Bár a Hajduk Splitben futballozó, albán származású Leon Dajaku nem egy sztárjátékos, de azért futballozott a Bayern Münchenben, az Union Berlinben, a Sunderlandben és a St. Gallenben is. De igazából az anyukája miatt érdekes, aki egyfelől már nagymama, másfelől meg őrületesen szexi.
Lando Norris szerint nem is tévedhet nagyobbat, aki azt gondolja, hogy a barátságuk miatt túl kíméletesen bánik Max Verstappennel a pályán. Valójában éppen az ellenkezője történik?
Bár májusban a nehézsúlyú profi boksz legszínesebb figurája, Tyson Fury elvesztette a veretlenségét, sokan mégis őt tartják a súlycsoport legjobbjának. A 206 centis brit óriás ezt szeretné is a decemberi visszavágón bebizonyítani, ígéri, kiüti tavaszi legyőzőjét, az ukrán Olekszandr Usykot. Hullabiztos receptje van a sikerre…
Az Oscar Piastri F1-be hozása körüli botrány egyik arca lett, pedig köze sem volt az Alpine nagy baklövéséhez. Otmar Szafnauber elárulta, vezetői utasításra keverték bele az ügybe, hogy vele vitessék el a balhét.
A magyar válogatott péntek este Hollandiával csap össze. A két ország válogatottjának ez már a 18. hivatalos mérkőzése lesz, de akad a történelemben három nem hivatalos találkozó is, amelyek közül az egyik igencsak érdekes.
A magyar női kézilabda-válogatott Franciaország ellen játszik felkészülési mérkőzéseket. A szövetségi kapitány, Golovin Vlagyimir most keretet hirdetett.
A mai autók furcsasága áll a sportág 2004 óta példátlan sorozatának furcsasága mögött? Fernando Alonso a biztonsági autó "eltűnése" kapcsán festett érdekes képet a mai F1-es helyzetről.
A bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját is szeretné megnyerni a Liverpoollal Szoboszlai Dominik, az angol labdarúgó-bajnokság listavezetőjének magyar légiósa.
A november 28-án kezdődő, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott Franciaország ellen játszik felkészülési mérkőzéseket. A szövetségi kapitány, Golovin Vlagyimir most keretet hirdetett.
A spanyol labdarúgó-bajnokságban nyeretlenül sereghajtó Las Palmas vezetősége menesztette Luis Carrión vezetőedzőt - jelentette be a klub a hivatalos honlapján.
A bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját is szeretné megnyerni a Liverpoollal Szoboszlai Dominik, az angol labdarúgó-bajnokság listavezetőjének magyar légiósa.
A bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját is szeretné megnyerni a Liverpoollal Szoboszlai Dominik, az angol labdarúgó-bajnokság listavezetőjének magyar légiósa.
A B-csoportos korszak nagymenője, a nem éppen tipikus versenyzőnek kinéző, 1985-ös világbajnok Timo Salonen 73 éves lett. A 73. születésnapját ünnepli a ralilegenda Timo Salonen, aki annak ellenére volt a világ egyik leggyorsabb versenyzője, hogy semmiben sem hasonlított a korszak – és a következő korszakok – menőire. Sőt, gyakorlatilag antihős vol
Szoboszlai Dominiknak nem csak a pályán kell küzdenie, azon kívül is helyt kell állnia Angliában. A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a karrierjéről beszélt.
Novak Djokovics két sima játszmában, 6:1, 6:2-re legyőzte az olasz Flavio Cobollit a sanghaji kemény pályás Atp 1000-es tenisztorna harmadik fordulójában, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe, amelyben az orosz Roman Szafjullin lesz az ellenfele.
A spanyol labdarúgó-válogatott első lett a nyári EB-n, de a sportágban másban is az élen jár a kontinensen az ország. Regionális bajnokságában ugyanis egy kizárólag transznemű férfiakból álló együttes kezdett el játszani. A Fenix FC a Katalónia régió férfi ötödik osztályában versenyez. A csapat alapítója, Hugo Martinez a Reutersnek beszélt a céljai
2019. február 16-án egy ország ismerte meg Zsóri Dániel nevét, amikor a nagyváradi születésű labdarúgó 15 méterről ollózott a Ferencváros kapujába a Dvsc játékosaként. Fél évvel később a 18 éves csatár a nemzetközi szövetség (Fifa) díjátadó gáláján megkapta az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díjat - felejthetetlen pillanat volt, melyet azót
Kilencvenhárom éves korában elhunyt Horváth Tibor, a Magyar Asztalitenisz Szövetség leghosszabb ideig hivatalban lévő főtitkára (1969–1996), későbbi gazdasági igazgatója (1996–2007) – számolt be a hírről a sportági szervezet a hivatalos honlapján.
Több mint 350 millió néző követte figyelemmel világszerte az online közvetítéseken a Bok Csarnokban szeptember 10. és 23. között megrendezett 45. sakkolimpiát.
A világ legnagyobb labdarúgóklubjai történelmi, 10.5 milliárd eurós bevételt értek el a 2022-2023-as szezonban a Deloitte Zrt. kedden publikált elemzése szerint.
Ilic Zoran, a magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője felépült kisebb térdsérüléséből, de nem megfelelő vérképe miatt még nem térhetett vissza a Hsv Hamburg csapatába.