Piros Zsombor kikapott a selejtező második fordulójában, így nem jutott fel a főtáblára a marseille-i, 785 ezer euró (300 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.
Svájc és Hollandia is csatlakozott azokhoz az országokhoz, amelyek bojkottálják az orosz Umar Kremljov vezette Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) idei világbajnokságait.
Közzétették a sport Oscar-díjaként is emlegetett Laureus-díj 2023-as jelöltjeinek névsorát. A kétszeres F1-es világbajnok Max Verstappen is közöttük van.
Piros Zsombor kikapott a selejtező második fordulójában, így nem jutott fel a főtáblára a marseille-i, 785 ezer euró (300 millió forint) összdíjazású kemény pályás férfi tenisztornán.
Csütörtökön kezdi a szezont Valter Attila, aki a Tour de France-győztes Jonas Vingegaard szobatársa volt a Jumbo Visma országúti kerékpáros csapat húsznapos, tenerifei edzőtáborában – számolt be róla az MTI.
Nem vesztegették az idejüket a szurkolók a Hull FC–Castleford Tigers rögbimérkőzésen, azonnal kigúnyolták a vendégek játékosát, Joe Westermant, aki először lépett pályára a sikátorban történt szexuális aktusa óta.
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség ellentámadásba lendült és saját kvalifikációs rendszert fogadott el a jövő évi párizsi olimpiára, annak ellenére, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságból történt felfüggesztése miatt nincs ráhatása a játékok boksztornájára.
Beszámoltunk róla, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt a ZTE és a Ferencváros korábbi futballistája, a 23-szoros magyar válogatott Lendvai Miklós, akiről volt csapattársa, Vincze Ottó emlékezett meg.
Erős hétvégéje volt az atlétáknak, fedett pályán két világcsúcs dőlt meg (férfi súlylökés és női 400 m), a magyarok közül pedig a maratonista Szabó Nóra és a 200-as Máté Tamás állított fel rekordot. Utóbbi teremben 38 éve fennálló csúcsot javított meg.
A férfiaknál újra jelölték a tavaly győztes holland Forma–1-es világbajnok Max Verstappent a sportolói Oscar-díjnak is nevezett Laureus-díjra – írja az MTI.
A tavaly júliusi, budapesti versenyt megnyerő Bernarda Pera a nyitó körben kiesett Dubaiban a 2,8 millió dollár összdíjazású női kemény pályás tenisztornán – számolt be róla az MTI.
A WSK Super Master Series második fordulójában, az olaszországi Franciacortán versenyzett a hétvégén Gender Tamás Junior. A Parolin Racing Kart 12 esztendős gokartversenyzője küzdelmes futamokon van túl, és bár a hétvégéje nem úgy alakult, ahogyan eltervezte, így is van mire büszkének lennie. A rangos WSK Super Master Series idei második fordulóját
Roman Kosztomarovról továbbra sem érkeznek jó hírek. Köztudott, hogy egy tüdőgyulladásból kialakult fertőzés miatt, mind a négy végtagját részben vagy egészben amputálták, s bár az üszkösödést talán megállították, még mindig életveszélyes az állapota.
A WSK Super Master Series második fordulójában, az olaszországi Franciacortán versenyzett a hétvégén Molnár Martin és Gender Tamás Junior. A rangos WSK Super Master Series idei második fordulójában szokás szerint a világ legjobb gokartversenyzői sorakoztak fel, így előre lehetett rá számítani, hogy minden pozícióért komoly csatát kell vívni. Hatvá
Lance Stroll, az Aston Martin Aramco Cognizant Formula One™ Team versenyzője kisebb edzésbalesetben megsérült. A kanadai pilóta Spanyolországban, a szezon előtti kerékpáros edzésen kisebb balesetet szenvedett, és olyan sérüléseket szerzett, amelyek miatt ki kell hagynia a bahreini előszezoni tesztet. Lance azonban gyors felépülésre számít, hogy vis
Kerékpáros edzés közben balesetet szenvedett, ezért kihagyja a héten sorra kerülő, szezon előtti Forma-1-es tesztet Lance Stroll, az Aston Martin kanadai versenyzője.