LeBron James 48 ponttal vezette sikerre a Los Angeles Lakerst a vendég Houston Rockets ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) hétfői játéknapján.
LeBron James 48 ponttal vezette sikerre a Los Angeles Lakerst a vendég Houston Rockets ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) hétfői játéknapján.
Két csigolyája is eltört a kétszeres ralivilágbajnok és háromszoros Dakar-győztes Carlos Sainznak, amikor a vasárnap befejeződött 45. Dakar-rali múlt keddi kilencedik szakaszán balesetet szenvedett és fel kellett adnia a küzdelmet.
Két csigolyája is eltört a kétszeres ralivilágbajnok és háromszoros Dakar-győztes Carlos Sainznak, amikor a vasárnap befejeződött Dakar-rali múlt keddi kilencedik szakaszán balesetet szenvedett és fel kellett adnia a küzdelmet.
Az izlandi csoda ellenére ezzel most elúszott az olimpiai selejtező, vagy van bennünk még egy bravúr? Helyszíni stábunk a magyar válogatott Portugáliától elszenvedett 27-20-as vereségét, és annak lehetséges következményeit elemezte.
Carlos Sainz Sr számára közel sem úgy alakult az idei Dakar Rally, mint ahogyan azt eltervezte. A „spanyol matador” több nagy baleset részese is volt és végül be sem tudta fejezni a viadalt. A balesetei miatt komoly hátfájdalmai is voltak és mivel azok tovább tartották a megszokottnál, Sainz orvosi tanácsra kivizsgáltatta magát. Végül pedig kiderül
Régen várt és a jelenlegi lebonyolításban talán soha nem látott lehetőség volt a magyar kézilabda-válogatott kezében a csoportzárás előtt a férfi kézilabda-vb-n. A Dél-Korea elleni papírformasiker és az Izland elleni, két nappal későbbi drámai győzelem azt jelentette, hogy az utolsó, portugálok elleni csoportmeccsen jószerivel még a középdöntő előt
Pár éve még a háttérbe vonulását vetítette előre a Mercedes csapatfőnöke, most viszont egy olyan kulcsemberét veszíti el, aki potenciálisan az örökébe léphetne. Vagy James Vowles Williamshez engedése éppen egy nagyobb terv része lenne?
A világhírű divatlap, a Vogue holland kiadása nemrégiben Kelly Piquet-vel rendezett fotózást és készített interjút. A lap sok kritikát kapott, amiért a prominens kiadványként olyan nőt “reklámoz”, aki nem önmaga eredményei által lett ismert, hanem édesapja és partnere által. Így sokan rossz példának ítélték, hogy Kelly Piquet az, aki a motorsportot
Jobban teszi Sergio Pérez, ha maga mögé néz 2023-ban – véli David Coulthard. A korábbi versenyző tapasztalatból tudja, a mexikóitól kevés lesz, ha finomhangolással próbálja felvenni a versenyt Max Verstappennel.
Carlos Sainz a Dakar kilencedik szakaszán borult és bár megpróbálta folytatni a versenyt, az Audi nem tudta megjavítani autóját. Mint később kiderült, jobb is, hogy nem folytatódott a Dakar a 60 éves legenda számára.
Mick Schumacher két év után távozásra kényszerült a Haas csapatától, de vannak, akik szerint az amerikai csapat hibát követett el a német elküldésével. Így van ezzel a korábbi Forma-1-es pilóta, Marc Surer is, aki nem ért egyet a Hülkenberg-Schumacher cserével. „Mick olyasvalaki, aki most gyakorlatilag két tanulóévet töltött a Forma-1-ben, és most
A Sky tv-csatorna értesülése szerint a Borussia Mönchengladbach ismét visszautasította a bajnoki címvédő Bayern München labdarúgóklub Yann Sommerért tett ajánlatát.
Sajtóhírek szerint hamarosan teljessé válhat a mezőny az IndyCar-ban, a Dale Coyne Racing kiszemeltje a Hondába Sting Ray Robb, aki az ide vezető bajnokságok közül az F3 szintűben bajnok lett. A Motorsport.com azt írja, a szerződést napokon belül aláírhatják. Robb 2020-ban magabiztosan nyerte meg az Indy Pro 2000 bajnokságát az IndyCar-ban tavaly m
Vegyes fogadtatásra lelt Max Verstappen múlt hétvégi kirohanása. Egyesek élesen bírálták, mások megértették a 24 órás szimulátorversenyen történtek miatti csalódottságát.
A General Motors és a Cadillac valóban komolyan gondolja, hogy sikeres lehet a Forma-1-ben. Ehhez ragaszkodik Mario Andretti, az F1 1978-as világbajnoka, akinek fia, Michael arra pályázik, hogy 2025-ben vagy 2026-ban csapatot indítson a királykategóriában. Kezdetben egy Renault vagy Honda ügyfélmotorral mennének – de Cadillac névre átkeresztelve, a
Találgatások szerint komoly fizetésemelést és egy újabb két szezonra szóló szerződést kínál Lewis Hamiltonnak a Mercedest. És még ennél is többet, ami közel 400 millió eurós ajánlatot jelenthet.
Jó hír, hogy a harmadikon – éppen Portugália ellen – már túl van a magyar válogatott, és Svédország a következő ellenfele. Nagy Sándor sportpszichológus az InfoRádióban úgy vélekedett, higgadtan kell folytatni a munkát, mindig csak egy feladatra koncentrálva, a portugálok elleni kudarcnak ugyanis kitapinthatók az okai.
Idén végre a maximumot hozhatja ki a Mercedes az autójában rejlő potenciálból, ám főnökük szerint még ez sem garancia arra, hogy újra bajnokok lehetnek.
Három napon át közlekedik demonstrációs jelleggel egy hidrogén üzemanyag-cellás autóbusz Pakson, a magyar hidrogén völgy központjában, a JIVE-2 projekt részeként, mely az eddigi legnagyobb uniós társfinanszírozású hidrogénbusz program Európában. A január 16. és 18. közötti programon hidrogén busz konferenciát, szakmai és pályaorientációs napot is s
A korábbi hetek találgatásai után a Forma–1 hivatalosan is bejelentette, sem a korábban már törölt Kínai Nagydíjat nem fogják megrendezni, sem más helyszínnek nem adnak helyet az idei programban.
Nem kap helyettesítést a Kínai Nagydíj, csak 23 versenyhétvége lesz az idei Forma-1-es szezonban. A Forma-1 a 2023-as szezont rekordhosszúságúra, 24 versenyhétvégésre tervezte. Azonban idővel kiderült, hogy a Kínai Nagydíj megrendezése még egyáltalán nem biztosított. Több helyszín is szóbeszéd tárgya lett a helyettesítés kapcsán, például Portimao é