A Mercedes pilótája, Lewis Hamilton nyerte a Kanadai Nagydíj meghosszabbított második szabadedzését. Az első edzés kiesését követően a pilóták nagy része a pályára hajtott, hogy bepótolhassák a kiesett időt. A két Ferrari erősen indította a gyakorlást, ugyanis Charles Leclerc és Carlos Sainz volt a leggyorsabb az első komolyabb próbálkozásokat köve
A Mercedesek kisajátították az első két helyet a Forma–1-es Kanadai Nagydíj második szabadedzésén. A pénteki esti gyakorláson kétszer is villant a piros zászló, a végén pedig az eső is eleredt.
Nem való az első két helyre az ott záró Mercedes a csapat technikai igazgatója szerint, ám jó hír lehet számukra, hogy úgy is jöttek a köridők, hogy versenyzőik még nem elégedettek az autóval.
Nem várt gondokba ütközött a Red Bull Kanadában, a körülmények sem játszottak a kezükre, és még az erős riválisok is meglepték őket. Sebezhető lehet a veretlen címvédő?
Ma húsz éve, 2003. június 17-én hunyt el Knézy Jenő, a magyar televíziózás legendás alakja. Az utolsó interjút Sinkovics Gábor készítette vele. Kollégánk visszaemlékezése.
Hónapok óta talán először láthattuk bizakodva mosolyogni Charles Leclerc-t – ez mindent el is mond a Ferrari kanadai péntekjéről. És ezúttal nem csak egy körön tűnnek erősnek. Felcsillant a reménysugár?
Akkora változáson megy keresztül a McLaren autója a következő hétvégéken, hogy három verseny kell a teljes megújuláshoz. Csapatfőnökük a várakozásaikról és a barcelonai extrém teljesítményingadozásukról is beszélt.
Zlatan Ibrahimovic személyében egy korszakos egyéniség köszönt el a labdarúgástól, a 41 éves klasszis a Milan idénybeli utolsó bajnokija után jelentette be, hogy nincs tovább. A svéd zseni a közösségi médiában közzétett bejegyzésében foglalta össze az érzéseit.
Charles Leclerc Monaco után ismét egy különleges sisakdizájnnal versenyez a Kanadai Nagydíjon. A Ferrari monacói pilótája ezúttal azonban nem az édesapja, hanem a montreali pálya névadójának, Gilles Villeneuve-nek a dizájnját használja majd a hétvége folyamán. Gilles – aki az 1997-es Forma-1-es világbajnok Jacques Villeneuve édesapja volt – egy kiv
A tervek elfogadása után stadion felújításba kezd a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Jacksonville Jaguars, amely akár két évre is albérletbe költözhet így, az opciók között pedig igen előkelő helyen van a Daytona International Speedway autóverseny-pálya.
Martins Sesks tavaly minden szakaszt megnyerve zárta élen a Liepaja Rallyt, azonban hat évvel ezelőtt még egy nagy borulással hívta fel magára a figyelmet.
Ifjabb Növényi Norbert ismét kiütéses győzelmet aratott péntek este a Bellator 297 ketrecében, ezzel továbbra sem talált legyőzőre a profik között a kevert harcművészetek sportágában, az MMA egyik legnagyobb szervezeténél.
Ifjabb Növényi Norbert ismét kiütéses győzelmet aratott péntek este a Bellator 297 ketrecében, ezzel továbbra sem talált legyőzőre a profik között a kevert harcművészetek sportágában, az MMA egyik legnagyobb szervezeténél.
Fernando Alonso szerint ismét lábon lőtte magát a sportág a tegnapi „kínos” szituáció során. Bizarr forgatókönyv alakult ki a Kanadai Nagydíj első gyakorlásán. Pierre Gasly autója megállt, így előkerült a piros zászló az edzésen, ám miután elvitték a francia autóját a pályáról, azután sem folytatódott a program. Az FIA egy közleményt adott ki, amib
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx pénteken 77–72-re győzött a Los Angeles Sparks vendégeként, így a harmadik sikerét aratta az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) idei szezonjában.
Megerősített konzuli szolgálat segíti a Montenegró-Magyarország Eb-selejtezőre utazó magyar szurkolókat – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
Megerősített konzuli szolgálat segíti a Montenegró–Magyarország Eb-selejtezőre utazó magyar szurkolókat – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
Lewis Hamilton a csapata és az F1-es társadalom tudtára adta, hogy milyen mentalitással és célokkal érkezett Kanadába. Még a szabadedzések előtt a brit versenyző nagyon lelkesen beszélt arról, hogy milyen attitűddel szeretne neki vágni a hétvégének. A montréali pályán már hétszer diadalmaskodott a 38 éves pilóta, sőt karrierje első győzelmét is itt
Az egykori kiváló röplabdás, jelenleg az olasz Scandicci női csapatánál edzőként dolgozó Kántor Sándor megtalálta számításait az elmúlt két idényben két nemzetközi kupasorozatban is a csúcsra érő együttesnél.
Az előttünk álló hétvégén a csaknem 20 ezer néző befogadására alkalmas kölni Lanxess Arénában rendezik meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét. Az elődöntőben szombaton a címvédő Barca a final fourban újonc Magdeburggal, míg az első BL-győzelmére vágyó Paris Saint-Germain a tavaly döntős Kielcével csap össze. Vasárnap kerül sor a bron
Az egykori kiváló röplabdás, jelenleg az olasz Scandicci női csapatánál edzőként dolgozó Kántor Sándor megtalálta számításait az elmúlt két idényben két nemzetközi kupasorozatban is a csúcsra érő együttesnél.