A magyar válogatott szombat este Podgoricában lép pályára a Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőn, és a hazai együttest irányító Miodrag Radulovics a pénteki sajtótájékoztatón nem ment el szó nélkül a Lang Ádám által említett esetleges provokáció mellett – a szakember szerint Marco Rossi együttese már a meccs előtt a kifogásokat keresi.
Az Esztergomi Vitézeknél az építkezés lehetőségét látom, ennek megfelelően vágok bele a munkába – mondta pénteken Esztergomban Elek Gábor, aki a Bajnokok Ligája-döntős Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetőedzői székéből érkezett az NB II-ben, azaz a harmadosztályban szereplő csapathoz.
Lewis Hamilton szerint biztos irányt talált a Mercedes az új autójával, és az ő olvasatában már győzelmeik is vannak idén. George Russell szeme előtt eközben a Ferrari és az Aston Martin helyett a Red Bull lebeg célpontként.
Nem ellenezné a szorosabb versengést Max Verstappen az élen, és azt is elmondta, ha mindenképpen veszítenie kéne egy versenyen, kinek „adná” legszívesebben a győzelmét.
Adrien Fourmaux nagyon elégedett azzal a fejlesztéssel, amit az M-Sport végzett a Rally2-es Ford Fiestán az elmúlt időszakban, ennek volt köszönhető, hogy egészen az utolsó szakaszig volt esélye a WRC2-es futam megnyerésére Szardínián.
Bosszantó, egypontos vereséget szenvedett az esélyesebbnek tartott törökök ellen a szinte végig vezető magyar válogatott a Szlovéniában és Izraelben zajló női kosárlabda-Eb második játéknapján.
Egyfajta sokk volt a Ferrari számára Carlos Sainz szerint a barcelonai fejlesztéseik debütálása. A folytatást erősebbnek várja, ám elismerte, alapvető gondok vannak az autóval, amik túlmutatnak a gumikezelési problémáikon.
Ismét kihallgatták Szalai Ádámot, a válogatott korábbi csapatkapitányát, aki még tavaly az öccsét védve került konfliktusba egy társasággal. A futballista helyzete nem túl jó, hiszen immár súlyos testi sértéssel vádolták meg.
Bár a felek szerint továbbra is minden sínen van, ám ahogy egyre múlik az idő, paradox módon úgy kerül egyre távolabbra az újabb szerződés aláírásának időpontja Lewis Hamilton és a Mercedes között.
Többen is tesztelték a Pirelli kerékmelegítők nélkül használatos jövő évi abroncsait, ám még mindig komoly kétségeik vannak a 2024-re bevezetni tervezett tilalom kapcsán.
A magyar női kosárlabda-válogatott 69–68-ra kikapott a törököktől a női kosárlabda Európa-bajnokságon. A szövetségi kapitány és a játékosok értékeltek az MTI-nek.
A magyar labdarúgó-válogatott Montenegróban tehet újabb lépést az Eb-részvétel kiharcolásához, míg a Forma 1-es versenyzők Kanadában a harmadik szabadedzésen után az időmérőn szerezhetnek minél jobb rajtpozíciót.
Max Verstappen elárulta, hogy kit látna szívesen a dobogó legtetején, ha nem lesz képes megnyerni az összes hátralévő Forma-1-es versenyt a 2023-as szezonban. A Red Bull egy rendkívül domináns autóval, az RB19-cel vágott neki az idei szezonnak. Az energiaitalosok konstrukciója olyannira ütőképes lett, hogy mérföldekkel a riválisaik előtt járnak, és
Ismét kihallgatták Szalai Ádámot, a válogatott korábbi csapatkapitányát, aki még tavaly az öccsét védve került konfliktusba egy társasággal. A futballista helyzete nem túl jó, hiszen immár súlyos testi sértéssel vádolták meg.
Fucsovics Márton a Taylor Fritz elleni bravúros győzelemmel elődöntőbe jutott a stuttgarti 795 ezer euró (294 millió forint) összdíjazású füves pályás férfi tenisztornán.
Az az igazág, hogy az olimpiai és sokszoros világbajnok tőrvívó, Sákovicsné Dömölky Lídia nem interjúalanyként érkezett a kiadóba, hanem rokonlátogatóba. De ha már itt volt a legendás vívó, megkértük egy kis nosztalgiázásra, hiszen van mire visszaemlékeznie.
A magyar sportoló a Taylor Fritz elleni bravúros győzelemmel elődöntőbe jutott a stuttgarti 795 ezer euró (294 millió forint) összdíjazású füves pályás férfi tenisztornán.
Fucsovics Márton a Taylor Fritz elleni bravúros győzelemmel elődöntőbe jutott a stuttgarti 795 ezer euró (294 millió forint) összdíjazású füves pályás férfi tenisztornán.
Akárcsak egy hónapja a szolnoki első fordulóban, Gazsó Alida Dóra és Csipes Tamara nyerte a kajak kettesek 500 méteres versenyét a kajak-kenusok második válogatóján, Szegeden.
A labdarúgó OTP Bank Ligába frissen feljutott Diósgyőri VTK hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolta a bolgár válogatott Bozsidar Csorbadzsijszkit.
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Tottenham Hotspur középpályása, Pierre-Emile Höjbjerg iránt érdeklődik a Bayern München – tudta meg a Bild című német lap.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) készített rendhagyó „interjút” a magyar válogatott és az RB Leipzig védőjével, Willi Orbánnal. A rutinos futballistának vagy-vagy kérdéseket tettek fel, melyről a videó a szövetség TikTok oldalán jelent meg.