2023. február 21. kedd

febr. 21
11:09
Megdöbbent a szurkolók reakcióján a melegségét felvállaló focista (Sportal)
Jakub Jankto, a Sparta Praha játékosa nemrég azzal került a figyelem középpontjába, hogy nyilvánosságra hozta, a saját neméhez vonzódik. A 45-szörös cseh válogatott labdarúgó bejelentése óta vasárnap lépett pályára először.
febr. 21
11:11
„A fiatalítás ellenére elvárható a négyes döntőbe jutás az Európa-ligában” (Sportal)
Ifjabb Nagy Péter, a férfi röplabda-válogatott tavaly decemberben kinevezett szövetség kapitánya szerint a tervezett fiatalítás ellenére is elvárás a négyes döntőbe jutás a május-júniusi Európa-ligában – adta hírül az MTI.
febr. 21
11:15
Az öreg Andretti szerint ők bennfentesei a Forma-1-nek, a fiával együtt (Racing)
Michael és Mario Andretti már „bennfentesek„, akiket vissza kellene fogadni a száguldó cirkuszba. Ez Mario Andretti – az 1978-as világbajnok – véleménye. Fia, Michael, aki 1993-ban Ayrton Senna mellett versenyzett a McLarennél, most arra pályázik, hogy Andretti Autosport-ot bevezesse az F1-be – és az FIA megnyitotta a jelentkezési folyamatot. Az F1
febr. 21
11:15
Az amerikai sztársprinter két aranyért jön Budapestre (Sportal)
Fred Kerley, az amerikaiak sztársprintere 100 és 200 méteren is szeretne aranyérmet nyerni az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokságon – írja az MTI.
febr. 21
11:17
A nyáron lejáró szerződése ellenére maradna Madridban Modric (Sportal)
Spanyol sajtóhírek szerint Luka Modric jövője attól is függ, hogy Toni Kroos meddig marad Madridban, és Jude Bellingham végül hol köt ki a nyáron.
febr. 21
11:21
Meghalt minden idők leghősiesebb gátfutója (Sportal)
Greg Fosternél nyolc évvel ezelőtt mutatták ki az amiloidózis nevű ritka anyagcsere-rendellenességet, ami súlyos szervkárosodást okoz. Az amerikai atléta egy hónappal ezelőtt szívátültetésen esett át, de már ez sem mentette meg életét. Csak 64 évet élt.
febr. 21
11:27
Ismét létrejön az F1 történetének egyik legnagyobb égését hozó házassága? (Racing)
A Honda versenyrészlegének elnöke elmondta, néhány csapat felvette velük a kapcsolatot, de még nem biztos, hogy 2026-ban valóban ott lesznek a rajtrácson.
febr. 21
11:27
Két játékosát is kölcsönadta az NB I-es csapat (Sportal)
A Debrecen a hivatalos oldalán közölte, hogy a több játéklehetőség reményében nyárig kölcsönben az örmény FC Noah csapatában folytatja pályafutását két játékosa, Peter Olawale és Raul Balbarau.
febr. 21
11:33
A bíróság elutasította a Szilágyi Zoltán által az úszószövetség vizsgálóbizottságának tagjai ellen tett feljelentését (m4sport.hu)
Szilágyi Liliána édesapja rágalmazással és becsületsértéssel vádolta meg a vizsgálóbizottság tagjait, a Fővárosi Törvényszék jogerősen elutasította a feljelentést.
febr. 21
11:35
Kiállítja az F1 a Grosjean 2020-as horrorbalesetében kiégett Haast (m4sport.hu)
Testközelből nézhetik meg a szurkolók, azt a kiégett roncsautót, amelyben Romain Grosjean kis híján bennégett a 2020-as bahreini horrorbalesete során.
febr. 21
11:57
Timo Werner: nem éreztem jól magam a Chelsea-nél, most újra imádom a futballt (m4sport.hu)
Timo Werner, a három magyar válogatott labdarúgót is foglalkoztató RB Leipzig csatára elárulta, nem volt felhőtlen a viszonya Thomas Tuchel vezetőedzővel a Chelsea-nél, és egy ponton semmi mást nem akart, csak távozni a londoni klubtól.
febr. 21
11:57
A Leipzig játékosa volt edzőjével való rossz kapcsolatáról vallott (Sportal)
Timo Werner, a Leipzig csatára elárulta, nem volt felhőtlen a viszonya Thomas Tuchel vezetőedzővel a Chelsea-nél, és egy ponton semmi mást nem akart, csak távozni a londoni klubtól.
febr. 21
11:59
Két légiósát is kölcsönadta a DVSC (m4sport.hu)
Peter Olawalét és Raul Balbarau Örményországban folytatja.
febr. 21
11:59
Elindul a visszaszámlálás, mutatjuk az NFL 2022-es szezonjának legszebb megmozdulásait (Sportal)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság a pályán az 57. Super Bowl után véget ért, az új szezon azonban hivatalosan csak március 15-én indul, de addig sem maradunk látványos elkapások és labdaszerzések nélkül.
febr. 21
12:01
Elutasították a kérelmet, Dani Alves börtönben marad (Sportal)
A barcelonai bíróság nem fogadta el a brazil labdarúgó ügyvédjének beadványát, nem bocsátja szabadlábra a nemi erőszakkal vádolt játékost.
febr. 21
12:09
Elutasította a bíróság Szilágyi Liliána apjának feljelentését (Sportal)
Meglehetősen bizarr ügyben hozott jogerős végzést a Fővárosi Törvényszék, miután Szilágyi Zoltán rágalmazás és becsületsértés miatt büntető feljelentést tett.
febr. 21
12:11
Már a 2. fordulóban kiesett a világbajnok a dubai tenisztornán (Sportal)
A WTA-világbajnoki címvédő Caroline Garcia már a második fordulóban kiesett a Dubaiban zajló, 2,8 millió dollár (egymilliárd forint) összdíjazású női keménypályás tenisztornán.
febr. 21
12:13
Kiderült, mikor térhet vissza az NBA sztárja a pályára (Sportal)
Nincs komoly sérülése, és akár már a héten visszatérhet Jannisz Antetokunmpo, a Milwaukee Bucks sztárja, aki csupán húsz másodpercet játszott az általa vezetett csapatban az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi All Star-meccsén.
febr. 21
12:15
Elhunyt a Real Madrid legendája, tiszteletbeli elnöke (Infostart)
Vélhetően gyászkarszalaggal lép pályára ma a Real Madrid a Liverpool elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen. Életének 84. évében elhunyt Amancio Amaro, az egyesület korábbi legendás játékosa, tiszteletbeli elnöke
febr. 21
12:15
Mercedes: Megbánhatjuk még de Vries elvesztését (Racing)
A Mercedes műszaki igazgatója, Andrew Shovlin szerint a csapata akár pórul is járhat egy napon Nyck de Vries elveszítése miatt. A holland fiatal a tavalyi évben még a Mercedes tartalék és tesztpilótája volt. Az Olasz Nagydíjon azonban megkapta élete nagy lehetőségét és vezethette az egyik Williamst, miután Alex Albon nem tudott rajthoz állni a vakb
febr. 21
12:15
Nem fogadták el a kérelmet, Dani Alves börtönben marad (Sportal)
A barcelonai bíróság elutasította a brazil labdarúgó ügyvédjének beadványát, nem bocsátja szabadlábra a nemi erőszakkal vádolt játékost.
febr. 21
12:27
Murván folytatódik a Rally2-es Yaris fejlesztése (Racing)
Fáradhatatlanul dolgoznak az autó fejlesztésén a csapatnál.
febr. 21
12:27
WTA-vb - Nincs még meg az idei helyszín (Sportal)
Nyolc hónappal a rajt előtt nincs még meg a helyszíne a női teniszezők évzáró világbajnokságának.
febr. 21
12:33
Az éjszakai borulás ellenére új rekordot állított fel a Dunán Rakonczay Gábor (m4sport.hu)
Az extrémsportoló 58 órán belül kajakozott le Dunakilititől Mohácsig.
febr. 21
12:33
Kubatov Gábor fontos üzenetet küldött a szurkolóknak (BorsOnline)
Beszédes transzparens jelent meg a lelátón.
febr. 21
12:35
Az F1 egyik legvonzóbb, élversenyzőket csábító csapatává válna a Sauber (m4sport.hu)
A háttérből irányítva kreálna versenyzők és szakemberek számára is vonzó élcsapatot Andreas Seidl az Alfa Romeo néven utolsó szezonjára készülő Sauberből.
febr. 21
12:37
Dani Alves nem védekezhet szabadlábon, rács mögött marad (m4sport.hu)
A bíróság szerint fennáll a szökés veszélye, ezért óvadék ellenében sem védekezhet szabadlábon.
febr. 21
12:45
Utolsó ajándék Lendvai Miklósnak, ezt fotózták a mécsesek között (BorsOnline)
A zalaegerszegi drukkerek búcsúztak el kedvencüktől.
febr. 21
12:45
A Daytona 500 legnagyobb vesztese elismerte: ilyen a verseny (Racing)
A tavalyi Cup Series bajnoka, Joey Logano egy utolsó körös sárgát követően csak második lett az idei Daytona 500-on, és bár elismerte, nem rajta múlott a győzelem, lehet javítani a saját teljesítményén.
febr. 21
12:51
Magyar focista halt meg a tragikus balesetben (BorsOnline)
Autóbalesetben vesztette életét a Söréd-Bodajk Ii. csapatának játékosa, Bálint Gergő.
febr. 21
12:57
Szilágyi Liliána apját elutasította a bíróság (Infostart)
A bíróság elutasította Szilágyi Zoltán feljelentését a MÚSZ tagjai ellen.
febr. 21
12:57
„Ennek a stadionban nincs helye” – Kubatov reagált a Fradi-tábor legutóbbi molinójára (Metropol)
Facebook-oldalára posztolt az elnök.
febr. 21
12:57
Videó: utolsó csapatként a McLaren is pályára vitte új autóját (m4sport.hu)
Már a csütörtökön rajtoló Forma–1-es teszt helyszínén van a McLaren, amely tizedik csapatként járatta be az idei versenygépét.
febr. 21
13:09
Újabb fordulat Szilágyi Liliána ügyében, közleményt adtak ki (BorsOnline)
A Fővárosi Törvényszék (Ft) jogerős döntése értelmében a Magyar Úszó Szövetség (Músz) által felállított eseti bizottság jog szerint járt el, így elutasította Szilágyi Zoltán rágalmazás és becsületsértés miatt tett feljelentését a Szilágyi Liliána ügyével foglalkozó testület tagjai ellen az őt elmarasztaló megállapításaik nyilvánosságra hozatala utá
febr. 21
13:15
Visszanyúlt a gyökerekhez új sisakjával Verstappen (Racing)
Max Verstappen megmutatta milyen sisakkal fog versenyezni ebben az évben. A kétszeres világbajnok már gőzerővel készül az idei szezonra. A teszt előtt a sisakját is bemutatta és elmagyarázta miért lett „hagyományosabb” a színvilág. Tavaly az arany uralta külsőt, ám idén a holland „visszakanyarodott a gyökerekhez”. A piros és a fehér szín dominál id
febr. 21
13:27
Részletek derültek ki a biciklibalesetet szenvedett F1-es pilóta sérüléséről (Racing)
A tesztet kihagyó Lance Strollt nemrég begipszelt karral látták, ami nem jelent jót a jövő heti szezonnyitót illetően.
febr. 21
13:51
Ad még egy esélyt a Mercedes az autójának, de már egy B-terven dolgozik? (m4sport.hu)
Egyre többen találgatnak arról, hogy a Mercedes elégedetlen az autókoncepciójával és irányváltásra kényszerülhet az új szezon közben.
febr. 21
14:03
Verstappen összerakta F1-es álomcsapatát (videóval) (m4sport.hu)
Összeállította Forma–1-es álomcsapatát Max Verstappen. Egy bajnokot és egy bajnokjelöltet választott.
febr. 21
14:09
Eltiltották a Bayern alapemberét, nem játszhat az Union ellen (m4sport.hu)
Dayot Upamecanót már a 8. percben kiállították a bajorok legutóbbi bajnokiján.
febr. 21
14:15
Ocon: Az új Aston Martin gyorsnak tűnik (Racing)
Fernando Alonso korábbi csapattársa, Esteban Ocon szerint a spanyolnak igen gyors autó lehet idén a kezei között. Alonso épp Ocon mellől, az Alpine-től igazolt el az Aston Martinhoz, akik szerinte ambiciózusabbnak tűnnek. Az új autójukon található egy-két extrém megoldás is, és néhányan sokat várnak ettől a konstrukciótól. Ezzel többé-kevésbé Ocon
febr. 21
14:27
Három nappal a meccs után kiengedték a kórházból a Chelsea fejbe rúgott védőjét (m4sport.hu)
César Azpilicueta elvesztette az eszméletét, amikor eltalálta őt az ollózni próbáló Sékou Mara.
febr. 21
14:27
Petter Solberg ERC futamon indul (Racing)
Sőt, az egész család elindul a versenyen!
febr. 21
14:33
Felvidéki magyar játékost igazolt a Vasas (m4sport.hu)
Angyalföldön folytatja pályafutását a 26 éves Urblik József, aki legutóbb a Puskás Akadémia labdarúgója volt.
febr. 21
14:39
Sokkoló fotók: Így néz most ki Grosjean szétégett autója, a horrorbaleset után (Racing)
A 2020-as Bahreini Nagydíjról leginkább mindenkinek Romain Grosjean balesete ugrik be sajnos. A francia versenyző autója a szalagkorlátnak rohant, kettétört és lángra lobbant. Egy kis ideig mindenki a legrosszabbra gondolt, de csodával határos módon a versenyző ki tudott menekülni az autóból; noha lettek égési sérülései. Haas F1-es autójának elszen
febr. 21
15:21
"Ez felelőtlenség" - kemény szavak a Fradi-focista balesete után (BorsOnline)
Szerencse, hogy senki sem sérült meg.
febr. 21
15:27
Újabb fordulat állt be Dani Alves ügyében (Ripost)
A spanyol bíróság kedden elutasította Alves fellebbezését.
febr. 21
15:27
Verstappen visszatér a gyökerekhez új sisakjával (m4sport.hu)
Csillogás helyett inkább hazai színek.
febr. 21
15:51
Éljenzéssel fogadták a coming outoló cseh focistát (444.hu)
Jakub Jankto először lépett pályára bejelentése óta.
febr. 21
16:09
Magyarország rendezi a 2024-es evezős Európa-bajnokságot (m4sport.hu)
„Az esemény helyszíne a Szegedi Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központ lesz.”
febr. 21
16:15
Csütörtökön Drugovich helyettesíti a sérült Strollt (m4sport.hu)
Egy fél napot már biztos, hogy kap a tavalyi F2-es bajnok.

Keresés