Kovácsik Ádám augusztusban szerződött a zöld-fehérekhez, négy mérkőzésen keresztül a kispadon ült, de vasárnap este a bajnok elleni rangadón a kezdőcsapatban szerepelt.
A napokban bejelentette visszavonulását Andrés Iniesta, a XXI. század első (lassan) negyedszázadának egyik legkiválóbb középpályása. Nem csak korábbi klubtársai és klubjai, de a riválisok is tisztelegnek előtte. Kevés futballista játéka változtatta meg a világ legnépszerűbb sportágát – az övé igen.
A Caykur Rizespor magyar védője, Mocsi Attila nem került be az októberi NL-meccsekre készülő válogatott keretébe. A 24 éves játékos az M4 Sportnak adott telefonos interjút, melyben többek között szóba került török csapatának gyenge szezonrajtja, illetve arra is kitért, milyen fontos számára a válogatottság.
Ahogy arról beszámoltunk, a múlt szombati, Nyíregyháza-Diósgyőr bajnoki kezdete egy Dvtk-mezt viselő szurkoló akarta elvégezni az ünnepélyes kezdőrúgást, ám Bogár Gergő játékvezető megtiltotta neki. A diósgyőri szuroklói portál, az amigeleken.hu megszólaltatta az említett drukkert, Zoltánt, aki azt mondta, nem állt szándékában provokálni, csak egy
A címvédő Ftc-Telekom az első negyedben ugyan még szenvedett, utána azonban feljebb kapcsolt, és a négygólos Sztilianosz Argiropulosz, valamint a magyar fiatalok vezetésével simán, 16-7-re legyőzte a Dinamo Tbiliszit a vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.
A Pge Grot Budowlani Lódz a visszavágót is megnyerte az Ok Herceg Novival szemben a női röplabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a Vasas Óbuda, a francia Nantes és a török Fenerbahce csoportjába került.
Gyászszünettel tisztelegnek a csapatok a héten elhunyt Johan Neeskens emléke előtt a pénteki Magyarország–Hollandia Nemzetek Ligája-mérkőzést megelőzően – közölte az MLSZ.
Öt forduló után is pont nélkül áll a Hydro Fehérvár Av19 jégkorongcsapata a Bajnokok Ligájában, miután kedden 4-2-re kikapott a legutóbb Bl-döntős svéd Skelleftea otthonában.
Kökény Beatrix, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségi tagja szerint titkos cél lehet az éremszerzés a magyar női válogatott számára a november 28-tól december 15-ig tartó, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon.