Az elmúlt hetekben az autósport világot a Las Vegas név tartja lázban. Na nem a Bűn Városának általános szórakoztatóipari termékei okán, sokkal inkább egy régi-új szenvedély, az autóversenyzés csúcskategóriájának, a Forma-1-nek a jövő évi visszatérése szolgáltatta az apropót. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az elmúlt 40 év autósport szempontból el
A Salgó Rallyn kategória negyedik helyezést szerezett Zsírpapa és Mészáros Sándor, Lada VFTS-sel, ám az eredményük a céldobogó után veszélybe került, amit végül a legádázabb ellenfél segítségével sikerült elhárítani. Véletlenül futottam össze Zsírpapával egy kávéra a Salgó Rally után, hogy jól megvitassuk a versenyt és megváltsuk a világot. Eközbe
Diego Simeone szerint a Manchester City a világ talán legjobb csapata, az Atlético Madrid vezetőedzője ezt azt követően nyilatkozta, hogy csapata 1–0-s vereséget szenvedett kedd este a Bajnokok Ligája negyeddöntő első mérkőzésén.
A McLaren Forma-1-es csapata várhatóan elképesztő, 650 millió eurós szerződést köt az Audival. Miután a Volkwagen tulajdonában álló márka a hírek szerint 500 millió eurós műszaki és motorszerződésről tárgyal a McLarennel, az Automobilwoche német médium azt állítja, hogy az ajánlat most új szintre lépett. A Bloomberg információi szerint a szándéknyi
Ausztráliában még nem vet be újításokat a bajnokságokat vezető Ferrari, az azt követő versenyekre viszont több dologgal is készül. Ezzel a tervvel tartanák maguk mögött a Red Bullt!
A 43 éves Chrisnek eddig csaknem másfél millió forintnyi pénzébe és több mint 3200 kilométer utazásba került fia álmának teljesítése – egyelőre eredménytelenül.
Az Ausztrál Nagydíjat beperelték 8 millió dollárra, miután a popsztár Robbie Williams nem tudott fellépni a 2020-as versenyen, amelyet az utolsó pillanatban töröltek. Egy nappal azelőtt, hogy Williamsnek színpadra kellett volna lépnie, közölték a nézőkkel, hogy miután a koronavírus megjelent a paddockban is, az egész rendezvényt törlik. A brit sztá
Az 1970-ben bemutatott Superbird a Plymouth válasza volt a Charger Daytonára, amelyet a Dodge az előző évben kínált. Csakúgy, mint majdnem azonos testvérét, a Superbirdöt is kifejezetten a NASCAR számára fejlesztették ki, így a vállalatnak homologizációs célokból közúti változatot is kellett kínálnia – írja az Auto Evolution. A Charger Daytonával e
A portugáliai Portimaóban veszi kezdetét a négy futamból álló gokart Európa-bajnokság. Mivel a világbajnokság az ősszel egyetlen futamból áll, az Eb tekinthető a legrangosabb FIA sorozatnak. A szezonnyitóra három magyar nevezett, de csak ketten tudnak rajthoz állni. A magyar sikerek után egyre többen tudják, hogy a gokartozás világában az olasz WS
A helyszín ugyanaz, a pálya viszont változott annyit, hogy rá se ismerjünk majd vasárnap – Daniel Ricciardo szerint az idei a korábbiaktól teljesen más Ausztrál Nagydíjat fog hozni a megújult melbourne-i pályán.
Érdekes párhuzammal állt elő Toto Wolff a Mercedes csapatfőnöke az gárda idei szereplése okán. Szerinte az erőviszonyok tekintetében nagyon hasonló a kép a hibrid éra előtti utolsó évhez, amikor is összességében pozitív hangulatban zárták végül az évet. Két forduló után a Mercedes az egyéni pontverseny 4. és 5. helyét foglalja el míg a konstruktőrö
A nagy visszatérők egymásra találása: az Ausztrál Nagydíj két év, Sebastian Vettel két futam kihagyása után tér vissza a hétvégén. A német próbálja behozni a lemaradását.
Csütörtökön már az elődöntőbe jutásért harcolnak a csapatok az UEFA Európa Ligában és az UEFA Európa Konferencia Ligában. Az RTL+-on a 18:30-kor kezdődő RB Leipzig-Atalanta összecsapás után 21 órától a Konferencia Ligában a Bodø/Glimt látja vendégül az AS Romát; az RTL Most+ felületén pedig összesen öt találkozót közvetítünk élőben, valamint a mérk
Régi ismerősök feszülnek ma egymásnak Londonban a Chelsea-Real Madrid labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőben. A hazaiak francia klasszisa, N’Golo Kanté honfitársa, Karim Benzema ellen játszik.
Alexander Wurz elmondta, a versenyzők továbbra is együtt fognak fellépni a sportágban felmerülő problémákkal kapcsolatban. Szaúd-Arábiában rakétatámadás érte az Aramco olajfinomítóját. A füstfelhő a pálya szélén is felbukkant, Max Verstappen még érezte is azt. Az első szabadedzés alatt történt az esemény, így mikor a gyakorlás véget ért, a csapatfő
A hét elején jött a hír, hogy Carl Edwards-ot jelölték a 2023-as Hírességek Csaronokába. Dale Earnhardt Jr. azonban még nem szavazná őt be. Dale Earnhardt Jr. röviden és tömören elmondta, ki az a három fő, akit ő szívesen látni a listán felsoroltak közül a 2023-as NASCAR Hírességek Csarnokában: “Kenseth, Shelmerdine, Ard.” Ennek hatására egy rajong
Áldozatot vállalt az Alpine a delfinezés jelenségének kontrollálásáért, és igazságtalannak érzi, hogy több riválisa eközben „ingyen” megoldást kapott az FIA-tól egy utolsó pillanatban hozott szabályváltozás következtében.
Fontos ügyhöz adta az arcát és a nevét Cseh László. A világ- és Európa-bajnok úszó a Vadaskert Gyermekpszichiátria 1%-os adófelajánlásról szóló kisfilmjében szerepel.
Nagy várakozással készült a Tamásiban rendezett enduro Európa-bajnoki viadalára a magyar endurocross egyik legjobbja, Hertlik Donoven – áll a Korda Racing által kiadott közleményben. A korábbi háromszoros magyar bajnok motoros számára hamar véget ért sajnos a sportágban való bemutatkozása, ugyanis a második kör cross tesztjén történt kicsúszása mia
Nem ellenfelek, csapattársak, akik együtt húznák ki a Mercedes a gödörből – hangozgatta George Russell és Lewis Hamilton év eleje óta. Most közös fotóval is bizonyították ezt.
Ötszáz nap múlva, 2023. augusztus 19-én kezdődnek meg a versenyek Magyarország történetének legnagyobb sportrendezvényén, a szabadtéri atlétikai világbajnokságon.
„Büszkén jelentem be, hogy ismét én leszek a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a világbajnokság után. Nagyon várom már, érjünk el közösen új sikereket!” – írta a közösségi médiában publikált üzenetében a régi-új holland szövetségi kapitány.
Az utolsó pillanatban sikerült megakadályozni, hogy egyes F1-es csapatok újabb szállítmányozási blama miatt maradjanak felszerelés nélkül a hétvégi Ausztrál Nagydíjon.
A WeatherTech Racing nyilvánosságra hozta, hogy Raffaele Marciello lesz csapatuk egyik versenyzője az IMSA hétvégi, Long Beach-i fordulóján. Mivel a csapat a Porsche 911 GT3 R-ről átáll a GTD Pro osztályra, hogy a szezon hátralévő részében egy Mercedes AMG GT3-mal vágjon neki a kategória versenyeinek, az alakulat újra leszerződtette Marciellót, aki
Kilenc év után visszatér Nyirádra a Rallycross Európa-bajnokság! A megújult Nyirád Racing Center újra elhozta Magyarországra a rallycross élmezőnyét. Május 21-22-én az Euro RX1 és az Euro RX3 nyitófutamai jönnek Nyirádra, ahol a kategóriák legjobbjai mérkőznek meg Supercar és Super 1600-as versenyautóikkal az év első trófeáiért. 2013-ban járt utol
Korábbi mclarenes kollégája elmondta, mi teszi annyira nehézzé Lewis Hamilton mindenkori csapattársának a dolgát, és George Russell kapcsán is jósolt egyet.