Daniel Ricciardo hamarosan mikrofont ragad, és három verseny erejéig segíti az amerikai ESPN munkáját a Forma-1-ben. Tavaly még a mezőny tagja volt az ausztrál pilóta, ám a McLaren úgy döntött, hogy inkább elbocsájtja a nyolcszoros futamgyőztest. A 33 éves versenyző teljesítményen nem felelt meg a csapat elvárásainak, így helyére fiatalabb honfitár
A péntekenként jelentkező Bajnokok Klubja közel négyórás különkiadásával hangolódunk a szombat esti Manchester City – Internazionale Bajnokok Ligája-döntőre, amit 21 órás kezdettel az M4 Sport közvetít élőben. Péntek esti felvezetőnkben minden fontos témát kivesézünk szakértőinkkel, miközben az utolsó edzések és a sajtótájékoztatók legfontosabb pil
A Toyota Szardínián, a Hyundai pedig Portugáliában készült az egymást követő hét murvás versenyre, azonban a japánok és koreaiak is pont azon a versenyen szenvedtek, ahol teszteltek.
Az év egyik legfontosabb futballmeccse a Manchester City - Internazionale BL-döntő mellett a magyar válogatottaké a főszerep, női kosárlabda, valamint férfi és női röplabda a szombati kínálatban
Kínos, Busa Gabriella számára pedig fájdalmas ügy borzolja a kedélyeket a magyar ökölvívásban. A TV2 Exatlon című műsorából is ismert amatőr és profi világbajnok kick-boxos az elmúlt fél évben mindent megtett, hogy bokszolóként is sikeres legyen, két hónapja készült a krakkói Európa Játékokra – hogy aztán a viadal előtt nem sokkal, szerinte „övön a
Csend van Újpesten a futballklub háza táján. Hogy ez vihar vagy tulajdonosváltás előtti némaság-e, egyelőre nem tudni, de egyre több olyan hír kering, hogy valami nagy dolog készül a háttérben.
Hihetetlen módon nyert pontot Carlos Alcaraz Novak Djokovics ellen a francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) pénteki elődöntőjében. A spanyol játékos a második szettben, 1:1-es állásnál az ellenfelének háttal ütötte vissza labdát, méghozzá hatalmasat csúszva. A látványos jelenetet követően Alcaraz csak nevetett, míg Djokovics elismerően tapso
Hihetetlen módon nyert pontot Carlos Alcaraz Novak Djokovics ellen a francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) pénteki elődöntőjében. A spanyol játékos a második szettben, 1:1-es állásnál az ellenfelének háttal ütötte vissza a labdát, méghozzá hatalmasat csúszva. A látványos jelenetet követően Alcaraz csak nevetett, míg Djokovics elismerően tap
A Haastól kirúgott orosz pilótát nem veszik le a brit szankciós listáról. Bernie Ecclestone-nak is volt egy meghallgatása a héten. A BBC tudósítása szerint Londonban csütörtökön elutasították Nyikita Mazepin keresetét a brit kormány képviselői ellen, aki azt szerette volna elérni, hogy vegyék le őt a beutazási tilalommal érintettek listájáról. Ezt
Lewis Hamiltonék Forma–1-es témájú mozifilmje mellett már egy új, fiktív történetet feldolgozó tévésorozat is készülőben a királykategória világáról. Szintén a sportág jóváhagyásával és támogatásával.
Négy játékos is távozik a francia labdarúgó-bajnokságban szereplő Nice-től, köztük az Arsenal rekordigazolása, Nicolas Pépé és a korábbi Chelsea-futballista, Ross Barkley is.
Szombat este az angol Manchester City és az olasz Inter feszül egymásnak Isztambulban, hogy eldöntsék, melyikük ülhet fel a legrangosabb európai kupasorozat képzeletbeli trónjára.
Balhátvédet igazol a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid, amely péntek délután a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Fran García visszatér a klubhoz.
A Forma–1 csak az egyik idei versenyét és az érte járó pénzt veszítette el az emilia-romagnai áradások miatt, az Alpha Tauri több dolgozója viszont mindenét. Franz Tost csapatfőnök a károkról, a nehéz helyzetről és a csapatuk által nyújtott segítségről beszélt.
Bútor Róbert és Tagai Róbert idén is rajthoz áll a Mecsek Rallyn, mely előtt a Citroen C3 WRC-vel Cereden tesztelt. A felkészülésről pedig létványos videók készültek.
Kolosszális csatának ígérkezett, két és fél óráig az is volt, de az erőtenisz megbosszulta magát. Novak Djokovic vasárnap a 23. Grand Slam-trófeáját szerezheti meg és pályafutása hetedik Roland Garros-döntőjéne készülhet, melyben Alexander Zverev vagy Casper Ruud lesz az ellenfele.
Az újítások ellenére nem biztos, hogy Kanadában megint kiemelkednek a Red Bull mögötti mezőnyből. Az egyik vezető beosztású mérnök elmondta, hogy a pálya lehet az oka ennek. Toto Wolff csapatfőnök az előző hetekben bevetett műszaki újítások kapcsán úgy fogalmazott, „óvatosan ugyan, de egy kicsit bizakodó.” Az eredmények alátámasztják a kezdeti opti
A világ legjobb csapatának nevezte a Manchester Cityt az Inter vezetőedzője, Simone Inzaghi. A tréner elmondta, megvan a tervük Erling Haaland megállítására a Bajnokok Ligája szombati döntőjében.
Váltig állították, nincs szükség irányváltásra, aztán irányt váltottak. A Ferrari szakembere szerint a Red Bull-stílusú új oldaldobozuk nem egy kétségbeesett másolás, csak tudományos munka és belátás eredménye.
Jó teljesítménnyel és győzelemmel szeretné befejezni pályafutása legjobb szezonját Lautaro Martínez, a Bajnokok Ligája döntője előtt álló Internazionale gólerős labdarúgója.