2023. június 6. kedd

jún. 6
16:23
Gyomros Monaco után: Jelentősen csökkent az Alpine tempója (m4sport.hu)
Nem tette boldoggá a csapatot a „csekély kettős pontszerzés” – de nem is aggódik a folytatás miatt.
jún. 6
16:27
Efrén Llarena szerint jobban kellene a kvalifikáción szerepelnie (Racing)
Az Európa-bajnoki címvédő Efrén Llarena szerint Lengyelországban a kvalifikáción vesztette el az esélyt a dobogóra, ahol nem volt elég gyors, így rajthelye sokat kellett takarítania.
jún. 6
16:33
Helebrandt Máté a legjobb tízbe vágyik a hazai rendezésű atlétikai vb-n (m4sport.hu)
Helebrandt Máté háromszoros olimpikon gyalogló szerint nagyon nehéz lesz felvenni a ritmust az élmezőnnyel, de szeretne az első tízben végezni 35 kilométeren a budapesti atlétikai világbajnokságon.
jún. 6
16:45
Az F2 és az F3 nem pótolja az imolai hétvégét (m4sport.hu)
Marad 13, illetve 9 fordulós a két versenynaptár.
jún. 6
16:45
Szoboszlai Dominik a világ legértékesebb játékosai közé került (SzMo)
A svájci sporttudományok intézetének listáján feltűnik a magyar kiválóság is, aki több klasszist is maga mögé utasított.
jún. 6
16:57
A BL-döntőstől igazol olimpiai bajnokot a Vasas vízilabdacsapata (m4sport.hu)
A Total Waterpolo-portál információi szerint távozik a Novi Beogradtól Sztrahinja Rasovics és a következő idényben az A-Híd Vasas Plaket játékosa lesz.
jún. 6
17:15
A sorozatos bukásokról tartott példabeszédet a Ferrari vezérigazgatója (Racing)
„Nana korobi ya oki!” – ezzel a japán közmondással válaszolt egy üzleti fórumon elhangzott kérdésre. Természetesen nem valószínű, hogy sokan ismerik ezt a kifejezést, ami magyarul nagyjából így hangzik: „Bukj el hétszer, állj talpra nyolcszor!” Benedetto Vigna, a Ferrari vezérigazgatója ezzel felelt a hozzá szegezett kérdésre, ami a Forma-1-es istá
jún. 6
17:21
Az arabok ezt is megoldják: Ronaldo, Messi és Benzema egy csapatban? (BorsOnline)
A Newcastle tulajdonosa bevásárolt.
jún. 6
17:33
Varga Barnabás: Folytatni szeretném, amit elkezdtem, a Ferencvárosnál jobb helyet erre is nem is találhattam volna (m4sport.hu)
A Ferencváros labdarúgócsapatának új szerzeménye, a magyar válogatott Varga Barnabás az együttes hivatalos honlapjának beszélt a klubváltás után.
jún. 6
17:33
Veszni látszik Hamilton álma, az orosz-ukrán háború lehet a háttérben (Racing)
Sajtóinformációk szerint mégsem tér vissza a közeljövőben a Dél-afrikai Nagydíj, mivel az ország a feltételezések szerint fegyvereket szállít Oroszországnak.
jún. 6
17:45
„Egy halvány gerlefinggal jobbak voltunk" – Urbán Flórián szakmai elemzése az osztályozó után (m4sport.hu)
A BVSC-Zugló idegenben 2–1-re legyőzte a Szentlőrincet a két csapat NB II-es osztályozóján, így kiharcolta a feljutást a Merkantil Bank Ligába. A találkozó után Urbán Flórián, a fővárosiak vezetőedzője a maga őszinteségével értékelt a klubnak.
jún. 6
17:57
Hivatalos: Paolo Maldinit kirúgta a BL-elődöntős AC Milan (m4sport.hu)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milan a hivatalos honlapján tudatta, hogy távozik a klubtól Paolo Maldini technikai igazgató.
jún. 6
18:03
Átadták a vajdasági Tóthfalu új sportcsarnokát (Demokrata)
A sport kiemelkedő jelentőséggel bír a nemzeti identitás megtartása szempontjából – mondta Potápi Árpád János.
jún. 6
18:09
A Honda elárulta, mivel győzte meg az Aston Martin (m4sport.hu)
Több csapattal is tárgyaltak, mielőtt elhatározták magukat.
jún. 6
18:21
„Mi is coolok vagyunk, ne utáljanak minket!" – hokibírók elfogadását hirdető programot indít a nemzetközi szövetség (m4sport.hu)
A jégkorongbírók elfogadását hirdető programot indított a nemzetközi szövetség (IIHF).
jún. 6
18:21
Meghalt a világ egykor leggyorsabb embere, aki először futotta 10 másodperc alatt a 100 métert (SzMo)
Jim Hines a mexikóvárosi olimpia döntőjében érte el a 9,95 másodperces eredményt, aminél 15 évig senki sem tudott gyorsabban futni.
jún. 6
18:27
Lappi frusztrált, hogy nem tudott nyerni Szardínián (Racing)
Esapekka Lappi csalódott, hogy nem tudott nyerni Szardínián, de örül csapata kettős sikerének.
jún. 6
18:39
Megvan a vívóválogatott kerete az egyéni Eb-re, az Európa Játékokra és az Universiadéra (m4sport.hu)
A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron az egyéni Eb-n nem indul.
jún. 6
18:57
Két lengyel igazolás a férfi kézilabda NB I-ben: egy a PLER-nél, egy Gyöngyösön (m4sport.hu)
Lengyel kézilabdázót igazolt a férfi NB I-ben szereplő Gyöngyös, valamint az újonc PLER-Budapest csapata is.
jún. 6
19:03
A Red Bull is figyeli Alonso védencét (m4sport.hu)
Helmut Marko jelentősnek tartja a fiatal pilóta fejlődését.
jún. 6
19:15
Molnár Martin a döntő ellenére sem elégedett, Gender Tamás Juniornak nekiment az ellenfele (Racing)
Molnár Martin döntőbe jutott, de nem elégedett, míg Gender Tamás Junior igyekezett összecsiszolódni új csapatával a legutóbbi hétvégén.
jún. 6
19:27
Botrány körvonalazódik az egyik F1-es csapat szponzoránál, beperelték a céget (Racing)
Az amerikai szövetségi kormány egyik szervezete beperelte az Alpine szponzorát, a Binance nevű kriptovalutacéget.
jún. 6
19:33
Nehezen indult, sima lett a vége – Djokovic szetthátrányból fordítva jutott be a Roland Garros elődöntőjébe (m4sport.hu)
A 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes Novak Djokovic négy szettben, 4:6, 7:6, 6:2, 6:4-re legyőzte az orosz Karen Hacsanovot, ezzel bejutott a Roland Garros elődöntőjébe.
jún. 6
20:03
Hegyi Krisztián: Ugyanúgy kell belemennünk az Ekl-döntőbe, mint az eddigi meccsekbe (m4sport.hu)
A West Ham United keretének tagja, Hegyi Krisztián szerint csapatának ugyanazzal a mentalitással kell pályára lépnie szerdán a labdarúgó Konferencia-liga prágai döntőjében, mint a korábbi találkozókon.
jún. 6
20:15
Alonso ezért választott szokatlan hozzáállást a verseny végén (Racing)
A Spanyol Nagydíj végén utolérte csapattársát, de előzési kísérlet helyett beállt mögé vonatozni. Az Aston Martinok ezúttal nem voltak olyan ütőképesek, mint néhány korábbi futamon, nem tudták tartani a lépést a Mercedesekkel és Carlos Sainz Ferrarijával sem. Fernando Alonso elárulta, miért közölte csapatával már futam közben, hogy nem fogja megtám
jún. 6
20:21
Ralf Schumacher szerint a Mercedes még izgalmassá teheti a futamokat (m4sport.hu)
Úgy érzi, most több potenciál van a csillagosokban, mint a Red Bullban…
jún. 6
20:33
Portugáliában küzdelmes versenyen lett hetedik Benyó Máté (Racing)
Egy gyengébb rajton múlt a döntőbe jutás.
jún. 6
20:39
Tíz kínai snooker játékost tiltottak el a sportág egyik legnagyobb fogadási botrányában (444.hu)
Kettőt közülük örökre.
jún. 6
20:39
Ismét főtáblás lesz a Falco a férfi kosárlabda Bajnokok Ligájában (m4sport.hu)
A bajnoki címvédő Falco KC Szombathely ismét a csoportkörben kezdheti meg szereplését a férfi kosárlabda Bajnokok Ligájában.
jún. 6
20:45
Egy versenyt a Nascar máris megnyert Le Mans-ban [Videók] (USAracing)
A centenáriumi Le Mans 24 startjáig még hátravan néhány nap, a Hendrick Motorsports azonban máris...
jún. 6
20:45
Hivatalos: Benzema követi Cristiano Ronaldót a szaúdi bajnokságba, aláírt az al-Ittihadhoz (m4sport.hu)
A szaúdi al-Ittihad a hivatalos honlapján bejelentette Karim Benzema szerződtetését.
jún. 6
20:45
Egy versenyt a Nascar máris megnyert Le Mans-ban [Videók] (Racing)
A centenáriumi Le Mans 24 startjáig még hátravan néhány nap, a Hendrick Motorsports azonban máris...
jún. 6
21:21
Párizsban búcsúzott el Messitől a világsztár sportoló (BorsOnline)
Két sportág négy legendája cserélt eszmét.
jún. 6
21:33
szóban megegyeztek a felek, Kuttor Attila a következő szezonban is a Mezőkövesd vezetőedzője lesz (m4sport.hu)
A Nemzeti Sport információi szerint a következő szezonban is Kuttor Attila lesz az NB I-es Mezőkövesd vezetőedzője.
jún. 6
21:39
A kalapácsvető Halász Bence ötödik lett Bydgoszczban (m4sport.hu)
A kalapácsvető Halász Bence az ötödik helyen végzett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség második számú, WA Continental Tour Gold nevű versenysorozatának lengyelországi állomásán, Bydgoszczban.
jún. 6
22:27
Sinka a szezon felfedezettje, Szabó a legjobb játékos, Vágó a gólkirály a Simple Női Ligában (m4sport.hu)
A Ferencváros történelmi bajnoki címével zárult a Simple Női Liga, a 2022/2023-as idény végeztével pedig a RangAdó-gála keretein belül díjazták a csapatok a szezon legjobbjait.
jún. 6
22:45
Fontos változtatások a MOL Magyar Kupa-meccseken, hosszabb átigazolási szezon – ülésezett az MLSZ elnöksége (m4sport.hu)
Több Magyar Kupa-meccsen segít a VAR, törlődnek a sárga lapok a döntő előtt, szeptember 6-ig tart az átigazolási szezon.
jún. 6
22:51
Fiorentina–West Ham Európa-konferencialiga-döntő szerdán élőben az m4sport.hu-n (m4sport.hu)
A harmadik számú európai kupasorozat döntőjét közvetítjük élőben az M4 Sporton.
jún. 6
23:09
A világelső Alcaraz lemosta Cicipaszt, jöhet a Djokovic elleni elődöntő a Roland Garroson (m4sport.hu)
A világelső spanyol Carlos Alcaraz három szettben (6:2, 6:1, 7:6) legyőzte a görög Sztefanosz Cicipaszt a Roland Garroson, sikerével pedig bejutott a viadal elődöntőjébe, ahol a 22-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokoviccal találkozik.

2023. június 7. szerda

jún. 7
0:15
Megvan a tavaly kétszer is elhalasztott Balaton-átevezés időpontja (Infostart)
Tavaly kétszer is le kellett fújni a Balaton-átevezést, ezért Vida Gergely most azt ígérte, hogy idén igyekeznek körültekintőbben eljárni.
jún. 7
0:15
Marco Rossi emberét még a világbajnok legenda is dicséri (Metropol)
Balogh Botond ismét a nemzeti csapatban focizhat.
jún. 7
0:19
Sós Csaba: eddig nem sikerült jól Milák Kristóf vb-felkészülése, de nála ez nem számít (Infostart)
Nem vállal újabb számokat a júliusi fukuokai világbajnokságon az olimpiai bajnok úszó, mert a felkészülésének az utolsó időszakai nem sikerült jól Sós Csaba szerint. A szövetségi kapitány részleteket nem akart elárulni, de hozzátette, Milák Kristóf 2020-ban három héttel a súlyos Covid-megbetegedés után is képes volt világklasszis úszásra.
jún. 7
0:19
Suhajda Szilárd elvesztése után újabb magyar hegymászó készül csúcstámadásra (Metropol)
A tragédia után újabb sportember indult útnak.
jún. 7
0:23
Akár magyar szereplője is lehet a Konferencia-liga döntőjének (Infostart)
A West Ham keretéhez tartozik a 20 éves Hegyi Krisztián, a kapus elárulta, amit tud a prágai finálé előtt.
jún. 7
0:23
Dárdainak elege lett a huzavonából, elhagyta Berlint (Metropol)
Dárdai Pál a Balatonnál várja a híreket Berlinből.
jún. 7
0:27
Szaúd-Arábiába szerződött az aranylabdás Karim Benzema (Infostart)
De nem lesz újra klubtársa Cristiano Ronaldónak. Naponta csaknem fél millió eurót keres majd. 2 éves szerződése lett.
jún. 7
0:31
Pokolian megerősödhet a Vasas férfi pólócsapata (Infostart)
Szerb olimpiai bajnok (is) a láthatáron.
jún. 7
0:35
Kétszeres olimpiai bajnokot szerződtethet az FTC (Infostart)
A szerbek kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázója, Dusan Mandic a következő szezontól a Ferencváros színeiben folytathatja karrierjét.
jún. 7
0:51
Szépkorúak Sportfesztiválja a Bikás Parkban (Metropol)
Az esemény célja, hogy a szenior korosztály életkori sajátosságaihoz igazítva biztosítson a Magyar Szabadidősport Szövetség sportos programlehetőséget a résztvevőknek.
jún. 7
6:15
Lesújtó véleményt fogalmazott meg a Ferrari helyzetéről Ralf Schumacher (Racing)
Ralf Schumacher megfogalmazta álláspontját a Ferrari helyzetéről, és nem tartja kizártnak, hogy a csapat egy éven belül nem fog felállni.

Keresés