A királyi gárda három pontért érkezett a Mallorca otthonába, de a középmezőnyben elhelyezkedő csapat továbbra is tartja remek formáját, így újabb sikerével már zsinórban négy hazai győzelemnél jár.
Az OTP Bank Liga 18. fordulójának legjobban várt mérkőzésére a Groupama Arénában kerül sor, ahol a listavezető Ferencváros fogadja a tabella végén tanyázó Újpestet.
A bíróság Nyck de Vries-nek adott igazat az egykori támogatójával szemben. A holland versenyzőnek még 2018-ban adott 250 ezer eurót Jeroen Schothorst. 3%-os kamattal megtoldva a 27 éves versenyző elkezdte visszatörleszteni az ingatlanmágnásnak a kért összeget. Viszont ha ezekben az években a Forma-1-ben szerepelt volna, akkor a fizetése felét is át
Pupp Réka ezüstérmet nyert az 52 kilogrammosok között a cselgáncsozók párizsi Grand Slam-tornáján, ezzel pedig tizenkét év után először volt magyar döntős a legrangosabb európai viadalon.
A Ferencváros szinte biztosan megnyeri a bajnokságot, míg az Újpest a kiesés ellen harcol. De vajon szeretnék-e a zöld-fehér drukkerek, hogy az ősi rivális alászálljon a másodosztályba?
Hiába a mezőnyfölény, a Leeds United 1–0-ra kikapott a Nottingham Forresttől, így már csak jobb gólkülönbségének köszönheti, hogy nincs a kiesőzónában.
Pupp Réka ezüstérmet nyert az 52 kilogrammosok között a cselgáncsozók párizsi Grand Slam-tornáján, ezzel pedig tizenkét év után először volt magyar döntős a legrangosabb európai viadalon.
Gálfi Dalma két játszmában győzött a 259 ezer dollár összdíjazású linzi női tenisztorna selejtezőjének első fordulójában, így egy sikerre került a főtáblától.
Max Verstappen is elmondta a véleményét az FIA új politikai irányelvével kapcsolatban. A Szövetség még tavaly jelentette be, hogy ettől az évtől a versenyhétvégéken nem beszélhetnek akármiről a száguldó cirkusz szereplői. Amennyiben politikai, vallási illetve társadalmi kérdéskörökben kívánnak véleményt nyilvánítani, előtte fel kell keresniük az FI
A görög labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában a Lamia csapatát fogadta a listavezető Pana, amelyben kezdőként lépett pályára a magyar válogatott játékosa, aki a 14. percben volt eredményes.
A Manchester United sztárjai nem akarják, hogy Mason Greenwood ebben a szezonban csatlakozzon a csapathoz, attól tartanak, felborítaná az öltözői összhangot.
A Red Bull pilótája, Sergio Perez elmondta, hogy a 2023-as idényben az a célja, hogy minden versenyhétvégén harcban legyen a győzelemért. Perez 2023-ban harmadik évét kezdi meg a Red Bullnál, miután két szezonban csapattársa, Max Verstappen szerezte meg a versenyzők világbajnoki címét. Tavaly éppen csak lemaradt a második helyről a bajnokságban. Az
A DVTK játékosa egy távoli lövéssel próbálkozott, ami Bogesic Vedran fejét találta telibe, akinek fel is szakadt a szemöldöke, el kellett hagynia a jeget.
Sebastian Vettel azt javasolja, hogy a versenyzők “lázadjanak fel” az FIA döntése ellen. A Szövetség tavaly bevezette, hogy ettől az évtől már nem beszélhetnek engedély nélkül az F1-es szereplők politikai, vallási vagy társadalmi témakörökről. Az FIA hozzátette, nyitott a beszélgetésre, így ha valaki a versenyhétvégén szeretné kinyilvánítania a vél