2024. november 16. szombat

nov. 16
9:42
„Szégyelljék magukat, utálom őket” – F1-es traktorok helyett szexet akar négy keréken a volt csapatfőnök (Racing)
A korábbi csapatfőnök és csapattulajdonos nem fogta vissza magát, amikor elmondta a véleményét napjaink F1-éről. Eddie Jordan, az egykori Jordan-istálló tulajdonosa és csapatfőnöke kőkeményen beleszállt a Forma–1 szabályalkotóiba amiatt, hogy 10 évvel ezelőtt bevezették a hibrid motorokat, majd hagyták, hogy az autók mérete és súlya soha nem látott
nov. 16
9:48
Leosztályozták Szoboszlait, az utolsók közé sorolták (BorsOnline)
Az utolsó csoportba sorolták Szoboszlai Dominikot.
nov. 16
9:54
Ékszerkereskedésben találtak rá olimpiai bajnokunk ellopott aranyérmére (Sportal)
Mint ismert, szeptember 3-án éjjel betörtek Csongrádi László olimpiai bajnok kardvívó otthonába. A tolvaj nem is akármilyen zsákmánnyal távozott, ugyanis magával vitte a magyar olimpikon szöuli aranyérmét.
nov. 16
9:57
Befejezi pályafutását Pars Krisztián (m4sport.hu)
Befejezi pályafutását az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes kalapácsvető, Pars Krisztián.
nov. 16
10:00
Gasparics Fanni még nem adja fel az amerikai hokiálmot (Sportal)
Megjárta a világ legerősebb bajnokságát, történelmi magyar gólt ütött az észak-amerikai profi ligában (Pwhl), egy súlyos térdsérülés azonban keresztülhúzta Garát-Gasparics Fanni számításait. A 29 éves magyar válogatott jégkorongozó most régi-új klubjánál, a svéd Brynäsnál készül a visszatérésre térdszalagszakadása után, és nem zárja ki, hogy a késő
nov. 16
10:06
Tizenhét műtét után befejezi pályafutását az olimpiai bajnok Pars Krisztián (Sportal)
Befejezi pályafutását az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes kalapácsvető, Pars Krisztián.
nov. 16
10:18
Befejezi a magyar olimpiai bajnok (Infostart)
Befejezi pályafutását az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes kalapácsvető, Pars Krisztián.
nov. 16
10:18
Nyílt levélben kértek bocsánatot Lionel Messitől (Sportal)
Egy egész ország nevében kért elnézést minden idők egyik legjobb labdarúgójától, Lionel Messitől egy paraguayi szurkoló.
nov. 16
10:30
A hibrid egység gyártója reagált a WMSC döntésére (Racing)
A Motorsport Világtanács (WMSC) pénteken elektronikus szavazással jóváhagyta a hibrid egységek kivételét a Rally1-es autókból 2025-től, a bejelentés után az egység gyártója, a Compact Dynamics reagált a döntésre.
nov. 16
10:36
Fotókon a Tyson-Paul bokszmeccs, megnézhetitek, hogy gyúrta ki magát az 58 éves legenda (SzMo)
Paul végül gond nélkül gyűjtötte be a győzelmet, de Tyson is helytállt hajlott kora ellenére, bár sok mindent nem mutatott már a nyolc menet alatt.
nov. 16
10:45
Levonult a pályáról a koszovói válogatott Romániában (m4sport.hu)
A hazai szurkolók Szerbiát éltető rigmusai miatt félbeszakadt péntek este a Románia-Koszovó találkozó a Nemzetek Ligájában.
nov. 16
10:48
Gólt ollózott, majd kikerült a portugálok keretéből Cristiano Ronaldo (Sportal)
Biztosan nem játszik a portugál labdarúgó-válogatott következő mérkőzésén a csapat legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo.
nov. 16
11:03
Befejezi pályafutását Pars Krisztián (HírTV)
Befejezi pályafutását az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes kalapácsvető, Pars Krisztián.
nov. 16
11:06
Celebekkel versenyez az Eb-győztes Kiss Norbert (Metropol)
Kiss Norbert hatszoros Európa-bajnok kamionversenyzőnk a Magyar Nemzetnek adott interjút
nov. 16
11:06
Angliában vállalhat munkát a Manchester Unitedtől távozó Van Nistelrooy (Sportal)
A Premier Leauge-ben szereplő Manchester Unitedtől távozó Ruud van Nistelrooy az angol másodosztályú Coventry City irányítását veheti át - értesült róla a talkSport.
nov. 16
11:18
Verstappen egyik mutatványát már lemásolta Lawson a pályán kívül (Racing)
Az F1 mezőnyében idén ismét helyet kapó Lawson elárulta, a jogosítványát úgy szerezte meg, hogy valójában meg kellett volna buktatni.
nov. 16
11:18
Negyven éve történt a csoda: ma újra ünnepelhetünk Hollandia ellen? (Sportal)
Az 1966-os liverpooli brazilverés után alighanem ez volt az újkori magyar futballtörténelem legértékesebb sikere. Merthogy negyven éve, 1984. október 17-én világbajnoki selejtezőn Rotterdamban győzött 2-1-re a válogatott Hollandia ellen. Aki látta, nem felejti, még az is belefért, hogy Varga József, a mieink balhátvédje büntetőt rontson.
nov. 16
11:21
Nagy várakozás, sima meccs: Jake Paul egyhangú pontozással legyőzte Mike Tysont (m4sport.hu)
A youtuber Jake Paul egyhangú pontozással győzte le a sportági legenda Mike Tysont a texasi Arlingtonban rendezett péntek esti nehézsúlyú bokszmérkőzésen.
nov. 16
11:36
"Megölnélek, b**meg" – Döbbenet a bokszmeccs után, Mike Tyson sokkoló bejelentést tett (BorsOnline)
Csalódást okozó veresége után, 58 évesen is folytatná Tyson.
nov. 16
11:42
A hollandok ellen már a vb-selejtezőkre is készülhet a válogatott (Telex)
Szombat este a hollandok, kedden a németek ellen játszunk. A Nemzetek Ligája A divíziójában maradás a cél Marco Rossi csapatának, de ez nagy kihívás is egyben, bravúr kell hozzá. Időszerű azonban egy kicsit távolabbra tekinteni, mert jövőre már vb-selejtezők lesznek.
nov. 16
11:54
"Csak vécéznem kellett" - szokatlan módon reagált a kritikákra a Chelsea sztárja (Sportal)
Végre megtörte a csendet a Chelsea labdarúgója, Noni Madueke arról, hogy miért viharzott az öltöző felé, amikor lecserélték őt az Arsenal ellen.
nov. 16
12:03
Willi Orbán: Nem veszíteni jöttünk Amszterdamba (m4sport.hu)
A válogatott védelmének vezére szerint többször bizonyították, hogy képesek borítani a papírformát.
nov. 16
12:18
Nagy a baj! Száműzhetik az élvonalból a hétszeres bajnokot (Sportal)
Hivatalos figyelmeztetést kapott a nagy múltú francia futballklub, az Olympique Lyon: amennyiben az idény végéig nem rendezi tartozásait, a másodosztályban találja magát...
nov. 16
12:30
Monzában búcsúzik a Pirelli a Rally1-es autóktól (Racing)
A Pirelli utolsó WRC-futama ugyan a Japán Rally lesz, a vb-szezonzáró verseny után két héttel a Monza Rally Show-n még az olasz gumigyártó abroncsain fogják szórakoztatni a Rally1-es autók a szurkolókat.
nov. 16
12:36
Kerkez csapattársa is kimaradt: megvan Hollandia kerete a magyarok ellen (Sportal)
Testvéroldalunk, a sportnieuws.nl értesülései szerint a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Ronald Koeman összeállította 23 fős keretét a Magyarország elleni Nemzetek Ligája-találkozóra.
nov. 16
12:48
Megtalálták Ancelotti utódját, sztáredző érkezhet a Real Madridhoz (BorsOnline)
Tavaly csodát csinált a spanyol tréner.
nov. 16
12:54
Fájó búcsú, eldőlt Sallói Dániel sorsa (Metropol)
Sallói Dániel marad Kansasben, de jó barátaitól kell elbúcsúznia
nov. 16
12:57
Tyson-Paul: a 80-as évek nagyon régen volt, de eladható (444.hu)
A kollégák határozott fenyegetésére megtekintettem Mike Tyson és Jake Paul ökölvívó mérkőzését. Szerintem értem a szórakoztatóipar lényegét, meg a sztárbunyót, de ezen a formátumon volna még mit fejleszteni.
nov. 16
13:06
A Debrecen otthonában aratott győzelmet az Eger (Sportal)
Az Eger 9-8-as győzelmet aratott a Dvse vendégeként a férfi vízilabda ob I szombati első mérkőzésén.
nov. 16
13:18
Schmidt Ádám: Nem tisztem a bármilyen okból generált háborúskodást minősíteni (Sportal)
December 10. és 16. között rendezik Budapesten az év utolsó nagy sporteseményét (persze a női kézilabda Eb mellett...): a rövid pályás úszó-világbajnokságot. Az esemény sajtótájékoztatóján megjelent sportért felelős államtitkárt olimpiai értékelésről, Hosszú Katinkáról és Milák Kristófról is kérdeztük.
nov. 16
13:24
Baki: Élő adásban láthatták a nézők Mike Tyson fedetlen fenekét (SzMo)
A meccs előtt Tyson saját fia, Amir készített interjút apjával, ahol az operatőr megfeledkezett magáról, és végigkövette, amint Tyson egy szál szuszpenzorban elsétál.
nov. 16
13:36
Tóth Zita nem jutott a második futamba műlesiklásban Leviben (Sportal)
Tóth Zita nem jutott a második futamba Leviben, az alpesisí-világkupa szezonbeli első műlesikló versenyén.
nov. 16
13:38
Marco Rossi megszólalása után fotóval üzent kritikusainak Kerkez Milos (Sportal)
A Premier League-ben szereplő Bournemouth magyar válogatott bal hátvédje, Kerkez Milos üzent kritikusainak Marco Rossi sajtótájékoztatóját követően.
nov. 16
13:45
Újra a legjobbak között szerepelhet az Európa-ligában a női röplabda-válogatott (m4sport.hu)
A magyar női röplabda-válogatott egyéves kihagyás után jövőre ismét az élvonalnak számító arany divízióban szerepelhet az Európa-ligában.
nov. 16
13:54
Levonult a pályáról a koszovói válogatott Romániában, mert a hazai szurkolók Szerbiát éltették (Telex)
Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de ezt Románia nem ismeri el.
nov. 16
14:00
Így lehet bajnok holnap hajnalban Michelisz Norbert (Sportal)
A Tcr World Tour 2024-es idényének utolsó versenye következik Makaóban, Michelisz Norbert pedig jó esélyekkel indul, hogy megszerezze a bajnoki címet.
nov. 16
14:18
Újra arany divíziós a női röplabda-válogatott (Sportal)
A magyar női röplabda-válogatott egyéves kihagyás után jövőre ismét az élvonalnak számító arany divízióban szerepelhet az Európa-ligában.
nov. 16
14:30
A nagy búcsúzások versenye is lesz a vb címekről döntő Japán Rally (Racing)
Az idei Japán Rally sokáig emlékezetes lesz, hiszen amellett, hogy ezen a versenyen dől el az egyéni és gyártói vb cím, valamint a WRC2-es bajnoki cím, egyben a nagy búcsúzások versenye is lesz.
nov. 16
14:48
Koszovói zászlót égettek a román ultrák: a szövetség közleményt adott ki a botrányos NL-mérkőzés után (Sportal)
A Koszovói Labdarúgó-szövetség (Ffk) hivatalos közleményt adott ki a félbeszakadt Románia-Koszovó Nemzetek Ligája-mérkőzés után.
nov. 16
15:00
Gólrekordot állított fel a felfüggesztett orosz futballválogatott (Sportal)
Az orosz labdarúgó-válogatott történetének legnagyobb különbségű győzelmét aratta azzal, hogy 11-0-ra nyert Brunei együttese ellen.
nov. 16
15:06
Balogh T. Márk büntetőt fogott, az U17-es válogatott ikszelt Romániával (Sportal)
A magyar U17-es válogatott a szombati Eb-selejtezőn 0-0-s döntetlent játszott Románia korosztályos csapatával.
nov. 16
15:15
Rekordot döntött a mindenhonnan kizárt orosz fociválogatott (444.hu)
Brunei bánta.
nov. 16
15:18
"Őrültségeket fogok csinálni" – így lett vadászpilóta Charles Leclerc-ből (Racing)
Charles Leclerc a Francia Légierő egyik vadászbombázójába ülhetett bele két nap egymás után, és elképesztő élményekben volt része.
nov. 16
15:57
Lebukott Mike Tyson, itt a bizonyíték? Bunda lehetett az év bokszmeccse (Ripost)
Fura jelenet láttán csalással vádolják Tysont és Jake Pault.
nov. 16
16:06
Az orosz futballválogatott gólrekordot állított fel (Infostart)
Az orosz labdarúgó-válogatott történetének legnagyobb különbségű győzelmét aratta azzal, hogy 11–0-ra nyert Brunei együttese ellen.
nov. 16
16:57
Ismét kikapott a Pécs, továbbjutott a Győr az asztalitenisz Ek-ban (m4sport.hu)
A Pécs férficsapata második mérkőzését is elvesztette az asztalitenisz Európa-kupa első szakaszában, a Győr női együttese viszont továbbjutott.
nov. 16
17:00
Michelisz újra közel a csúcshoz – így lehet bajnok vasárnap hajnalban (Telex)
Öt pont előnnyel, ideális helyzetben várja a szezonzárót.
nov. 16
18:18
Az F1 saját maga veri át a nagy újítására jegy után kapkodó szurkolóit? (Racing)
Az F1 nagyszabású szezonindító eseményére elfogytak a jegyek, de viszonteladóknál még kaphatók. Az F1 figyelmeztet, de valójában pont ez lehet az érdeke.
nov. 16
18:30
Három magyar páros is dobogóra állhatott a legutóbbi horvát ERC-futamon (Racing)
A Horvát Rally jövőre visszatér az ERC-naptárba, ahol 2013-ban szerepelt utoljára. A 11 évvel ezelőtti versenyen pedig komoly magyar sikerek születtek.
nov. 16
18:33
Néhány vendégszurkoló azért lesz a Johan Cruijff ArenA lelátóján a holland–magyaron (m4sport.hu)
Noha az európai szövetség (UEFA) büntetése miatt nem értékesítettek belépőket a vendégszektorba a szombati holland-magyar labdarúgó-mérkőzésre, mégis lesz néhány magyar szurkoló a Johan Cruijff ArenA lelátóin.

Keresés