Madrid érkezik, de Barcelona még nem távozott. Az F1 elnöke szerint a frissen bejelentett új helyszín nem feltétlenül jelenti a katalán pálya búcsúját. A spanyolok eközben hangsúlyozzák, a két város nem rivális.
A Toyota Gazoo Racing két versenyzője, Kalle Rovanpera és Elfyn Evans is rajthoz áll a Lappföld Rallyn, hogy így készüljön a Svéd Rallyra. A finn bajnokin azonban más WRC-pilóták is rajthoz állnak.
Gyászol Kuba. Egy melloperációt követő szívroham következtében meghalt a neves cselgáncsozó, Maricet Espinosa González. Alig néhány héttel a születésnapja után.
A Mercedes technikai igazgatója levett némi terhet Lewis Hamilton válláról, miközben tiszta vizet öntött a pohárba a 39 éves pilóta motivációját illetően.
Zalánki Gergő, a világbajnoki címvédő magyar férfi válogatott klasszisa is jelölt a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (World Aquatics) a 2023-as esztendő férfi vízilabdázója címre.
Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Udinese a következő hazai meccset szurkolók nélkül lesz kénytelen lejátszani, mert az előző, Milan elleni bajnokin a drukkerek rasszista megnyilvánulásokkal illették a vendégek kapusát, Mike Maignant.
Zalánki Gergő, a világbajnoki címvédő magyar férfi válogatott klasszisa is jelölt a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (World Aquatics) a 2023-as esztendő férfi vízilabdázója címre írja az MTI.
Múlt héten is csonka fordulót rendeztek a Premier Leagueben, ahol az Arsenal és a listavezető Liverpool is magabiztosan győztek, utóbbi ráadásként a Bournemouth otthonában, ahol senkinek sem könnyű. Szoboszlai és Kerkez lassan újra bevethetőek lesznek, ahogy a City sztárja, Erling Haaland is. A héten Ligakupa és FA-kupa találkozókat is rendeznek, e
A beálló Rosta Miklós élete legemlékezetesebb napjain van túl, hiszen vasárnap Szegedre utazott, ahol hétfőn megszületett a fia, majd visszatért az Európa-bajnokságon szereplő magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, és este mind a hat lövését gólra váltotta a házigazda Németország elleni középdöntős mérkőzésen.
Döntetlent hozott a portugálholland mérkőzés az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában, kedden Hamburgban számolt be róla az MTI.
A vártnál lassabban gyógyul, így további másfél hónapig nem játszhat Connor Bedard, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt Chicago Blackhawks újonc sztárja, aki január 5-én szenvedett állkapocscsonttörtést.
A decemberben létrehozott WRC-munkacsoport David Richards és Robert Reid vezetésével azon dolgozik, hogy lehetővé tegye a Rally1-es autók lecserélését úgynevezett Rally2+ autókra akár már 2025-től. De mi a véleményük erről a WRC jelenlegi gyártóinak?
Irán 21-re legyőzte az Egyesült Arab Emirátusokat, Ausztrália pedig 11-es döntetlent játszott Üzbegisztán ellen az Ázsia-kupa csoportkörének utolsó fordulójában.
Négy kvalifikációs viadalt is sikerrel teljesített és több ezer kilométert vitorlázott az elmúlt évben Weöres Szabolcs, aki a világ legnehezebbnek tartott versenyére, a Vendée Globe-ra készül, amelyen egyedül, kikötés nélkül kell körbehajózni a Földet.