni, ha elbukják a bajnokságot. A csapat idei szezonját szerinte a nagyobb kép felől kell megítélni.
nov. 19
14:59
Egy átlövő már az Eb előtt kidőlt a női kézilabda-válogatottból (m4sport.hu)
Albek Anna térdpanaszai miatt nem tudott csatlakozni a kerethez.
nov. 19
15:03
Szalai Ádám nem lesz ott a németek elleni meccsen (444.hu)
A csapatorvos tanácsára nem ülhet a kispadra a válogatott pályaedzője.
nov. 19
15:06
Most jött a rendkívüli bejelentés Szalai Ádámról (BorsOnline)
Friss hírek érkeztek Szalai Ádámról.
nov. 19
15:06
Szalai Ádám nem lesz ott az esti meccsen (Demokrata)
A korábbi csapatkapitány a szombati, Hollandia elleni NL-mérkőzés hatodik percében, a kispadon lett rosszul, s több mint tízperces ápolás után kórházba szállították.
nov. 19
15:06
"Ez nem egy olyan munka, hogy csak beülünk és felvesszük a fizetésünket" - interjú a Mercedes magyar pilótájával (Sportal)
Bereznay Dániel 2023-ban tért vissza a Mercedes Formula-1-es e-sport csapatához, de már korábban is versenyzett a sorozatban. A november 21-én kezdődő, és 24-ig tartó Techxpo vendége a Sportalnak többek között arról is beszélt, hogyan indult a karrierje ebben a szériában.
nov. 19
15:12
Rendkívüli bejelentést tett az MLSZ Szalai Ádámról (Metropol)
Eldőlt ott lehet-e kedd este a kispadon.
nov. 19
15:18
"Minden téren felkészültem arra, hogy olimpiai bajnok legyek Párizsban, de közbeszólt a gerincsérv" (Sportal)
Kedden mutatták be az Így lettünk bajnokok című könyv második kötetét hivatalosan 2.0-ás változatát, amelyben 28 sikeres magyar sportoló beszél a "fejlődéstörténetéről". A Sportal a helyszínen megjelentek közül (a legtöbben edzőtáborban, versenyeken vannak…) megszólaltatta a tavalyi év legjobb magyar női sportolójának megválasztott világbajnok vito
nov. 19
15:18
MLSZ: Szalai Ádám a csapatorvos javaslatára nem lesz ott kedd este a kispadon (Telex)
A Puskás Arénában kedd este tartják a Magyarország-Németország Nemzetek Ligája-mérkőzést.
nov. 19
15:24
A Frankfurt sportigazgatója Lisztesről: Nem rajongunk a kölcsönadás ötletéért (Sportal)
Ifjabb Lisztes Krisztián idén nyáron nagy reményekkel csatlakozott a német élvonalbeli Eintracht Frankfurt labdarúgócsapatához, azóta viszont még kerettag sem volt, többnyire csak a negyedosztályban szereplő második csapatban jutott szóhoz, már amennyiben sérülései ezt engedték.
nov. 19
15:36
Több mint 8000 meccsel a háta mögött visszavonul a teniszvilág legendás alakja (Sportal)
Bejelentette visszavonulását a tenisz ikonikus figurája, Carlos Bernardes székbíró. A játékvezető több mint három évtizeden keresztül működött közre, olyan játékosoknak vezetett mérkőzést mint Rafael Nadal vagy Roger Federer.
nov. 19
15:48
Több mint 8000 meccsel a háta mögött visszavonul a teniszvilág legendás alakja (Sportal)
Bejelentette visszavonulását a tenisz ikonikus figurája, Carlos Bernardes székbíró. A játékvezető több mint három évtizeden keresztül működött közre, olyan játékosoknak vezetett mérkőzést mint Rafael Nadal vagy Roger Federer.
nov. 19
15:50
"Vannak törekvéseim" - Lindsey Vonn 40 évesen célba veszi az olimpiát (Sportal)
"Olyan széles mosoly ült az arcomra, hogy a sisakon keresztül is átjött" - mondta boldogan az amerikai Lindsey Vonn, miután valósággá vált az az álma, miszerint újra fájdalommentesen tud síelni!
nov. 19
15:54
Pár nappal a születésnapja előtt halt meg a 34 éves magyar focista (SzMo)
A gyászoló szurkolók adtak hírt a tragédiáról. Éppen a halála előtt váltott csapatot Léhi Dávid.
nov. 19
16:03
"Ez az életem" – Michelisz Norbert még mindig érzi magában a sikeréhséget (m4sport.hu)
Vasárnap nagy küzdelemben védte meg bajnoki címét a túraautós TCR World Tour-sorozatban Michelisz Norbert, aki az M4 Sportnak adott interjújában mesélt az utolsó futam nehézségeiről, az elégtételről és a jövőjéről is.
nov. 19
16:06
Elhunyt Oláh János (Demokrata)
A magyar férfiválogatott legutóbb 2001-ben jutott ki az Európa-bajnokságra, a sikerből Oláh János is kivette a részét.
nov. 19
16:06
A fallabdázó Farkas Balázs nyolcaddöntős Szingapúrban (Sportal)
Farkas Balázs sikerrel vette az első fordulót, ezzel bejutott a legjobb tizenhat közé a fallabdázók körversenyének 120 ezer dollár összdíjazású szingapúri tornáján.
nov. 19
16:12
Elhunyt Oláh János (Sportal)
Hatvanhat éves korában elhunyt Oláh János ötszörös bajnok, hatszoros Magyar Népköztársasági Kupa-győztes röplabdázó, edző, a magyar férfiválogatott egykori másodedzője.
nov. 19
16:24
Már az ötödik indulót zárták ki az olimpiák történetének egyik legmocskosabb versenyéről (Telex)
A diszkvalifikált sportolót 10 évre eltiltották, nem fellebbezett, elfogadta a döntést.
nov. 19
16:27
Jordan a sprintet és a DRS-t is kritizálta (m4sport.hu)
Hamisnak, mesterkéltnek tartja őket.
nov. 19
16:30
A Toyota csapatfőnöke meglepődött Fourmaux nyilatkozatán (Racing)
Adrien Fourmaux arról beszélt, hogy a Hyundai mellett a Toyota is megkereste, csak éppen erről állítása szerint az utóbbi csapat főnöke nem tud… Amint arról beszámoltunk, nemrég megjelent az M-Sportról szóló dokumentumsorozat ötödik része, amelyben az átigazolási hírek középpontjába kerülő Adrien Fourmaux a jövőjéről is beszélt. Elmondása szerint a

Keresés