"Nekem jobban tetszik az, hogy a világbajnokság van először, mert mindenki képes arra, hogy formába hozzon világbajnokságra, és aztán fenntartsa az Eb-ig" – mondta az InfoRádió kérdésére a háromszoros olimpiai bajnok úszónő.
Sporttörténelmi sikert ért el Liu Shaoang azzal, hogy bronzérmes lett a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres távján. A testvérét ért igazságtalanság miatt mégsem tudott felhőtlenül örülni az éremnek.
Nagyon nehéz nap volt, mindent beleadtam, semmit nem csinálnék másképp – írta közösség oldalán a pekingi téli olimpia 1000 méteres döntőjében elsőként célba érő, de később kizárt Liu Shaolin Sándor, aki gratulált az olimpiai aranyérmesnek.
A finálét követően érthetően feldúlt volt, így nem nyilatkozott, Liu Shaolin Sándor később azonban a közösségi médiában osztotta meg gondolatait a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres pekingi olimpiai döntőjét követően.
Az egész felkészülési tervet most módosítaniuk kell egy kicsit, de kitűnő szakemberekről beszélünk, ők ezt meg fogják tudni oldani – mondta a vízilabda-szövetség elnöke az idei, budapesti vizes-világbajnokság bejelentése után.
A Merkantil Bank Liga 22. fordulójának zárómérkőzésén a Szombathelyi Haladás a Nyíregyháza csapatát fogadta. A feljutásért küzdő hazai csapat alaposan bekezdett, hiszen mindössze 39 másodperc elteltével megszerezte a vezetést Kiss Bence fejesével.