Alapjaiban fogja megváltoztatni az autóját a Mercedes a 2024-es szezonra, és csapatfőnökük szerint ebben a költségvetési plafon sem korlátozhatja majd őket.
Mint a Sportál korábban megírta, az Izrael elleni balsikerű U21-es Eb-meccs után a közösségi médiában a csapat két, tizenegyest hibázó fekete játékosa ellen rasszista hadjárat indult. Erre reagált most a Német Labdarúgó Szövetség az alábbi kommünikével.
Studer Ágnes, a magyar női kosárválogatott irányítója nyilatkozott az M1-nek a csehek elleni negyeddöntőt követő napon. A játékos nagyon büszke egész csapatára és elmondása szerint most már az éremért mennek az Eb-n.
A francia élvonalba (Ligue 1) bajnokként feljutó Le Havre a Twitter-oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Fehérvárról szabadon igazolható játékosként távozó Loic Negót.
Stefano Domenicali ígéretet tett arra, hogy a 2026-os új technikai szabályok érkezésével a sport kísérletet tesz arra, hogy visszahozza a régi hátborzongató motorhangot.
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) elöljárói is elismerően nyilatkoztak az elődöntőbe jutott magyarok teljesítményéről Báder Márton, a magyar szövetség (MKOSZ) elnöke szerint, aki Ljubljanában követi a válogatott menetelését a női Európa-bajnokságon.
A 2002-es Európa Nagydíj is a Ferrari erődemonstrációját hozta, de nézőként az utolsó pillanatig feszült volt, hiszen nem lehetett tudni, hogy Barrichello ezúttal nyerhet-e.
A Ferencváros az idegenbeli első mérkőzését kedden, míg a hazai visszavágóját szerdán játssza a feröeri KÍ Klaksvík ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában.
Csáki Hanna kikapott a tekvondósok 46 kilogrammos súlycsoportjának vigaszági mérkőzésén, Salim Sharif Gergely legyőzője pedig vereséget szenvedett az elődöntőben, így mindkét magyar búcsúzott a krakkói központú Európa Játékoktól.
A Kanadai Nagydíj hőse lett a Williamsszel hetedikként célba futó Alexander Albon. Főnöke szemében is azzá vált, miután végig híján volt egy lényeges információnak.
Velenczei Ádám vezet a Mecsek Rallyn három szakaszt követően az ORB-ben, pedig a versenyt még Vincze Ferenc kezdte jobban. Abszolútban azonban Bútor Róbert áll az élen.
Mintha csak egy áruház polcairól emelnék le a csillogó-villogó portékákat, úgy válogatnak az európai futballpiacon a sztárjátékosok között a dúsgazdag szaúd-arábiai klubok. Cristiano Ronaldo, Karim Benzema és N’Golo Kanté már a „kosárba” került, de a bevásárlólistán még számos név szerepel.
A hazai szövetség a hivatalos jegyzőkönyv alapján úgy tudja, hogy a tokiói olimpián ötödik, világ- és Európa-bajnok Salim Omar Gergely nem jelent meg a tekvondósok mérlegelésén a krakkói központú Európa Játékokon.
Az M4 Sport focis podcastjében Berkesi Judit és Hajdú B. István a magyar válogatott júniusi Európa-bajnoki selejtezőit, és a litvánok elleni, telt házas hazai mérkőzés személyes élményeit beszélik át, illetve szóba kerül a nemzetközi kupainduló csapatok sorsolása is, amit ezen a héten készített el az UEFA.
A délutáni magyar-belga párharc döntetlennel zárult az asztaliteniszezőknél az Európa Játékokon: női egyesben Madarász Dóra győzött Margo Degraef ellen, Szudi Ádám viszont kikapott Adrien Rassenfosse-tól a 32 közé jutásért rendezett mérkőzésén.
A Kecskemét labdarúgócsapatánál járt az M1 stábja: a Diósgyőrből érkező Szűcs Kornél, mellette Tóth Barna és Szabó István vezetőedző mesélt a felkészülés első hetéről és a KTE közeljövőbeli céljairól.
Idén egyszer már nemet mondtak rá a csapatok, és jó esély van rá, hogy a sorsdöntő szavazáson újra megteszik: kényelmetlen helyzetbe kerülhet a kerékmelegítőktől szabadulni vágyó Pirelli.
Irányító volt a futballpályán, a bakon ülve is szorosan fogja a gyeplőt Dvéri Zsolt. A 46 esztendős, korábbi négyszeres válogatott középpályás immár fogathajtóként tör sikerekre, kiveszi a részét a lovak ápolásából, miközben egyéni fociedzéseket tart gyerekeknek.