Több mint tíz százalékkal megemelték a pénzdíjakat a wimbledoni tenisztornán, így rekordot jelentő 44,7 millió fontot (19,4 milliárd forintot) osztanak majd ki a szervezők.
Több mint tíz százalékkal megemelték a pénzdíjakat a wimbledoni tenisztornán, így rekordot jelentő 44,7 millió fontot (19,4 milliárd forintot) osztanak majd ki a szervezők – írta az MTI.
Szeretnénk, ha a sportolók valódi példaképpé válnának, akik képesek ösztönözni a gyermekeinket - mondta a sportért felelős államtitkár szerdán a Testnevelési Egyetemen, ahol esküt tett a krakkói központú harmadik Európa Játékokra utazó magyar küldöttség.
A Sauber/Alfa Romeo korábbi versenyzői közül csak ő nem örülhetett még nagy diadalnak. Az izgalmas századik Le Mans-i 24 órás versenyt a Ferrari nyerte, és az 51-es rajtszámú Hypercar egyik pilótájánál, Antonio Giovinazzinál eltörött a mécses a leintés után. Az olasz versenyző három teljes, kevés szép eredményt hozó szezont töltött az F1-ben az Alf
Kissé sértett módon távozott Le Mans-ból a Toyota, miután ők kapták a legnagyobb hátráltatást a verseny előtt, de már lehet, hogy megvan az új csodafegyver.
Kissé sértett módon távozott Le Mans-ból a Toyota, miután ők kapták a legnagyobb hátráltatást a verseny előtt, de már lehet, hogy megvan az új csodafegyver.
A visszavonult négyszeres világbajnok újra a versenyautójukba ül, a Nordschleifén fog bemutatóköröket megtenni. A Red Bull Formula Nürburgring nevű rendezvényt szeptember 9-én (az Olasz és a Szingapúri Nagydíj közötti „üres” hétvégén) tartják a legendás versenypályán, és eddig annyit lehetett tudni, hogy Daniel Ricciardo fogja vezetni itt a bikások
Megerősítette a feltételezéseket Frank Kelleher, a Daytona International Speedway elnöke, miszerint nemsokára rendhagyó eseményre kerülhet majd sor a pálya területén.
A lett Liepaja Rallyval harmadik murvás és negyedik idei versenyéhez érkezik a nyolc futamos ERC szezon. Összegyűjtöttünk néhány információt a június 17-18. között megrendezendő murvás versenyről.
George Russell úgy véli, Max Verstappen már nem szorul rá arra, hogy olyan agresszív legyen, mint korábban. A holland versenyző merész manővereiről, és vitatható előzéseiről volt híres. Első éveiben az autótörés is a repertoárja között szerepelt, sőt utólagosan többször „küldték le a dobogóról” is. 2021-ben Lewis Hamiltonnal vívott intenzív küzdelm