A Törökországot sújtó természeti katasztrófa, a földrengés ellenére megrendezik március elején Isztambulban a fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságot.
A Törökországot sújtó természeti katasztrófa, a földrengés ellenére megrendezik március elején Isztambulban a fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságot - közölte a német szövetség elnöke, Jürgen Kessing, aki egyben a kontinentális szövetség vezetőségének tagja.
Hosszú kényszerpihenőjét követően ismét csapattársaival edzett vasárnap a Bayern München szenegáli labdarúgója, Sadio Mané. A 30 éves támadó a szurkolók számára is nyílt tréningen kapcsolódott be újra a munkába
Charles Leclerc szerint a Ferrarival folytatott szerződési tárgyalások jelenleg nem szerepelnek sem az ő, sem az alakulat napirendjén, és ragaszkodik ahhoz, hogy még „nagyon korai” lenne a jövőjéről beszélni a Scuderiánál. Leclerc az ötödik szezonja előtt áll az olasz istállóval, 2019-ben debütált a Ferrarinál, miután egy évet töltött a Forma-1-ben
A Törökországot sújtó természeti katasztrófa, a földrengés ellenére megrendezik március elején Isztambulban a fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságot – közölte a német szövetség elnöke, Jürgen Kessing, aki egyben a kontinentális szövetség vezetőségének tagja.
Szabó Nóra megdöntötte a női maraton országos csúcsát Sevillában: az új rekord 2 óra 28 perc 25 másodperc – számolt be róla a Nemzeti Atlétikai Központ.
Nagyszerűen kezdett Ott Tanak az M-Sport csapatával a Rally Világbajnokságon, mérnöke szerint pedig csak még jobb lesz az észt versenyző teljesítménye.
Vinícius Júniort, a Real Madrid szélsőjét az Osasuna elleni meccs (2–0) előtt, a törökországi és szíriai földrengések áldozatainak emlékére tartott néma csendd alatt szidalmazták.
A NASCAR, a Hendrick Motorsports, a Chevrolet és a Goodyear újabb lépést tettek a Le Mans-i 24 órás verseny felé. Pénteken a Daytona International Speedway-en bemutatták a hivatalos Garage 56-os nevezésüket. A Chevrolet Camaro ZL1 nagyban hasonlít a NASCAR Cup Series Next Gen változatára, összetett szimmetrikus karosszériával. A fő különbség a spec
A Ferrari csapatfőnöki pozícióját mostantól Fred Vasseur tölti be, miután Mattia Binotto a tavalyi szezon végeztével lemondott. A Ferrari teljesítménye a versenypályán és azon kívül is elfogadhatatlan volt tavaly. Az egyéni és a csapatbajnoki címre is volt esélyük eredendően, ám mindkettő kicsúszott a kezükből, megannyi hiba miatt, amit elsősorban
A Ferencváros második csapata 2–0-ra legyőzte a Dunaújvárost, míg az Újpest II 1–0-ra múlta felül a Szekszárdot az NB III Közép csoportjának 22. fordulójában.
A győztes Sebastian Samuelsson és Martin Ponsilioma révén kettős svéd sikert hozott a férfiak tömegrajtos versenye a németországi Oberhofban zajló sílövő-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
Thierry Neuville influenza miatt nem tudott tesztelni a Svéd Rally előtt, és a versenyen is még beteg volt kissé, azonban így is sikerült dobogón zárnia.
Piros Zsombor nyert, Marozsán Fábián viszont kikapott a marseille-i, 785 ezer euró (körülbelül 300 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztorna selejtezőjének első fordulójában.
A Paris Saint-Germain 4-3-ra nyert a Lille ellen a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában. Christophe Galtier jelenlegi csapatával korábbi együttese ellen volt érdekelt, amely alaposan megizzasztotta a párizsi gárdát, ugyanis a 87. percben még 3-2-re a LOSC vezetett, de Mbappé és Messi góljaival a hajrában sikerült a fordítás, ám
Piros Zsombor nyert, Marozsán Fábián viszont kikapott a marseille-i, 785 ezer euró (körülbelül 300 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztorna selejtezőjének első fordulójában.
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 24. fordulójának rangadóján a Paris Saint-Germain elképesztő hullámvasút után 4–3-ra nyert a Lille ellen.
1949. február 19-én az NB I 16. fordulójában a Kispesti AC a Győri Vasas ETO-t fogadta. A mérkőzésen Puskás Ferenc hét találatig jutott, míg a bajnoki címért küzdő kispestiek 11–3-ra verték a vendégeket.
Az Union Berlin a Schalke együttesét fogadja vasárnap délután a Bundesligában. A találkozó előtt többszáz vendégdrukkert megtámadtak, többen súlyosan megsérültek.
(MTI) – Életmentő lehet a gyalogosok számára a láthatósági mellény, ruházat vagy fényvisszaverő eszközök használata, amit a Magyar Közút videóban népszerűsít – közölte a közútkezelő csütörtökön az MTI-vel. Azt írták, különösen lakott területen kívül, éjszaka és korlátozott látási viszonyok között jut jelentős szerephez a gyalogosok láthatóságának n
Egy ideig, mielőtt Nico Hülkenberg szerződést írt alá a Haas csapatával, felmerült, hogy Daniel Ricciardo lehet Kevin Magnussen csapattársa az amerikai alakulatban.