2023. június 6. kedd

jún. 6
10:33
Horgászott csapata meccsén az olasz szurkoló (Sportal)
A Sassuolo–Fiorentina mérkőzésen a hazai csapat egyik szurkolója egy halat „fogott ki” miközben a pályán zajlott a játék.
jún. 6
10:39
„Megleptek minket” – a Szeged balátlövője szerint három nap alatt sokat változtatott a Veszprém (m4sport.hu)
A kapuban Cupara, a két szélen Vajlupov és Elísson kezdett, középen pedig együtt volt a pályán a két balkezes, Remili és Ilic.
jún. 6
10:39
A stadionban, a meccs közben fogott halat a Fiorentina-szurkoló (Sportal)
A Sassuolo–Fiorentina mérkőzésen a hazai csapat egyik szurkolója egy halat „fogott ki” miközben a pályán zajlott a játék.
jún. 6
10:45
Beadta a pályázatát, vissza akar térni az F1-be a Bridgestone (m4sport.hu)
Sajtóhírek szerint vissza szeretne térni a Forma–1-be a 13 éve távozó Bridgestone, és már be is adta a hivatalos pályázatát a következő gumibeszállítói kiírásra.
jún. 6
10:45
„Amikor senki nem bízik a sikerben, jövök én, és odavágok!” – interjú az újra történelmet író Tomiszlav Sziviccsel (Sportal)
Nem is egy, hanem két csodát ért el ebben az évben. Amire tízből kilencen nemet mondanak, ő elvállalja. Az érzelmeket már nem keresi a futballban, megelégszik azzal, ha a családja szereti. Hogy kiről van szó? Természetesen Tomiszlav Szivicsről! Szókimondó interjú a Kecskemét, a Paks, a Diósgyőr és a Mezőkövesd korábbi vezetőedzőjével, aki a szerb f
jún. 6
10:47
Árulkodó jelek, ide költözhet Cristiano Ronaldo (Sportal)
Portugáliában lassan felépül Cristiano Ronaldo luxusotthona.
jún. 6
11:27
Egy tiltott helyen lévő szurkoló halálával kezdődött az F1 egyik legsötétebb hónapja (Racing)
63 évvel ezelőtt ezen a napon rendezték a Holland Nagydíjat, amelyen egy szurkoló áldozatául esett Dan Gurney balesetének.
jún. 6
11:27
Különleges szerepe lesz LeBron Jamesnek (Sportal)
LeBron James, az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) négyszeres bajnoka és legeredményesebb játékosa rajtoltatja majd el a 75. alkalommal sorra kerülő, legendás Le Mans-i 24 órás autóversenyt szombaton.
jún. 6
11:33
Barcelonában tesztel a Ferrari és a Mercedes is (m4sport.hu)
Két egymást követő versenyhétvége után kis szünetet kap a Forma–1 mezőnye, ám a Ferrari és a Mercedes még „túlórázik” Barcelonában.
jún. 6
11:39
A Marseille elnöke elárulta a legfőbb kritériumot az edzőválasztással kapcsolatban (Sportal)
Miután Igor Tudor távozott posztjáról, továbbra sincs edzője az Olympique Marseille labdarúgócsapatának.
jún. 6
11:41
Zverev: nem doppingolok, nem pisilek, csak inzulininjekciót adok be magamnak (Sportal)
A németek éljátékosa, Alexander Zverev hétfőn sima három játszmában jutott tovább a bolgár Grigor Dimitrovval szemben a Roland Garroson, ugyanakkor mégis egy meglehetősen problémás meccset tudhat maga mögött. Egy olyan gond miatt, amivel hároméves kora óta küszködik.
jún. 6
11:51
Ádám Martin megint betalált a dél-koreai bajnokságban (m4sport.hu)
Az Ulszan Hyundai 11 pont előnnyel vezeti a tabellát.
jún. 6
12:03
Urbán Flórián az osztályozóról: „Egy halvány gerle finggal jobbak voltunk” (Sportal)
Mint ismert, az Urbán Flórián irányította BVSC-Zugló az idényben harmincnyolc bajnokin nem talált legyőzőre, és a Szentlőrinc elleni osztályozót is sikerrel vette (2–1). Az NB II-be való feljutás ünneplése közepette a BVSC kamerái elé állt Urbán, aki beszélt a meccsről, az idényről és a kabala sapkájáról is.
jún. 6
12:15
Torpedót kapott Hamilton álma (Racing)
Hiába állt közel a 777 nevű befektetési vállalat és a Forma-1 vezetése a Dél-afrikai Nagydíj visszatéréséről szóló megállapodásról, a Racingnews365.com információi szerint zátonyra futottak a tárgyalások. A szakportál úgy tudja, a problémát az okozza, hogy a Dél-afrikai Köztársaságot szoros politikai szálak fűzik Oroszországhoz, márpedig ez csúnya
jún. 6
12:15
Megvan a Tottenham új menedzsere, történelmet ír a Premier League-ben – hivatalos (Sportal)
Ahogy azt várni lehetett, Ange Postecoglou lett a Tottenham labdarúgócsapatának új menedzsere.
jún. 6
12:21
Ádám Martin góllal járult hozzá csapata bajnoki sikeréhez (Sportal)
A címvédő Ulszan Hyundai a magyar válogatott Ádám Martin góljának is köszönhetően 3-1-re nyert a Szuvon vendégeként a dél-koreai labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában.
jún. 6
12:27
A Toyota szeretné, ha Rovanpera maradna a csapatban (Racing)
Toyota szilárdan elkötelezett amellett, hogy megtartsa Kalle Rovanperát a szezon vége után is - ezt erősítette meg a csapatfőnök, Jari-Matti Latvala.
jún. 6
12:33
Kerkez a Premier League topcsapatánál köthet ki (Sportal)
Az A Bola című lap információi szerint a Liverpool is szeretné megszerezni Kerkez Milost.
jún. 6
12:35
Az egyik legnagyobb olasz csapat miatt kénytelen nevet változtatni a magyar rádió (Sportal)
A Juventus FC kérésére megváltoztatta nevét a magyar Juventus rádió, június 5-től kezdve Youventus Rádió lesz.
jún. 6
12:39
Bíró Blankáé a Final Four második legszebb védése (m4sport.hu)
A szintén ferencvárosi Janurik Kinga és a győri Sandra Toft is ott van a legjobbak között.
jún. 6
12:39
Aggódhat a Red Bull, visszatért a Mercedes? Hova tűnt a Ferrari? És Alonsóék? (Telex)
A Mercedes után a Ferrari is felhagyott a különutas megoldással, így indulhat a Red Bull utáni nagy hajsza az F1-ben. De mennyire jó vagy mennyire tragikus, amit a Spanyol Nagydíjon láttunk az esélyesebbnek tűnő csapatoktól? Elemzés.
jún. 6
12:41
Horner akarta a Ferrari – Marko szerint millióikba került a megtartása (m4sport.hu)
Több milliójába fájt a Red Bullnak a Ferrari által csábítgatott Christian Horner megtartása. Helmut Marko erről és Adrian Newey átszerződésének „majdnem bejelentéséről” is mesélt.
jún. 6
12:45
A sorsdöntő Fradi-gól lett a Final4 legszebb találata (Sportal)
Emily Bölk Esbjerg elleni győztes gólját választotta az EHF a budapesti négyesdöntő legszebbjének. Bölk ezzel a találattal lőtte be csapatát a döntőbe, ahol aztán a Ferencváros vereséget szenvedett a címét megvédő Vipers ellen.
jún. 6
12:57
Serena és Venus miatt felgyújtották a Williams papára bízott házat (Sportal)
A minap jelent meg Serena és Venus Williams, édesapja, Richard Williams önéletrajzi könyve. Ebből idézünk most egy rövid részt.
jún. 6
13:03
Kozák Luca tiszta vizet öntött a pohárba, ennyi centis egy női gát (Metropol)
A gátfutó szerencsére újra teljesen egészséges.
jún. 6
13:15
„Oda akarok kerülni, ahol most ő van” – Hamilton újra a célkeresztjébe vette Verstappent (m4sport.hu)
Lewis Hamilton visszavágyik a trónra, amit Max Verstappen vett el tőle, és egyértelművé tette, a sikeréhségét a legkevésbé sem vette el a Mercedes hanyatlása.
jún. 6
13:17
Fontos tagját vesztette el a Tour de France-ra Valter Attila csapata (m4sport.hu)
Steven Kruijswijk sérülése akár utat nyithat a magyar bringás számára a Tour-csapatba kerülésre.
jún. 6
13:27
Ez aztán a munkamorál: Schumacher éjszakába nyúlóan dolgozott, reggel már a pályán volt (Racing)
Lewis Hamilton és Toto Wolff is dicsérte Mick Schumachert, akinek a munkája alighanem sokat hozott a Mercedes konyhájára a hétvégén.
jún. 6
13:27
A holland sztárklubbal is szóba hozták, mégis marad a vb-ig a szövetségi kapitány (Sportal)
A Dán Labdarúgó-szövetség (DBU) saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy szerződést hosszabbított Kasper Hjulmand szövetségi kapitánnyal.
jún. 6
13:33
Megtalálták Suhajda Szilárd hátrahagyott holmijait a Mount Everesten (Infostart)
Serpák bukkantak rá hétfő reggelre virradóra Suhajda Szilárd hátrahagyott holmijaira.
jún. 6
13:33
Kinevezték a Spurs új menedzserét; Ádám Martin gólt szerzett – délelőtti hírösszefoglaló (Sportal)
Egy helyen megtekinthetőek a kedd délelőtti legfontosabb sporthírek.
jún. 6
13:35
A Newcastle tulajdonosa részt vásárolt Ronaldo klubjából (Sportal)
Az ESPN számolt be róla, hogy a Newcastle Unitedet is tulajdonló Szaúd-Arábiai Állami Befektetési Alap (PIF) részt vásárolt négy szaúdi futballcsapatból köztük a Cristiano Ronaldót is foglalkoztató al-Nasszrt.
jún. 6
13:39
A magyar származású gólvágóért 15 millió eurót kínált a topcsapat (Sportal)
Nagy az érdeklődés a Premier League-ről éppenhogy lemaradó Coventry City magyar származású, svéd válogatott támadója, Gyökeres Viktor iránt. A portugál Record információi szerint a Sporting bónuszokkal együtt 15 millió eurót kínált az elmúlt idényben 50 meccsen 22 gólt és 12 asszisztot jegyző Gyökeresért, de az angol másodosztályú csapat állítólag
jún. 6
13:39
Benzema a kolosszális pénz útját választhatja, és C. Ronaldo után mehet (Telex)
Nagy vándorlás indulhat, a karrierjük vége felé járó nagy futballikonok közül sokat keresnek meg szaúdi klubok, akár tízszeres fizetéseket ajánlva.
jún. 6
13:45
Mit keres egy Nascar-autó Le Mans-ban? (Racing)
Ez szinte teljesen hihetetlen, de egy NASCAR-autó is indul majd Le Mansban, nem is akármilyen pilótafelállással.
jún. 6
13:45
A Newcastle tulajdonosa átvette Ronaldo klubjának irányítását (Sportal)
Az ESPN számolt be róla, hogy a Newcastle Unitedet is tulajdonló Szaúd-Arábiai Állami Befektetési Alap (PIF) részt vásárolt négy szaúdi futballcsapatból köztük a Cristiano Ronaldót is foglalkoztató al-Nasszrt.
jún. 6
13:47
Fontos segítőjét vesztette el a címvédő (Sportal)
Súlyosan megsérült Valter Attila csapattársa, Steven Kruijswijk a Critérium du Dauphiné országúti kerékpáros körverseny hétfői, második szakaszán.
jún. 6
13:51
Július 15-én tartják meg idén a Balaton-átevezést (Sportal)
Július 15-én, szombaton tartják meg a Hervis Balaton-átevezést, amelynek résztvevői kajakkal, kenuval, SUP-pal vagy sárkányhajóval is teljesíthetik a Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalat.
jún. 6
14:09
Több újonc is szerepel a magyarok ellen készülő litvánok keretében (m4sport.hu)
Torinói középpályás és Albán Kupa-győztes csatár a névsorban.
jún. 6
14:15
Visszatérhet a közkedvelt gumigyártó a Forma-1-be (Racing)
Német sajtóértesülések szerint a sokak által kedvelt gumigyártó is megpályázza az FIA tenderét, és harcba száll a Pirellivel az F1-ért. Az olasz beszállítónak 2024-ig van érvényes szerződése a száguldó cirkusszal, így a következő pályázati időszakot már meghirdette a Szövetség. A gyártók a 2025-2027 közötti időintervallumra adhatják be a pályázatok
jún. 6
14:21
Sajtó: Politikai okból újra befuccsolt az F1-es Dél-afrikai Nagydíj terve (m4sport.hu)
Egymást követő második évben hiúsul meg a Forma–1-es Dél-afrikai Nagydíj visszatérése. Az ok ezúttal politikai jellegű.
jún. 6
14:21
Az Európa-liga-győzelem új szerződést ért a Sevilla edzőjének (Sportal)
A Sevilla labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy meghosszabbította José Luis Mendilibar szerződését.
jún. 6
14:23
Újoncokkal érkezik Magyarországra a litván válogatott (Sportal)
Több újoncot is behívott a magyarok elleni labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre készülő litván válogatottba Edgaras Jankauskas szövetségi kapitány.
jún. 6
14:25
Futsal szakosztállyal bővült az Újpest FC (Sportal)
Új szakosztállyal bővült az Újpest FC, a lila-fehér drukkerek immár az egyesület futsal csapatának is szurkolhatnak – jelentette be a kedd délelőtti sajtótájékoztatóján a klub.
jún. 6
14:27
Alakul a Liverpool nyári programja, Jürgen Klopp visszatér Németországba (Sportal)
Alakul a Liverpool felkészülési programja. A Premier League 2022–2023-as idényét az ötödik, Európa-liga-szereplést érő helyen záró klub már négy tesztmérkőzést is bejelentett, abból kettőt Németországban, kettőt Szingapúrban játszik.
jún. 6
14:29
Szerződést bontott Aczél Zoltánnal a III. Kerület (Sportal)
Az NB III-ban szereplő III. Kerületi TVE közös megegyezéssel szerződést bontott Aczél Zoltán vezetőedzővel, így a szakember távozik Óbudáról – számolt be róla a klub a Facebook-oldalán.
jún. 6
14:33
Toyoda szerint 2019-ben kezdődtek a Toyota problémái Szardínián (Racing)
A Szardínia Rallyn csak Kalle Rovanpera autója nem hibásodott meg vizesárkokon való átkelés során. Akio Toyoda viccelődve jegyezte meg, hogy a problémák négy évvel ezelőtt kezdődtek a Toyota számára.
jún. 6
14:45
Iniesta elkérte a fiatal Barca-játékos mezét (Sportal)
A Barcelona az Andrés Iniestát is foglalkoztató Vissel Kobéval mérkőzik meg Japánban. A mérkőzés előtt a Barca korábbi klasszisa természetesen korábbi csapattársait is üdvözölte.
jún. 6
14:51
Meghalt a sprinter, aki először futotta 10 másodperc alatt a 100 métert (Telex)
Jim Hines 1968-as rekordját csak 15 évvel később döntötték meg.
jún. 6
14:57
Nascar: Heten is dupláznak Sonomán, az Rwr bejelentette road-pályás pilótáját (USAracing)
Az eseménydús gatewayi futam után ezen a hétvégén már a Sonoma Racewayen lesz jelenése a...

Keresés