Kevin Magnussen Forma-1-es pilótáktól ritkán hallható módon beszélt Mick Schumacherről. A dán pilóta olyan kapcsolatot alakított ki a némettel, amilyet korábban egyik csapattársával sem. A legfrissebb pletykák szerint a Haas nem nézi jó szemmel a gyenge szezonkezdetét, és már a tavalyi Forma-2-es bajnok Oscar Piastri felé kacsintgat, csapattársa sz
Az eredeti tervekkel ellentétben nem Renault Clio Rally5-össel, hanem a rallycross pályákról is ismert Suzuki RX hibriddel mérheti össze tudását húsvéthétfőn a Legendák Tornája 18 fős mezőnye. Rabócsi Tibor, rendező szerint nagy az érdeklődés, a jótékonysági akcióban összegyűlt pénzt ukrajnai menekült gyerekek étkeztetésére és nyári táboroztatására
Lőtávolban maradt a Mercedes, de a bajnoki esélyhez több kell. Főnökük a melbourne-i váratlan dobogó előtt már szinte leírta a szezonjukat – lehet-e még remény számukra?
A Bristol Motor Speedway dirt versenypályán megrendezésre kerülő második versenyt immáron éjszaka fogjuk tartani. Az átállással kapcsolatos vélemények általánosan pozitívak voltak. A versenyzők egy hagyományosabb dirt futamra számítanak, amikor magyar idő szerint hétfő hajnalpban pályára lépnek a félmérföldes pályán. “Szerintem nagyszerű dolog, hog
Gulácsi Péter, az Európa-ligában elődöntős RB Leipzig labdarúgócsapatának magyar kapusa szerint együttese megnyerheti a második számú európai kupasorozatot.
A Ferrari korábbi versenyzőjét Michael Schumacherre emlékezteti Max Verstappen. Habár őt tartja a mezőny leggyorsabbjának, szerinte érettségben Charles Leclerc előrébb jár, és ezt a maga javára fordíthatja a monacói.
Gyári szerződést kapott Hideg Ádám a Sodi Racing junior csapatába, amelyet az ő kedvéért növeltek meg kettőről, három fősre. Az egyik legtradicionálisabb gokart gyártó azzal a nem titkolt szándékkal igazolta a magyar versenyzőt, hogy az OKJ kategóriában dobogós helyezéseket szállítson az Eb-n, a CF-en és világbajnokságon is. Érdekesség, hogy Ádám c
Információik szerint Charles Leclerc melbourne-i fölényes sikerében annak is volt némi szerepe, hogy a Red Bull bahreini és dzsiddai egyenesbeli fölényére reagálva a Ferrari 5 lóerővel növelte a motorteljesítményét Melbourne-ben, hogy lépést tudjon tartani ellenfelével.
Ahogy 1964-ben az eredeti Ford GT40 prototípus esetében, úgy a Ford az új GT Heritage Edition kivitel (a 2022-es Ford GT Holman Moody Edition) bemutatásához is New York-ot választotta helyszínül. Ez is egyértelműen jelzi, hogy a legújabb 2022-es Heritage Edition változat a GT40 MK II versenygép előtt tiszteleg, amely 1966-ban mindhárom dobogós hely
Romain Grosjean időt tudott szakítani sűrű hétvégéjén annak, hogy megnézze a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat. Grosjean a videója elején elmondta, hogy nem volt neki ez egyszerű, hiszen Long Beach-i idő szerint este 10 órakor kezdődött a verseny úgy, hogy neki másnap reggel már bemelegítő edzése volt az IndyCar mezőnnyel. Az Andretti Autosport verseny
Tájékoztató a sportrendszám kiváltásának és hosszabbításának folyamatáról és a nem sportrendszámos versenyjárművek időszakos vizsgálatának rendjéről. 2012.10.22. óta a közlekedési hatóság a közúton történő autóversenyzés elősegítése érdekében vezette be a mindenki számára elérhető „SP” betűjelű „sportren
Idegenben aratott kétgólos győzelmet az RB Leipzig az UEFA Európa Liga negyeddöntőjének visszavágóján, így a német csapat lehet ott az elődöntőben. Az UEFA Európa Konferencia Ligában pedig a Leicester a PSV Eindhoven elleni sikerével jutott be a legjobb négy közé.
Kevin Magnussen váratlanul tért vissza a Forma-1-be az idei szezon kezdetén, miután az amerikai csapat megvált az orosz Nikita Mazepintől. 2020-as távozása óta, immár édesapaként, elmondása szerint jobban élvezi a Forma-1-et. A 29 esztendős dánnal sok minden történt, mióta otthagyta a sportágat, és a Forma-1 is átértékelődött benne. „Az az év, ami
A Venturit az autósport rajongók elsősorban a Formula E-ből ismerik, Venturi Racing néven, melynek alapítója Gildo Pastor, csapatvezetői Susie Wolff és Jerome d’Ambrosio, jelenlegi versenyzőik pedig Lucas di Grassi és Edoardo Mortara. Most azonban a Földön, az űrben is bemutatkozni készül a Venturi. A monacói Venturi Group, amelyet Gildo Pastor vez
Júniusban a Duna Arénában sorra kerülő vb-n élvezetes Milák Kristóf–Caeleb Dressel rangadókat látunk a 100 és 200 m-es pillangóúszásban. Az amerikai kiválóság hétköznapjaiba engedett bepillantást a felesége, Meghan Haila.
Magabiztosan győzött az AS Roma a Bodø/Glimt ellen az UEFA Európa Konferencia Liga negyeddöntőjének visszavágóján, így José Mourinho együttese ott lesz a legjobb négy között. Emellett kialakult a többi elődöntős páros is, mind az UEFA Európa Ligában, mind a Konferencia Ligában.
Bölöni László, labdarúgó és edző karrierje igazán szépen indult, hisz a világhírű Cristiano Ronaldot is felfedezte, most azonban nem sokat hallani róla.