A magyar kultúra napja mindannyiunk ünnepe, a magyar kultúrát pedig az Isten, család, haza tisztelete és szeretete, valamint a magyar szabadság ügye melletti elkötelezettségünk tartja össze – hangoztatta a kulturális és innovációs miniszter a magyar kultúra napján rendezett ünnepségen a Pannonhalmi Főapátság bazilikájában.
Barack Obama lánya, Malia a filmvilágban képzeli el a jövőjét. A fiatal lány pedig rendezőként egyre nagyobb sikereket ér el, most a rövidfilmjével a Sundance filmfesztiválon mutatkozott be.
A biológiaprofesszor Paulnak sivár, frusztrációkkal terhes élete egy csapásra megváltozik, amikor emberek álmaiban kezd megjelenni, olyanékban is, akik számára teljesen idegenek. A már a hazai mozikban is látható Álmaid hőse a fekete komédia, az egzisztencialista dráma és a horror sajátos, de jól működő keveréke, amiben a hatvanat nemrég betöltő Ni
Még tavaly áprilisban a Max streamingeseményén a Warner Bros. Discovery megerősítette, hogy sorozat készül a Harry Potterből, a bejelentés óta pedig a rajongók tűkön ülve várják a legfrissebb információkat a projektről. Most végre kiderült az is, milyen szerepet szánnak az alkotók az írónőnek, J. K. Rowlingnak a munkálatok során.
Két Oscar-díjas színész, Russell Crowe és Helen Mirren is esélyes az Arany Málna díjra: a citromdíjakat odaítélő testület hétfőn hozta nyilvánosságra idei jelöléseit.
Folytatni kell az együttműködést, a megkedvelt rendezvényeket és az építkezést, amely megerősítheti a Veszprém-Balaton régió kulturális-kreatív arcélét – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjairól tartott sajtótájékoztatón.
A nemzetközi fődíjú dalválasztóban idén először lesz extra forduló, amelyben 60 produkció száll versenybe, hogy bejuthasson az élő show 40-es mezőnyébe.
Mark Rylance egy díjnyertes filmben szerepel, amiben egy nem megrendezett orálisszex-jelenet is van. Rengeteget támadták miatta, ezért már bánja, hogy belement. Szerinte az egész az azóta már elhunyt rendező hibája volt.
Emma Stone élete legjobb alakítását nyújtja a Magyarországon forgatott Szegény párákban. Lélegzetelállító mestermű lett Jórgosz Lánthimosz legújabb rendezése.
Legutóbbi filmjét hat Oscar-díjra jelölték; ő is, Casey Affleck is kapott egy-egy szobrot. Kenneth Lonergan író-rendező New York-i konyhájából jelentkezett be Zoomon, hogy elmesélje, miért sértődött meg rá Mark Ruffalo; miért büszke arra, hogy Scorsese filmjében Daniel Day-Lewis megkéseli Leonardo DiCapriót; és mit gondolt az Utódlásról, amiben fel
Rendszerváltást akart a színházban 1989-ben Ruszt József, a neves színházi rendező és a Szegedi Nemzeti Színház 16 színésze. Egy fillér nélkül, hittel és tehetséggel hoztak létre országos hírű előadásokat, de ez is kevésnek bizonyult. A független színházi szférát sújtó, máig rendezetlen, rendszerszintű problémák miatt széthullott a társulat. Sziksz
A Szépművészeti Múzeum történetének második legnépszerűbb kiállítása lett a Renoir életművét bemutató kiállítás, több mint negyedmillióan voltak kíváncsiak rá. Akkora volt az érdeklődés, hogy két héttel meghosszabbították a tárlatot, az utolsó három napon pedig meghosszabbították a nyitva tartást, hogy mindenki bejusson, aki szerette volna látni a
Kiállítások, koncertek, színdarabok: országszerte a kultúra napját ünnepelték. Budapesten a 3-as metró több megállójában délutántól fél nyolcig koncerteket hallgathatnak a tömegközlekedők. Győrben kortárs képzőművészek kiállítását nyitották meg az Eszterházy-palotában. A Kultúra Napján Kölcsey Ferenc himnuszát ünnepeljük.
Juliette Binoche-t sokat láthatjuk főzni, mert mesterszakácsot játszik új filmjében, A szenvedély ízében, azonban párizsi találkozásunkkor bevallotta, hogy nem konyít a konyhaművészethez. Szóba került közelgő 60. születésnapja és Mallász Gitta világhírű könyve is, ami sokat jelent a számára. Új filmjében gyermeke apjával játszott együtt, ami kezdet
Idén is kiírta Humanitárius Település címre vonatkozó pályázatát a Magyar Vöröskereszt, amelyre falu, község, város vagy városrész, kerület illetve kerületrész kategóriákban lehet pályázni.
Lee Sun-Kyun halála miatt razzia volt a dél-koreai rendőrségen. A Blikk is megírta, hogy az Élősködők sztárja december végén öngyilkosságot követett el. Az ügy azonban egyre sötétebb fordulatokat vesz.
A Reszkessetek, betörők! színésze, Devin Ratray kritikus állapotban került kórházba. A 47 éves színésznek az állapota miatt elhalasztották a családon belüli erőszakkal kapcsolatos perének a tárgyalását.
A Semmelweis Magyarországon nézettségben leelőzött olyan hollywoodi produkciókat is, mint Ridley Scott Napóleonja vagy Martin Scorsese Megfojtott virágok című munkái.
Óriási érdeklődés övezi Gryllus Dorka és Simon Kornél Üvegfal című darabját. A bántalmazó kapcsolatokról szóló előadás elképesztő hatással van a nézőkre, miután megnézte, Papp Gergő is napokig sokk hatása alatt volt. Simon Kornél a Reggeliben elmesélte, tud olyanról, aki a darab hatására ismerte fel, hogy toxikus kapcsolatban él, és szakított a pár
Rengetegen várták nagy reményekkel, de jogi problémák, plágiumgyanú, sorozatos csúszások és végül egy félkész verzió megjelenése után esélye sem volt a zombis túlélőjáték The Day Before-nak.
Dickens hardcore rajongói körében nem aratott fényes sikert a regény legutóbbi feldolgozása, pedig egyáltalán nem rossz sorozat: nagyon erős az atmoszférája és jók a színészek is. Ha elfogadjuk, hogy kicsit más, mint az alaptörténet, akkor sötét téli estékre ideális. Képek: Fx/Disney+