2023. június 27. kedd

jún. 27
11:35
Kinevezték Szamosi Tamás utódját a Honvédnál (Sportal)
Elkezdte a felkészülést a kispestiek NB III-ban szereplő második számú csapata – új edzővel.
jún. 27
11:39
Nem lesz alkohol a párizsi olimpia helyszínein (m4sport.hu)
A franciák úgy döntöttek, nem kérnek felmentést a vonatkozó törvény alól.
jún. 27
11:45
Alpine: Az Aston Martin minket, a Mercedest és a Ferrarit is szembesített a valósággal (m4sport.hu)
Nem esett pánikba az Alpine, de elismerte, az Aston Martin idei váratlanul nagy javulása ráébresztette őket bizonyos hiányosságokra.
jún. 27
11:45
Hoppá! A Real Madrid mellett egy másik topcsapat is átigazolná Mbappét (Sportal)
Marco Kirdemir FIFA-ügynök a Marcának adott interjújában elmondta, a Real Madrid mellett a Liverpool is átigazolná a Paris Saint-Germain sztárjátékosát, Kylian Mbappét a nyári átigazolási időszakban.
jún. 27
11:51
Váratlan fordulat, közbeszólt a Manchester City: Szoboszlai ebben a klubban folytatja (BorsOnline)
A Bl-győztes sztárklubon múlik Szoboszlai Dominik jövője.
jún. 27
11:57
Nem árusítanak alkoholt az olimpia helyszínein (Sportal)
A 2024-es párizsi olimpia és paralimpia egyik versenyhelyszínén sem fognak alkoholt árusítani.
jún. 27
11:59
Újabb egy év kölcsönben (Sportal)
A Puskás Akadémia középpályása az előző idényben Zalaegerszegen futballozott, s nem lesz ez másként a következő évben is.
jún. 27
12:09
A címvédő és az Európa-liga-győztes is a Fradi csoportjában a női kézilabda BL-ben (m4sport.hu)
A Fradi az Európa-liga-címvédő dán Ikastot, a Győr a DVSC mellett más magyar érdekeltségű csapatokat is kapott
jún. 27
12:09
Két címvédővel is összekerült a Ferencváros a BL-ben (Sportal)
A Bajnokok Ligája-győztes norvég Vipers Kristiansanddal és az Európa-liga-címvédő dán Ikast csapatával is összekerült a Ferencváros a női kézilabda BL csoportkörének keddi sorsolásán.
jún. 27
12:15
A Mercedes tisztában van azzal, hogy egyvalamit még nem tehet meg (Racing)
Toto Wolff elárulta, ugyan az előrelépés megtörtént a fejlesztések kapcsán, ám egy dolgot még nem tehetnek meg, bármennyire is szeretnék. A Mercedes Monacóban mutatta be első nagy fejlesztési csomagját. A hercegségben még felemás érzeteket társítottak az újdonásgokhoz, ám Spanyolországban és Kanadában már megváltozott az istálló véleménye. Ugyanis
jún. 27
12:27
Két címvédővel is összekerült a Ferencváros a BL-ben (Sportal)
A Bajnokok Ligája-győztes norvég Vipers Kristiansanddal és az Európa-liga-címvédő dán Ikast csapatával is összekerült a Ferencváros a női kézilabda BL csoportkörének keddi sorsolásán.
jún. 27
12:33
Rovanpera: A Toyota engedélyezte a csatát Ogier-val (Racing)
Sébastien Ogier és Kalle Rovanpera a Szafari Rally teljes egészében hatalmas csatát vívott a győzelemért, a nem veszélytelen csatát pedig a Toyota nem akadályozta meg, bár nem is örült neki.
jún. 27
12:33
Ismét botrányba keveredett, több mint 370 milliót kell fizetnie Neymarnak (Sportal)
Illegálisan alakított ki tavat luxusotthonában a PSG sztárja.
jún. 27
13:03
Egyik csapatfőnökük sem őt akarta, Marko mégis De Vriest választotta – megbánta? (m4sport.hu)
Mellényúlt a Red Bull tanácsadója? Franz Tost Mick Schumachert akarta, Christian Horner nem volt meggyőződve Nyck de Vries képességeiről, Helmut Marko pedig ma már belátja, megalapozott volt kollégája kétkedése.
jún. 27
13:09
A címvédővel egy csoportban a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben (Sportal)
A Telekom Veszprém összekerült a címvédő német SC Magdeburggal és a 11-szeres győztes Barcelonával is a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének keddi sorsolásán.
jún. 27
13:15
Horner előre figyelmeztette az AlphaTaurit, de Marko kitartott (Racing)
Helmut Marko elmondta, hogy Christian Horner az egyik döntését nem támogatta, és be is igazolódott, hogy a britnek lett igaza. Alex Albon vakbélműtéten esett át, így Monzában Nyck de Vries ugrott be a helyére. A Mercedes tartalékversenyzője jól szerepelt, így a Bikák tanácsadója azonnal a listája élére vette. Miután Pierre Gasly távozási szándékát
jún. 27
13:15
Döntőbe jutott Barta Luca az Európa Játékokon (Sportal)
Barta Luca elődöntős csoportjában a negyedik helyen végezve bejutott a 18-as döntőbe a krakkói központú Európa Játékok női öttusaversenyében.
jún. 27
13:21
Valkusz Máté hátsérülés miatt lépett vissza a wimbledoni selejtezőtől (m4sport.hu)
„Két labdamenet között leültem, és nem bírtam felállni” – fogalmazott a magyar teniszező.
jún. 27
13:27
Késely Ajna: „Mindenkivel történhet csoda, velem is...” (Sportal)
A hétvégi Sette Colli úszóverseny egyik magyar hőse Késely Ajna volt, aki 400 gyorson a harmadik, 800 gyorson pedig a második helyen végzett. Jó előjel ez a júliusi fukuokai világbajnokságra, de a 21 éves sportoló már ennél is előrébb tekint. Interjú.
jún. 27
13:29
Kropkó Márta 15. lett a női triatlonosok között (Sportal)
Kropkó Márta a 15., Sárszegi Noémi pedig a 31. helyet szerezte meg a nők normál távú számában kedden az Európa Játékok krakkói triatlonversenyén.
jún. 27
13:33
Fioranóban száguld a Ferrari – egy váratlan vendég társaságában (m4sport.hu)
Nem egyedül teljesíti idei második filmes napját a Ferrari F1-es autója – Carlos Sainz egy különleges másik autóval osztozott a tesztpályán.
jún. 27
13:39
Nyolcaddöntős a tollaslabdázó Pytel Gergő (Sportal)
A tollaslabdázó Pytel Gergő második győzelmét aratta a csoportkörben, így már biztosan nyolcaddöntős a krakkói központú Európa Játékokon.
jún. 27
13:45
Van egy pilóta, aki szinte az összes F1-es csapattal tárgyal (Racing)
Jelenleg toronymagasan vezeti a bajnokságot, és több opció is Álex Palou lába előtt hever 2024-re, aki elég rendesen kopogtat az F1 ajtaján.
jún. 27
13:51
Oroszokkal bulizik a magyar főtitkárasszony; kizárhatják a Juvét; kínos dobóedzés – délelőtti hírösszefoglaló (Sportal)
Ha lemaradt volna a legfontosabb kedd délelőtti sporteseményekről, nálunk megnézheti, elolvashatja egy helyen.
jún. 27
13:53
Hangulatos versenyek, kevés nézővel az Európa Játékokon (Sportal)
Miközben a versenyek többnyire a megszokott színvonalon zajlanak, és még azokban a számokban is komoly küzdelmek alakulnak ki, amelyekben sem Eb-érmeket, sem olimpiai kvótákat nem osztanak, a helyiek körében - néhány kivételtől eltekintve - alacsony az érdeklődés a krakkói központú Európa Játékok iránt.
jún. 27
14:03
Mérföldekre a pályától is kulcsszerepet játszott a sérült pilóta sikerében csapatának egyik embere (Racing)
24 éve ezen a napon nyerte meg a Francia Nagydíjat Heinz-Harald Frentzen, a Ferrari pedig borzasztónak bizonyuló döntést hozott.
jún. 27
14:09
Innovatív újítás debütál: 90%-kal zöldebb lesz az F1-es Osztrák Nagydíj (m4sport.hu)
Nemcsak a környező hegyek, a Forma–1-es paddock is nagyon zöld lesz az Osztrák Nagydíj hétvégéjén: a sorozat modern energiaellátó rendszerével 90%-kal csökkenti a boxutca károsanyag-kibocsátását.
jún. 27
14:15
Stroll szerint már rég lovaggá kellett volna ütniük azért, amit tett (Racing)
Lawrence Stroll úgy véli, megérdemli a lovagi rangot, hiszen több ezer munkavállaló állást megmentette az Egyesült Királyságban. Hat évvel ezelőtt a kanadai milliárdos az egyik konzorcium segítségével megvásárolta a Force Indiát. 2019-ben átnevezte az istállót Racing Pointra, majd egy évvel később már előkészítette az Aston Martin érkezését. A brit
jún. 27
14:21
Férfi kézilabda BL - nem lesz könnyű dolga a Veszprémnek (Infostart)
A Telekom Veszprém összekerült a címvédő német SC Magdeburggal és a 11-szeres győztes Barcelonával is a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében.
jún. 27
14:21
Vb-győztes klasszis ül le az olasz csapat kispadjára (Sportal)
A Sky Sport Italia szerint nem marad sokáig csapat nélkül Andrea Pirlo. A török Fatih Karagümrük május végén jelentette be, hogy nem hosszabbít szerződést a 44 éves szakemberrel, most pedig arról szólnak a sajtóhírek, hogy a Milan és a Juventus korábbi klasszis középpályása a következő idénytől a Serie A-ból kieső Sampdoriát irányíthatja.
jún. 27
14:27
Babos gyorsan le kellett tegyen a wimbledoni főtábláról (m4sport.hu)
Babos Tímea kikapott kedden a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjének első fordulójában.
jún. 27
14:33
Szalai Ádám visszatért Kispestre (Metropol)
Szalai Ádám nem felejti el, honnan indult. Visszavárják.
jún. 27
14:33
Portugál másodosztályból jött a Loki új szélsője (m4sport.hu)
Joao Oliveira személyében új igazolást jelentett be a Konferencia-liga selejtezőjére készülő Debreceni VSC.
jún. 27
14:33
Abiteboul: A Hyundai számára ébresztőt jelentenek a kenyai problémák (Racing)
Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport csapatvezetője szerint a kenyai Szafari Rallyn előfordult problémák, komoly ébresztőt kell, hogy jelentsenek csapata számára.
jún. 27
14:39
Marco Rossi: Lehetne már annyi hitelem, hogy ne kelljen minden kerethirdetés után magyarázkodnom (m4sport.hu)
A szövetségi kapitány ismét visszautasította azt a vádat, hogy lebecsülték volna Montenegrót, valamint azt is elárulta, miért nyilatkozott ingerülten a litvánok elleni győzelem után.
jún. 27
14:39
Kiderült, miért lépett vissza Wimbledonban Valkusz Máté (Sportal)
Valkusz Máté hátsérülés miatt lépett vissza hétfőn a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjétől.
jún. 27
14:41
Bajnokok Ligája-mérkőzés Mezőkövesden (Sportal)
A fehérorosz BATE Boriszov a magyar várost választotta, de a nemzetközi összecsapás zárt kapus lesz.
jún. 27
14:51
Párizsi olimpia: szomorú hír jött egy évvel az esemény előtt (BorsOnline)
Évtizedes szabályozást kellett volna felülírni.
jún. 27
14:51
Babos Wimbledonban, Bondár Bad Homburgban búcsúzott (Sportal)
Babos Tímea kikapott kedden a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjének első fordulójában, Bondár Anna és Jaqueline Cristian duója pedig a párosverseny első fordulójában a 259 ezer dollár összdíjazású Bad Homburg-i füves pályás tenisztornán esett ki.
jún. 27
14:57
Wolff: Onnantól senki sem mondta meg Hamiltonnak és nekem, mit kell tennünk (m4sport.hu)
Egyedi stílusa van és néha talán nem is könnyű Lewis Hamiltonnal, ám a Mercedes csapatfőnöke számára kifizetődő megadni a szabadságot a hétszeres világbajnoknak.
jún. 27
15:03
A portugál másodosztályból igazolt a Loki (Sportal)
A portugál származású, de svájci állampolgárságú szélső július 1-jén csatlakozik a Debrecen keretéhez.
jún. 27
15:27
Hosszabbított Kuznyecovval a Diósgyőr (m4sport.hu)
Eddig hat játékos érkezett és hét távozott, de lesznek még mozgások az NB I-be feljutott DVTK-nál.
jún. 27
15:39
A Bayern München hivatalos ajánlatot tett a világ egyik legjobb csatáráért (Sportal)
A Bayern München hivatalos ajánlatot tett a Tottenham Hotspur támadójáért, Harry Kane-ért – számolt be róla a megbízhatóságáról híres Athletic.
jún. 27
15:51
Rossz hírt kaptak Újpesten, távozik a kulcsember (Metropol)
Rajta kívül három további játékost száműztek.
jún. 27
15:57
Mindhárom magyar öttusázó döntőbe jutott a nőknél (m4sport.hu)
Barta Luca után Gulyás Michelle és Guzi Blanka is döntőbe jutott kedden a krakkói központú Európa Játékok női öttusaversenyében.
jún. 27
16:03
Újabb őrült verseny a Red Bulltól: Cunoda legyőzte Verstappent! (m4sport.hu)
Pedig aggódott, hogy egyáltalán elé fogja-e érni különleges versenyautójának pedálját…
jún. 27
16:03
Indul a jegyértékesítés a ZTE–Union Berlin mérkőzésre (Sportal)
Június 29., csütörtöktől lehet megvásárolni a belépőket az idei Zete-fiesztára, amelyen a Bundesliga-csapat lesz az ellenfél a ZTE Arénában.
jún. 27
16:09
Gulyás Michelle és Guzi Blanka is döntős a női öttusázóknál az Európa Játékokon (Sportal)
Barta Luca után Gulyás Michelle és Guzi Blanka is döntőbe jutott kedden a krakkói központú Európa Játékok női öttusaversenyében.
jún. 27
16:15
Ébresztőt fújt az elkényelmesedett csapatnak az Aston felemelkedése (Racing)
Korunk Forma-1-ében ritkán képes a középmezőnyből egy csapat betörni az élmezőnybe, idén viszont sokak meglepetésére az Aston Martinnak ez sikerült.
jún. 27
16:21
Szoboszlai Dominik bekerült az Eb-selejtezők három legjobb játékosa közé (Infostart)
A Whoscored összesítése szerint az Eb-selejtezők első három köre után csak két futballistának van jobb átlaga, mint a magyar támadó játékosnak.

Keresés