2023. január 16. hétfő

jan. 16
20:09
Az AIU tiltakozik az indiai szövetség döntése ellen (Sportal)
Az atlétika tisztaságát felügyelő nemzetközi testület (AIU) felülvizsgálja az Indiai Nemzeti Doppingellenes Ügynökség friss határozatát, amellyel négy évről egy évre csökkentette a gerelyhajító Shivpal Singh eltiltását – írta az MTI.
jan. 16
20:12
Budapesti olimpia: létesítmények már vannak, de konszenzus is kellene (Infostart)
Ha Budapest olimpiát akar rendezni, akkor elsősorban azt kell vizsgálni, hogy milyen hosszú távú fejlesztésekre van szüksége a fővárosnak, és ezeket miként lehet beilleszteni egy rendezési pályázatba. Ezt Szabados Gábor sportközgazdász nyilatkozta az InfoRádiónak, miután Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára egy esetleges újabb olimpiai p
jan. 16
20:15
Svéd szélsőt igazolt a Puskás Akadémia (Sportal)
A Norrköping játékosa két és fél éves szerződést írt alá a felcsúti együttessel.
jan. 16
20:21
Russell többet tanult egy év alatt Hamiltontól, mint addig összesen (Racing)
George Russell tavaly futotta első szezonját a Mercedes csapatánál, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton mellett. Ráadásul rögtön sikerült is végrehajtania azt a bravúrt, hogy legyőzte az összetettben, sőt neki a futamgyőzelem is összejött, Hamiltonnal ellentétben. 2022 ugyanakkor nem volt egy jó szezon a Mercedes számára, a korábbi domináns évek
jan. 16
20:27
A Wolverhamptonban folytatja a PSG válogatott csatára (Sportal)
Liam Keen, az Express & Star Wolverhamptonnal foglalkozó újságírója szerint Pablo Sarabia a Premier League-ben folytatja pályafutását.
jan. 16
20:29
Gyertyagyújtás Mészáros Ferenc emlékére (Sportal)
A Vasas család tagjai és szurkolói az Illovszky-stadion keleti lelátója mögötti sétányon emlékeztek.
jan. 16
20:33
Visszavonult a kétszeres olimpiai bajnok kosaras (Sportal)
Bejelentette visszavonulását a kétszeres olimpiai és világbajnok amerikai kosárlabdázó, Maya Moore – írta az MTI.
jan. 16
20:45
Pornófilmekben szerepelt a körözött magyar bajnok sportoló (BorsOnline)
Kábítószer, lakhelyelhagyás, pornó.
jan. 16
21:03
Videó: Sipos Adrián az első percben piros lapot kapott a portugálok elleni sorsdöntő meccsen (m4sport.hu)
Rosszul indult a Portugália elleni csoportmeccs a magyar válogatott számára a férfi kézivébén.
jan. 16
21:03
Párosra váltott az Európa-bajnok (Sportal)
Egyéniről páros korcsolyázásra váltott Aljona Kosztornaja, az oroszok korábbi Európa-bajnoknője – számolt be róla az MTI.
jan. 16
21:09
Keményen kiosztotta Erdei Zsoltot búcsúmeccsének szervezője (Sportal)
A korábban bokszgálákat szervező, jelenleg az egyik profi világszervezet, az IBO megfigyelőjeként dolgozó Rácz Félix a Sportal Facebook-oldalának kommentszekciójában fogalmazott meg kemény kritikát.
jan. 16
21:21
Kiszurkolták az exatlonosok Busa Gabriella vb-címét (Sportal)
Felejthetetlen emlék marad a vasárnapi budapesti kick-box gála Busa Gabriella és az egykori exatlonos versenyzőtársak számára is.
jan. 16
21:33
Az NHL-csapat meghosszabbította a csatár szerződését (Sportal)
Fiatal csatárával, Matt Boldyval kötött hosszútávú szerződést az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt Minnesota Wild – írta az MTI.
jan. 16
21:39
Több, mint félmilliárd forintért kelt el a Nascar egyik ikonikus aero-harcosa (+Galéria) (USAracing)
Valódi autóipari és sporttörténeti darabra tett szert egy licitáló múlt hétvégén. A Mecum Aukciósház árverésén...
jan. 16
21:39
Több, mint félmilliárd forintért kelt el a Nascar egyik ikonikus aero-harcosa (+Galéria) (Racing)
Valódi autóipari és sporttörténeti darabra tett szert egy licitáló múlt hétvégén. A Mecum Aukciósház árverésén...
jan. 16
21:42
Boczkó Gábor: Szatmári András sokáig csak vívódott, most viszont vívott (Infostart)
A sérüléssel bajlódó Szilágyi Áron távollétében harmadik lett Szatmári András a kardvívók Tuniszban rendezett Grand Prix-ján.
jan. 16
21:45
A világválogatott kézilabdázó szerint pihentetni kéne a vébén a bundagyanús bírókat (Sportal)
Óriási kézilabdabotrány van kibontakozóban, amely magyar csapatokat is érinthetett. A dán Tv2 szerint 2018-ban készült egy jelentés, amely szerint a fogadási csalásokkal nyolc bírópáros is kapcsolatba hozható.
jan. 16
22:21
Nem várt pofonba szaladtunk bele Portugália ellen a kézi-vb-n, a magyar válogatott csak csoportharmadikként jutott a középdöntőbe (m4sport.hu)
A portugál kapus, Miguel Ferreira 13 védéssel zárt, de főleg az első félidőben brillírozott, amivel megtörte a magyarokat.
jan. 16
22:21
Shakira nem kegyelmez, ezt küldte Piqué anyjának (BorsOnline)
Túlzás lenne azt állítani, hogy jóban van anyósával.
jan. 16
22:21
A magyar kéziválogatott vereséggel zárta a csoportkört (Sportal)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 27–20-as vereséggel zárta a férfi világbajnokság csoportkörét, így két pontot visz magával a középdöntőbe.
jan. 16
22:24
Kézi-vb: lebénult a magyar válogatott Portugália ellen (Infostart)
Az utolsó csoportkörben az ellenfél az első perctől kezdve dominált, vagy inkább kimagasló kapusteljesítménnyel felmorzsolta a magyar csapatot.
jan. 16
22:39
„Az első tíz perc nagyon fáj” – értékelések a portugál–magyar kézimeccs után (Sportal)
A magyar válogatott 27–20-ra kikapott Portugáliától a férfi kézilabda-vb utolsó csoportmeccsén. Így értékeltek a vereség után a játékosok és a szövetségi kapitány.
jan. 16
22:45
Sima svéd siker a férfi kézi-világbajnokságon, „túlélték” a csoportkört a lengyelek (m4sport.hu)
A svédek így maximális négy ponttal kezdik a magyar érdekeltségű középdöntős ágat.
jan. 16
22:57
Grosjean is reagált Verstappen Virtual Le Mans kritikájára (Racing)
Romain Grosjean reagált Max Verstappen megjegyzéseire a Virtuális Le Mans-i 24 órával kapcsolatban: hiszen a holland azt sugallta, hogy lehet, hogy soha többé nem tér vissza a versenyre. Bohózatnak nevezve azt, miután szerverproblémákkal küszködött. A versenyt a szervező Motorsport Games tulajdonában lévő rFactor 2 platformon bonyolítják le. Gérard
jan. 16
23:09
Kikapott a Sampdoria, egyre nehezebb helyzetben van (Sportal)
A Serie A 18. fordulójának hétfői játéknapján vereséget szenvedett a Sampdoria az Empoli otthonában.
jan. 16
23:15
Még mindig nem sikerült megszereznie az első győzelmét az Elchének (Sportal)
A spanyol bajnokság 17. fordulója után is nyeretlen maradt a sereghajtó Elche.
jan. 16
23:27
Chema Rodríguez: Nekünk rossz esténk volt, nekik meg nagyon jó (m4sport.hu)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 27-20-ra kikapott Portugáliától az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában, hétfőn Kristiandtadban, így csoportja harmadik helyén végzett és két pontot visz magával a középdöntőbe. A mérkőzés után a nemzeti csapat szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez kicsit enerváltan nyilatkoz
jan. 16
23:29
Székely Márton: Ez a portugál henger ma bedarált minket (m4sport.hu)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 27-20-ra kikapott Portugáliától az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában, hétfőn Kristiandtadban, így csoportja harmadik helyén végzett és két pontot visz magával a középdöntőbe. A mérkőzés után érthetően nagyon csalódottan értékelték a mérkőzést a nemzeti csapat játékosai.

2023. január 17. kedd

jan. 17
0:15
Räikkönen Nascar-csapatának jöhet rosszul a bajnok visszavonulása (Racing)
Kevin Harvick év végén visszavonul, így csapatánál, a Stewart-Haas Racingnél lesz üresedés 2024-re. De könnyen lehet, két helyet is be kell tölteniük…
jan. 17
4:42
Bomba cicik az ablakban, meztelenül mutatta meg magát a ringó mellű álomnő (Metropol)
Brandy csodás kilátást élvez a kádban pezsgőzve.
jan. 17
5:15
Világbajnok lett, másnap pedig kirúgták Mansellt (Racing)
Idén már 31 éve, hogy 1992-ben világbajnok lett Nigel Mansell. A sokak által szeretett brit hosszú balszerencsés évek után ért fel a csúcsra 39 évesen, ám a nagy siker után elég hamar jött is a fekete leves a számára. Mansell 1992-ben, ritkán látott dominanciával nyerte meg karrierje első, és egyetlen világbajnoki címet a Williams-szel. A
jan. 17
5:45
Lökdösődés, hajszálon múló győzelem – a Nascar videóval tiszteleg a visszavonuló legenda előtt (Racing)
A csúcskategóriában eddig 60 győzelmet arató Kevin Harvick bejelentette, hogy ez az utolsó szezonja, ennek apropóján összegyűjtötték a pályafutása legemlékezetesebb pillanatait. Tíz pillanatot emeltek ki a videóban, sorrendben ezeket: Győzelem Charlotte-ban (2011): a NASCAR történetének addigi leghosszabb versenye volt ez a 600 mérfölddel (közel ez
jan. 17
6:09
Újabb Williams junior érkezik az F3 mezőnyébe (Racing)
A Williams juniorversenyzője, Oliver Gray idén mutatkozik be a Formula 3-ban, a Carlin csapat színeiben. Gray tavaly a brit Formula 4-ben versenyzett, szintén a Carlinnál, és az előkelő második helyen végzett két győzelemmel, illetve tizennégy további dobogóval. A 17 éves brit F3-as autója a Williams színeiben pompázik majd, és természetesen nagyon
jan. 17
6:21
Folytatódik az ausztrál tenisztorna; a Klagenfurt ellen játszik a Fehérvár – keddi sportműsor (Sportal)
A legfontosabb sportesemények és közvetítések egy csokorban.
jan. 17
6:27
Megjelent a Svéd Rally nevezési listája (Racing)
Már a Monte Carlo Rally előtt megjelent a második forduló nevezési listája.
jan. 17
6:39
Ezért menekülhet a körözési toplistára került magyar bajnok; a Sampdoria egyre rosszabb helyzetben van – reggeli hírösszefoglaló (Sportal)
A hétfő este legfontosabb sporthírei.
jan. 17
6:54
Súlyos magyar vereség után: "borzalmasan játszottunk" (Infostart)
Lékai Máté szerint minden helyzetben hibáztak, Chema Rodriguez pedig arról beszélt, hogy nem volt esélye a válogatottnak visszatérni a játékba. Székely Márton szerint ez "tipikus magyar történet".
jan. 17
6:57
Távozhat a nyáron a Tottenham menedzsere (Sportal)
Antonio Conte nem biztos, hogy meghosszabbítja szerződését a Tottenham együttesével.
jan. 17
7:03
Lékai Máté szerint borzalmas volt a magyar válogatott (Sportal)
Lékai Máté szerint borzalmasan játszott a magyar férfi kézilabda-válogatott hétfő este, amikor 27–20-ra kikapott Portugáliától az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában, Kristianstadban.
jan. 17
7:15
Kiderült, a Fradi is kinézte a 100 millió eurós futballsztárt (BorsOnline)
Idei világrekord a vételára. Kis híján a Fradiban kötött ki.
jan. 17
7:15
„Péreznek szüksége lenne egy szoftverfrissítésre” (Racing)
David Coulthard a Drive To Survive legújabb évadának promózása céljából számod médiumnak nyilatkozott Írországban. A skót ex-F1-es a beszélgetések során többek között Max Verstappen és Sergio Pérez kapcsolatáról is beszélt és a mexikói pilótával kapcsolatban egy érdekes dolgot is felvetett. Nem titok, hogy Pérez nem kimondottan másodhegedűsnek igaz
jan. 17
7:33
Csak most érkezett, de már Mick Schumacher elengedéséről beszél a Mercedes (Racing)
Toto Wolff korábbi pilótájukhoz hasonlította Mick Schumacher helyzetét, miközben a német versenyző korábbi főnöke elmondta, miért nem tartották meg tartalékként őt.
jan. 17
7:33
Évi 70 milliárd forintot kereshet Marcus Rashford (Sportal)
Komoly ajánlattal szeretné hosszú távon is magához láncolni a Manchester United a nagyszerű formában lévő Marcus Rashfordot.
jan. 17
7:51
Több műtéten is átesett a rákkal diagnosztizált teniszlegenda (Sportal)
Martina Navratilova a sajtó előtt beszélt arról, hogyan telnek a napjai.
jan. 17
8:03
Australian Open – Hőségszünet miatt több mérkőzés is csúszott (Sportal)
A háromszoros Grand Slam-győztes Garbine Muguruza már a nyitókörben kiesett kedden az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 17
8:09
Meccseket kellett félbeszakítani a hőség miatt az Australian Openen (444.hu)
35 fokos a hőség Melbourne-ben, a fedetlen pályákon délután beszüntették a játékot.
jan. 17
8:18
Még egy évtizedig maradnak az olimpiai közvetítések az MTVA-nál (Infostart)
Ifjúsági játékostul.
jan. 17
8:33
Kétszeres Grand Slam győztes búcsúzott a nyitókörben az Australian Openen (m4sport.hu)
A kétszeres Grand Slam-győztes Garbine Muguruza már a nyitókörben kiesett kedden az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 17
8:45
Ez vár a magyar válogatottra a férfi kézi-vb folytatásában (Sportal)
A mieink a II. csoportba kerültek a középdöntőben, ahová két pontot visznek magukkal az Izland elleni győzelemnek köszönhetően. A szextett első két helyezettje jut a negyeddöntőbe.
jan. 17
8:47
Megszakadt a Seattle nagy sorozata az NHL-ben (Sportal)
Megszakadt a Seattle Kraken nagy veretlenségi sorozata az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hétfői játéknapján, melyen a Tampa Bay Lightning 4–1-re nyert az előzőleg egymás után nyolc sikert elérő rivális vendégeként.

Keresés