Hat játékos távozik, hat pedig érkezik a férfi vízilabda ob I-ben legutóbb nyolcadik helyen záró PannErgy-Miskolci VLC csapatánál, melynek tagjai július 10-én kezdik meg a felkészülést a következő szezonra.
A Hamburg kettős vereséggel maradt alul a Stuttgart elleni osztályozón, így eldőlt, hogy sorozatban a hatodik idényét is a Bundesliga 2-ben kezdi meg. Az északnémet együttes nem először botlott meg a feljutás kapujában.
Hat játékos távozik, hat pedig érkezik a férfi vízilabda ob I-ben legutóbb nyolcadik helyen záró PannErgy-Miskolci VLC csapatánál, melynek tagjai július 10-én kezdik meg a felkészülést a következő szezonra.
A Forma-1 is megtalálta a módját annak, hogy segítsen Imolának és Emilia Romagna tartománynak. Idén Imolában nem bőghettek fel a motorok, ugyanis az extrém időjárási viszonyok miatt több folyó is kilépett a medréből Emilia Romagna tartományban. Az áradások emberéleteket is követeltek, több települést és utat elmostak és rengeteg lakást lakhatatlann
Micsoda fogás! A kétszeres olimpiai bajnok szerb vízilabdázó, Dusan Mandics a Ferencvárosban folytatja pályafutását, a női csapat pedig az Olaszországból egy idény után hazatérő olimpiai bajnoki bronzérmes Vályi Vandával erősödik.
Az előző szezonban is láthattunk kiemelkedő teljesítményeket a labdarúgó NB I-ben. Most olvasóink szavazhatják meg, hogy ki volt az idény legjobb játékosa.
Hétvégén rendezik a Bakonya Rallyt, mely a RallySprint bajnokság déli régiójának első versenye. A rendezvény pedig jó tesztlehetőség a Mecsek Rallyra készülő versenyzőknek is.
John Stones, az angol bajnok és FA Kupa-győztes Manchester City labdarúgócsapatának védője szerint higgadtabbak és magabiztosabbak a szombati Bajnokok Ligája-döntő előtt, mint voltak korábban, a versenysorozat előző kiírásai során.
Még két felkészülési mérkőzés vár a magyar női kosárlabda válogatottra, mielőtt június 15-én, Szlovákia ellen megkezdi szereplését a szlovén-izraeli Európa-bajnokságon. Északi szomszédunk mellett Törökországgal és Szerbiával találkozik majd a válogatott. A szövetségi kapitány a Sportal TV-nek adott online interjújában elmondta, hogy bár nem egészen
Azonnali válaszlépéssel reagál a váratlanul „rakétává” váló Mercedes javulására az Aston Martin. Fernando Alonso a veszélyre figyelmeztetett, de csapata magabiztos.
Az elmúlt hétvégén tartott Sopron Open után Sós Csaba szövetségi kapitány és az utánpótlás-csapatokat irányító vezetőedző, Krajnyák György véglegesítette a nyári világversenyekre utazó csapatokat.
Súlyos árat fizetett „spórolási kísérletéért” Natalja Krajnova. A fiatal orosz atléta hálát adhat a sorsnak, hogy csodával határos módon túlélt egy huszonhétezer voltos áramütést.
A Toyota Gazoo Racing kivizsgálja, hogy Szardínián miért okozott a Rally1-es autóinak problémát a vizesárkokon való átkelés. Jari-Matti Latvala csapatfőnök szerint azonban nem igazán tudnak mit tenni.
Kovács-Garami Katalin személyében újabb magyar maratonista tekinthető biztos indulónak az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokságon - derült ki a csütörtökön Budapesten és vasárnap Nyíregyházán sorra kerülő nemzetközi viadalok felvezető szerdai sajtótájékoztatóján – írta az MTI.
Másfél éven át magyarázkodhatott a Mercedes az extrém oldaldobozai miatt, ám George Russell szerint mind a szenvedésük, mind a mostani javulásuk mögött ennél bonyolultabb dolgok állnak.