2023. június 17. szombat

jún. 17
15:42
„Meggyőző” Bridgestone-pályázat: egyes versenyzők gumiváltást akarnak? (m4sport.hu)
Sajtóhírek szerint egy komoly pályázatot tett az F1 asztalára a visszatérni vágyó Bridgestone, akiket a mezőnyből több versenyző is támogat. Esély nyílhat a Pirelli leváltására?
jún. 17
15:42
Sesks esőben is verhetetlen, Llarena és Linnamae lassan rekordot állít fel (Racing)
Martins Sesks tovább őrizte tavaly óta tartó veretlenségét a Liepaja Rally harmadik szakaszán is, míg Efrén Llarena és Georg Linnamae között továbbra is holtverseny van.
jún. 17
15:45
A szerb kapitány elmondta véleményét a magyar kosárlabdáról (Sportal)
A magyar kosárlabda felszállóágban van Marina Maljkovics szerb szövetségi kapitány szerint, akinek együttese címvédőként érkezett a női Európa-bajnokság ljubljanai helyszínére – írta az MTI.
jún. 17
16:03
Szoboszlaiban és a montenegrói sofőrben bíznak leginkább a magyar drukkerek (Sportal)
Akadt, aki egyedül indult el Podgoricába, mások csoportosan érkeztek Montenegróba, hogy a helyszínen szurkolhassanak a magyar válogatottnak a szombat esti Eb-selejtezőn – mint kiderült, a drukkerek többsége Szoboszlai góljaiban bízik, magyar győzelem esetén pedig csak remélik, hogy kedd estig valahogy hazaérnek Budapestre. Zsolnai Péter fotói.
jún. 17
16:12
A magyarok közül egyedül Szatmári András lesz ott a legjobb 16 között férfi kardban az Eb-n (m4sport.hu)
A négy magyar induló közül egyedüliként Szatmári András bejutott a legjobb 16 közé a férfi kardozók versenyében szombaton a plovdivi egyéni vívó Európa-bajnokságon.
jún. 17
16:14
A magyarok két aranyat nyertek a csapatversenyekben budapesti a kick-box világkupán (m4sport.hu)
Két arany- és egy bronzérmet nyertek a magyarok a felnőtt csapatversenyek során a BOK Sportcsarnokban péntektől vasárnapig tartó kick-box világkupán, amelyen rekordlétszám, 43 ország több mint 2000 sportolója lép tatamira és száll ringbe.
jún. 17
16:18
Újabb csapat válthat koncepciót a Mercedes és a Ferrari után (Racing)
Egyre több Forma-1-es csapat hozza meg azt a döntést, hogy szakítanak az eredeti elképzeléseikkel, és kipróbálnak valami újat. Így tett többek között a Ferrari és a Mercedes is, és most Andrea Stella legutóbb adott nyilatkozatából az is kiderült, hogy a McLaren is csatlakozhat az előbbi 2 csapathoz. A Kanadai Nagydíjat követően vissza fog térni Eur
jún. 17
16:27
Először vezet a magyar válogatottnak a litvánok elleni meccsünk bírója (Sportal)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése értelmében a portugál Antonio Nobre fújja a sípot a Magyarország–Litvánia Eb-selejtezőn.
jún. 17
16:30
Négy távozó a Kecskemétnél, ketten a Fradihoz térnek vissza (m4sport.hu)
A labdarúgó OTP Bank Liga legutóbbi ezüstérmese, a Kecskeméti TE hivatalos oldalán számolt be négy távozó játékosáról.
jún. 17
16:33
Szatmári a 16 között férfi kardban a vívó Eb-n (Sportal)
A négy magyar induló közül egyedüliként Szatmári András bejutott a legjobb 16 közé a férfi kardozók versenyében szombaton a plovdivi egyéni vívó Európa-bajnokságon.
jún. 17
16:39
Két magyar aranyérem a csapatversenyeken (Sportal)
Két arany- és egy bronzérmet nyertek a magyarok a felnőtt csapatversenyek során a BOK Sportcsarnokban péntektől vasárnapig tartó kick-box világkupán, amelyen rekordlétszám, 43 ország több mint 2000 sportolója lép tatamira és száll ringbe – írta az MTI.
jún. 17
16:42
Kun Anna ötödikként zárt a vívó Európa-bajnokságon (m4sport.hu)
Az ötödik helyett végzett Kun Anna a női párbajtőrözők szombati versenyében, a plovdivi egyéni vívó Európa-bajnokságon.
jún. 17
16:51
A tehetséges irányító visszatér a Ferencvároshoz (Sportal)
A 18 éves játékos a mögöttünk hagyott idényben kölcsönben az MTK-nál szerepelt.
jún. 17
16:53
Végleg leigazolta David Beckham fiát a PL-klub – hivatalos (Sportal)
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Brentford a hivatalos honlapján jelentette be, hogy végleg szerződtette Romeo Beckhamet.
jún. 17
16:54
Kun Anna ötödik az EB-n (Infostart)
Az ötödik helyett végzett Kun Anna a női párbajtőrözők szombati versenyében, a plovdivi egyéni vívó Európa-bajnokságon.
jún. 17
16:54
Marad vármegyén belül a Diósgyőrt feljutáshoz segítő középpályás (m4sport.hu)
A labdarúgó OTP Bank Ligába frissen feljutott Diósgyőri VTK hivatalos oldalán jelentette be, hogy kölcsönszerződése lejártával Cseke Benjámin visszatér a Mezőkövesdhez.
jún. 17
17:00
Szenzáció: 15 ezren vettek részt a Nemzeti Atlétikai Központ családi nyitónapján (Metropol)
Az ország minden szegletéből érkeztek amatőr és profi sportolók.
jún. 17
17:00
Visszatér a Népligetbe az FTC tehetséges irányítója (m4sport.hu)
Simon Petra a tavalyi szezont kölcsönben az MTK Budapest csapatánál töltötte, a következő idényben azonban ismét az FTC-Rail Cargo Hungaria keretét erősíti.
jún. 17
17:03
Korábbi Liverpool-játékos lesz Nagy Ádámék edzője (Sportal)
Az átigazolási hírekre szakosodott Gianluca Di Marzio szerint Alberto Aquilani lesz a Pisa labdarúgócsapatának vezetőedzője.
jún. 17
17:05
Így vonultak a magyar drukkerek Podgoricában (Sportal)
A magyar szurkolók vonulása ezúttal sem maradhatott el, ezúttal Podgoricában, a Montenegró–Magyarország Eb-selejtező előtt masíroztak a drukkerek.
jún. 17
17:09
Ebben az összeállításban lép pályára a magyar válogatott Montenegróban (Sportal)
Marco Rossi kijelölte kezdőcsapatát a Montenegró elleni idegenbeli Eb-selejtezőre.
jún. 17
17:21
Ez a magyar válogatott kezdőcsapata Montenegróban (Sportal)
Marco Rossi kijelölte kezdőcsapatát a Montenegró elleni idegenbeli Eb-selejtezőre.
jún. 17
17:24
Óriási káoszt hozott az F1 első biztonsági autója, senki nem tudta, ki nyert (Racing)
50 évvel ezelőtt óriási káoszt hozott a Kanadai Nagydíj, amelyen az F1 történetében először beküldték a biztonsági autót.
jún. 17
17:27
Eldőlt, hol folytatja Szucsánszki Zita – hivatalos (Sportal)
A Ferencváros női kézilabdacsapatának ikonja, Szucsánszki Zita az NB II-es Esztergomnál vállal munkát Elek Gábor segítőjeként.
jún. 17
17:27
Izraeli válogatott futballistát igazolt a Fradi (Telex)
Mohammed Abu Fani a BL-ben is szerepelt a Maccabi Haifa játékosaként.
jún. 17
17:30
A helyszínről, Podgoricából: Rossi Ádám Martin és Styles mellett döntött (Infostart)
Nincs meglepetés a magyar válogatott kezdő tizenegyében. Ádám Martin a középcsatár, visszatér Styles Callum.
jún. 17
17:30
Mercedes: Lehet még idén győztes autónk, jövőre pedig bajnokesélyes (m4sport.hu)
Kétsége sincs afelől a Mercedes technikai igazgatójának, hogy még az idei autójukból győztest faraghatnak, a 2024-esből pedig bajnokesélyest.
jún. 17
17:33
Hiába az emberelőny, nem tudott nyerni a bolgár válogatott (Sportal)
Az Európa-bajnoki-selejtezők G-csoportjában Litvánia 1–1-es döntetlent játszott Bulgáriával.
jún. 17
17:36
Nincs meglepetés Marco Rossi kezdőcsapatában (Demokrata)
Az olasz szakembernek a kényszerű változtatáson kívül nem volt oka, hogy cseréljen.
jún. 17
17:39
Már biztos érmes a magyar kardozó Plovdivban (Sportal)
Szatmári András bejutott az elődöntőbe, ezzel már biztos érmes a férfi kardozók szombati versenyében a plovdivi egyéni vívó Európa-bajnokságon – írta az MTI.
jún. 17
17:41
A magyar szurkolók elindultak a podgoricai stadionhoz (Sportal)
Látványosan vonultak a magyar labdarúgó-válogatott szurkolói Podgorica utcáin a Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőt megelőzően. Zsolnai Péter fotói.
jún. 17
17:45
Keresztüldeszkáztak Európán, hogy segítsenek társuknak feldolgozni édesapja elvesztését (Telex)
A Woolf Women c. film öt downhill gördeszkázó útját követi végig, akik 2019-ben indultak Londonból, hogy Ausztrián keresztül eljussanak egy ősi török kolostorba.
jún. 17
17:51
Micsoda izgalmak: a Barca hétméteresekkel kikapott a BL-elődöntőben (Sportal)
A címvédő Barca a 31–31-es rendes játékidő és a 38–38-as döntetlennel zárult hosszabbítás után hétméteresekkel 2–1-re kikapott a négyes döntőben újonc Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében.
jún. 17
18:03
Szatmári András döntős Plovdivban (Sportal)
Szatmári András bejutott a döntőbe a férfi kardozók szombati versenyében a plovdivi egyéni vívó Európa-bajnokságon – számolt be róla az MTI.
jún. 17
18:09
Montenegróban küzd a három pontért a magyar válogatott (Sportal)
A magyar válogatott a Bulgária elleni 3–0-ás márciusi győzelem után szombat este Montenegróban lép pályára az Eb-selejtező újabb felvonásán. Papíron Marco Rossi együttese az esélyes, ám a délszláv stílust képviselő ellenféllel szemben sosem lehet biztosra menni.
jún. 17
18:18
Nem volt több benne: Montenegró-Magyarország 0-0 (Infostart)
Körülbelül nyolc-kilencezer néző előtt játszik a magyar válogatott Eb-selejtezőt Montenegróban, Podgoricában. A csoport másik mai mérkőzése már véget ért: Litvánia-Bulgária 1-1.
jún. 17
18:18
Sesks ott folytatta a Liepaja Rallyn szombaton, ahol 2022-ben abbahagyta (Racing)
Martins Sesks diktálta a Liepaja Rally első napjának öt szakaszán a tempót, a pályákat nagyszerűen ismerő versenyző magabiztosan vezet Hayden Paddon és Mads Ostberg előtt.
jún. 17
18:20
Ezért hagyta abba az F1 nézését a Real Madrid egykori sztárja (Racing)
A futball szerelmesei tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy Garath Bale a pályafutása vége felé közeledve a golfot mindennél jobban szerette. Azt viszont kevesen tudják, hogy a walesi sztár egykoron a Forma-1-et is követte, de már nem teszi. Bale ezt a döntését a nagy port kavaró 2021-es Abu Dhabi Nagydíj után hozta meg, ami után
jún. 17
18:24
Politika: Orbán Viktor is kiment a magyar válogatott montenegrói focimeccsére (444.hu)
Csányi Sándor mellett nézi az Eb-selejtezőt.
jún. 17
18:24
IndyCar: Palou ijesztő balesetet szenvedett, Power majdnem összeverekedett Dixonnal (USAracing)
Felpörögtek az események az IndyCar Road Americán zajló fordulójának második edzésén. Elsőként Colton Herta forgott...
jún. 17
18:24
IndyCar: Palou ijesztő balesetet szenvedett, Power majdnem összeverekedett Dixonnal (Racing)
Felpörögtek az események az IndyCar Road Americán zajló fordulójának második edzésén. Elsőként Colton Herta forgott...
jún. 17
18:30
Szatmári András ezüstérmes a vívó-eb-n (Infostart)
Ezüstérmet nyert Szatmári András a férfi kardozók szombati versenyében a plovdivi egyéni vívó Európa-bajnokságon.
jún. 17
18:30
Szatmári András ezüstérmes a vívó Európa-bajnokságon (m4sport.hu)
A négy között óriásit fordított, a döntőben már nem jött ki a lépés világbajnok kardozónknak.
jún. 17
18:30
Szatmári András Eb-ezüstérmes (Demokrata)
Ezüstérmet nyert Szatmári András a férfi kardozók szombati versenyében a plovdivi egyéni vívó Európa-bajnokságon.
jún. 17
18:32
Berlinbe látogatott Novák Katalin (Demokrata)
A 77 sportolót összefogó magyar nemzeti csapat az államfő vezetésével vonul fel az olimpiai stadionban rendezett megnyitó ünnepségen.
jún. 17
18:33
Előbb „kirúgták” az edzőt, majd meghosszabbították a szerződését (Sportal)
A Cádiz labdarúgócsapata saját hivatalos honlapjain jelentette be, hogy meghosszabbította Sergio González szerződését.
jún. 17
18:39
Szatmári András ezüstérmes lett a vívó Európa-bajnokságon (Sportal)
Ezüstérmet nyert Szatmári András a férfi kardozók szombati versenyében a plovdivi egyéni vívó Európa-bajnokságon – írta az MTI.
jún. 17
18:51
Szatmári András ezüstérmet nyert a plovdivi vívó-Eb-n (Telex)
A magyar kardozó a címvédő grúz Sandro Bazadzétől kapott ki a döntőben.
jún. 17
18:54
Georgiát is elintézte, hibátlanul zárt a férfi röpiválogatott az Európa-ligában (m4sport.hu)
A magyar férfi röplabda-válogatott a papírformának megfelelően simán, 3-0-ra nyert Georgia vendégeként az Európa-liga ezüst divíziójában, a csoportkör utolsó, szombati fordulójában, Tbilisziben.
jún. 17
19:03
Simán győzött a magyar válogatott (Sportal)
A magyar férfi röplabda-válogatott a papírformának megfelelően simán, 3-0-ra nyert Georgia vendégeként az Európa-liga ezüst divíziójában, a csoportkör utolsó, szombati fordulójában, Tbilisziben – számolt be róla az MTI.

Keresés