A brit sajtó szerint „rácsaphatott” Lewis Hamilton kezeire a Mercedes, ezért nincs még megegyezés. Toto Wolff még a Kanadai Nagydíj előtt arról beszélt, hogy már csak napok vannak vissza a megállapodásig és a szerződés véglegesítéséig. Így a sajtó képviselő arra gyanakodtak, hogy még a verseny előtt bejelentik a hétszeres világbajnok hosszabbítását
Ezüstérmet szereztek a magyar szumósok a férfiak csapatversenyében a lengyelországi Európa Játékokon, ahol az egyik bemutató sportág képviselőiként szerepeltek.
Bejelentette a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen szereplő keretét a címvédő dán Jonas Vingegaard csapata, a Jumbo-Visma, amelybe – az előzetes terveknek megfelelően – nem került be Valter Attila.
Jogi minősítés ellen panaszt jelentett be Szalai Ádám a Fővárosi Főügyészségen. Az egykori magyar válogatott labdarúgó tavaly decemberben keveredett verekedésbe, bűnösségét továbbra is tagadta – számolt be róla a 24.hu nevű hírportál.
Korábban csak a Michael Andretti és a Craig Pollock vezette csapat jelentkezése volt hivatalos a nyilvánosság számára, de hétfőn fény derült egy újabb pályázó kilétére, aki szeretne részt venni a Forma-1-ben 2026-tól. A Hitech nevezési szándékát korábban már rebesgették, és úgy hírlett, hogy a Mercedesszel való együttműködés révén belőlük válhat a
A Kovács Eszter, Mosena Estilla műugrópáros a hetedik helyen végzett háromméteres női szinkronban a krakkói központú Európa Játékokon, a sportág Európa-bajnokságán
A Kovács Eszter, Mosena Estilla műugrópáros a hetedik helyen végzett háromméteres női szinkronban a krakkói központú Európa Játékokon, a sportág Európa-bajnokságán
Együtt teniszezett Roger Federer és Katalin walesi hercegné a hétvégén Wimbledonban. Az apropót a híres versenyek labdaszedőinek szervezett foglalkozás adta.
Fantasztikusan szerepeltek a magyar atléták az Európa Játékok keretében megrendezett csapat Európa-bajnokságon: csoportelsőként jutottak fel az első osztályba! Érthető, hogy Scheidler Géza szövetségi kapitány feldobva nyilatkozott a Sportálnak.
Ifjabb Nagy Péter, a férfi röplabda Európa-liga ezüst divíziójának elődöntőjére készülő magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint a csapat készen áll a ciprusiak elleni oda-visszavágós párharcra.
Mind a négy magyar induló elődöntőbe jutott a férfi öttusázók versenyében, Krakkóban, az Európa Játékokon, amely a sportág képviselői számára olimpiai kvótaosztó Európa-bajnokság is.
Van-e létjogosultsága még egy ob-nak? A válasz, hogy igen! De hogy miért, és miért vetődik fel egyáltalán a kérdés? Valamint, hogy mik történtek még a külföldi országos bajnokságokon, az kiderül a közmédia országúti kerékpáros podcastjének legújabb részében.
A Kanadai Nagydíjon viselt versenyruháját viheti haza valaki, a befolyt összeget jótékony célra ajánlja fel a Red Bull. A csapatnak ebben az overallban szerezte a 100. győzelmet Verstappen, ő pedig ezzel érte utol Ayrton Sennát az F1-es győzelmek számában. A Wings for Life nevű jótékonysági szervezet régóta kapcsolatban áll a Red Bull-lal, melynek
Csupán három hét telt el Zlatan Ibrahimovic visszavonulása óta, de a svédek ikonjának máris hiányzik a labdarúgás. Olyannyira, hogy a Gazzetta dello Sportnak adott interjújában a lehetséges visszatéréséről beszélt.
Mind a négy magyar induló elődöntőbe jutott a férfi öttusázók versenyében, Krakkóban, az Európa Játékokon, amely a sportág képviselői számára olimpiai kvótaosztó Európa-bajnokság is.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott csoportelsőként jutott a negyeddöntőbe a világbajnokságon, mivel 29–26-ra legyőzte Svédországot a felsőházi középdöntő második fordulójában, hétfőn Athénban.
A párbajtőröző Kun Anna 15-10-re kikapott az elődöntőben Martyna Swatowska-Wenglarczyktól, így bronzérmet szerzett a krakkói központú Európa Játékok hétfői versenynapján.
Várhatóan augusztus első napjaira derül ki, hogy az egyes versenyszámokban mely magyar atléták szereztek indulási jogot az augusztusi, budapesti világbajnokságra - jelezte hétfőn honlapján a magyar szövetség (MASZ) hozzátéve, hogy jelenleg kilencen számítanak biztos indulónak.
Ifjabb Nagy Péter, a férfi röplabda Európa-liga ezüst divíziójának elődöntőjére készülő magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint a csapat készen áll a ciprusiak elleni oda-visszavágós párharcra.
Az 54 kilogrammban szereplő Lakotár Hanna a nyolcaddöntőben egyhangú pontozással kikapott és kiesett az Európa Játékok olimpiai kvalifikációs ökölvívótornáján.
Az Aston Martin végsebességben a Red Bull és a többi közvetlen riválisa mögött kullog a szezon eleje óta, de csökkentettek a lemaradásukon a fejlesztéseknek köszönhetően. A Ferrari és a Mercedes után kevéssel az Aston Martin is bevetette első nagyobb fejlesztési csomagját, és a Kanadában látottak alapján megnyugodhatnak, hogy a jelek szerint egy da
Az európai kézilabda 2022/23-as szezonja nagy hangsúlyt fektetett az elmúlt három évtizedre. Régi rekordok dőltek meg, újak születtek, ám az idény egyik fénypontja, hogy június 26-án az Európai Kézilabda-szövetség fennállásának 30. évfordulóját ünnepli, s ennek apropójából bemutatták az Európai Hírességek Csarnokát, melybe első körben 60 legendás j
A Sportal Tv hetente jelentkező műsorában az elmúlt 7 nap legfontosabb sporthíreit beszélik át a stúdióban a sportal.hu újságírói és meghívott vendégük. Négy ember, hét téma és mindez 7-szer 4 percben!
Toto Wolff tagadja Helmut Marko azon állítását, amely szerint a Mercedes csapatfőnöke Mick Schumacher szerződtetése mellett kampányol a Forma–1-es istállóknál, elsősorban a Red Bull fiókcsapatánál, az AlphaTaurinál – írja a planetf1.com.
Várhatóan augusztus első napjaira derül ki, hogy az egyes versenyszámokban mely magyar atléták szereztek indulási jogot az augusztusi, budapesti világbajnokságra – jelezte hétfőn honlapján a magyar szövetség (MASZ) hozzátéve, hogy jelenleg kilencen számítanak biztos indulónak.