Egyéni szinten a legjobb szezonjának érzi a mostanit Charles Leclerc. Elmondta, a Ferrari a nagy hullámzásai ellenére miért hiszi, hogy 2025-ben végre esélye nyílhat a világbajnoki címre.
Az angol lapok azt elemzik, hogy Varga Barnabás valóban lesen volt-e, amikor a 17. percben a Tottenham kapujába fejelt a csütörtöki El-meccsen. Mint ismert, a magyar csatár gólját végül nem adták meg, s a Tottenham 2-1-re nyert Budapesten a Ferencváros ellen.
Losonczi Dávid világbajnok, olimpiai ötödik birkózó múlt hétfőn térdoperáción esett át, így háromhetes kényszerpihenőjét tölti, ennek ellenére visszatért a lendülete és nem adta fel olimpiai álmait.
Súlyos büntetést szabott ki a Nemzetközi Teqball Szövetség (Fiteq) a Rába Eto Győr Se teqballjátékosára, Kota Gabriellára, miután a 26 éves sportoló az egyik mérkőzés után inzultálta a játékvezetőt, később pedig közösségi oldalán olyan tartalmat posztolt, amiben Romániát is szidalmazta. A Fiteq további szankciókat is kilátásba helyezett, ezekről a
Nem bánják az austini szervezők Max Verstappen 8 verseny óta tartó nyeretlenségét. A címvédő bukdácsolása mellett Eminem is besegít nekik az idei nézőszám felpumpálásában.
Összesen 54 páros nevezett a Szilézia Rallyra, melyből 31-en lesznek értékelve az ERC idei utolsó versenyén. Magyar versenyző nem indul Lengyelországban.
Valtteri Bottas vagy Mick Schumacher? A Red Bull tanácsadója szerint a Sauber esetében egyértelmű a választás. Már csak ezért sem értené, ha igaznak bizonyulnának a finnel való hosszabbításról szóló hírek
Luis de la Fuente, az Eb-címvédő spanyol válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a Dánia (október 12.) és Szerbia (október 15.) elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre.
Valószínűleg Gus Greensmith és Sami Pajari közül kerül majd ki a Japán Rallyn a WRC2-es győztes, és a brit versenyző győzelmével akár Oliver Solberget is bajnoki címhez segítheti, amennyiben Yohan Rossel nem zárja le a bajnoki címért folytatott csatát már a Közép-Európa Rallyn.
Toto Wolff a továbbiakban nem kíván foglalkozni Max Verstappennel és a megszerzésének lehetőségével. Állítja, mostantól csak a két saját nevelésű versenyzőjükre fókuszálnak.
Az angol lapok is azt elemzik, hogy valóban lesen volt-e a Ferencváros játékosa, amikor a 17. percben a Tottenham kapujába fejelt az Európa Liga mérkőzésén. A gól nem adták meg, és a Tottenham nyert 2-1-re.
Szűkítette keretét Ronald Koeman, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre. Hollandia október 11-én a Puskás Arénában lép pályára a magyar válogatott ellen, majd három nappal később Münchenben a németek vendége lesz.
A Marco Rossi szakmai stábjához másodedzőként csatlakozó Szalai Ádám óriási megtiszteltetésnek tartja, hogy ismét igényt tartanak a szolgálataira a magyar labdarúgó-válogatottnál.
Egyszer a világhírű énekesnő, Madonna mondta azt, teljesen mindegy mi történik a világban, a lényeg, hogy a hírek mindig róla szóljanak. Zlatan Ibrahimovic, az egykori labdarúgó, a svéd válogatott fenegyereke is ezen elveket vallja, hiszen az állandóan a figyelem központjában lévő korábbi sztárfutballista minden alkalmat megragad, hogy feltűnjön a
Pályafutása során versenyzett a gyári Renault-csapattal, a McLarennel és a Ferrarival is, ám Fernando Alonso szerint az Aston Martinnál jelenleg olyasmi zajlik, amilyet ő még sehol sem tapasztalt korábban.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (Fifa) nemzetközi átigazolásokra vonatkozó egyes szabályai ellentétesek az uniós joggal, azok ugyanis akadályozzák a játékosok szabad mozgását, és korlátozzák a klubok közötti versenyt - közölte döntését az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága pénteken.
Nagy port kavart Max Verstappen szingapúri káromkodásért kapott közmunkáról szóló büntetése. Az egyik FIA-bíró, Johnny Herbert a beszélgetésükről és a kialakult helyzetről beszélt.