Jelentősen megújul a Williams versenyautóinak fényezése az idei Forma-1-es szezonra. A brit csapat egyelőre csak egy demójárművön mutatta be a festést, az új, FW44-es kódjelű versenygép először a jövő heti, barcelonai teszten lesz látható.
Idén is folytatódik a HUMDA „Road Safety – a biztonság az első” országos közlekedésbiztonsági oktatási programsorozat, amely az első szakaszban ezúttal hét helyszínre látogat el, amit tervek szerint április közepétől akár 20 újabb állomás követhet. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. tavaly szeptemberben indí
Február 15-től lehet nevezni a 2022-es Silk Way Rallyra. Az oroszországi versenyt 2018 után újra Asztrahán és Moszkva között rendezik, ezúttal július 6. és 16. között. A 2009-ben alapított versenyt 11. alkalommal rendezik meg 2022-ben. Eddig összesen 41 országból 982 csapat vett részt a Silkway-en, az összesen több mint 50000 kilométernyi útvonal 5
Ryan Hunter-Reay indul Sebringben Renger van der Zande és Sebastien Bourdais mellett a Chip Ganassi Racing által indított Cadillac Racing #01-es autójával.
Újabb két Alpine junior jelentette be terveit az idei szezonra. Caio Collet és Victor Martins tavaly csapattársak voltak az F3-ban az MP Motorsportnál, és 2022-ben is maradnak a szériában, de külön csapatnál folytatják. A brazil versenyző lesz az, aki marad az MP-nél, míg a tavaly ötödik helyen végző francia átigazol az ART GP-hez. Martins már
Már a Williams első próbaútján megtapasztalták a versenyzők, okkal aggódtak a pilótafülkéből való kilátás romlása miatt. Különösen az utcai pályákon várnak nehézségeket.
Idén is folytatódik a HUMDA „Road Safety – a biztonság az első” országos közlekedésbiztonsági oktatási programsorozat, amely az első szakaszban ezúttal hét helyszínre látogat el, amit tervek szerint április közepétől akár 20 újabb állomás követhet. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. tavaly szeptemberben indí
Székesfehérvár – Néhány napot ugyan kivártak a Mol Fehérvár labdarúgócsapatának vezetői a hétvégi újabb vereség után, a hét közepére azonban eldőlt Szabics Imre sorsa: kirúgták a vezetőedzőt.
A 2021-es Forma-1-es szezon önmagában is igencsak izgalmasra sikerült. Ha ezt még megfejeli a Netflix a szokásos izgalmas, feszültségkeltő vágási ütemével, illetve képi- és hanghatásokkal, akkor garantált, hogy a következő Drive to Survive évad minden F1-es rajongót – és leendő rajongót – a tévé elé szegez pár órára. A negyedik évad következik, mel
Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a Gender Racing Team legifjabb versenyzője Gender Tamás Junior igazi mélyvízben kezdte el a 2022-es versenyszezont. Rögtön a gokartsport csúcsát jelentő WSK sorozat két versenyhétvégéjével, közötte egy komoly csapatváltással megspékelve kezdődött az idénye Olaszországban. A tavalyi első igazi teljes nemzetközi
A Sportfive Hungary Kft. végzi - szoros együttműködésben a vagyonkezelő Ferencvárosi Torna Clubbal - a múlt év végén átadott és a januári férfi kézilabda Európa-bajnokságon már sikeresen bemutatkozott MVM Dome üzemeltetését.
Ideje tudomásul vennünk, hogy a kripto piac egyre népszerűbb, és már a Forma-1-be is begyűrűzött. NFT, szurkolói tokenek, és egyre több kriptovalutával kapcsolatos szponzori megállapodás. A legújabb a Red Bull Racinghez köthető, ugyanis bejelentették, hogy többéves megállapodást kötöttek a Bybit kriptopénzváltóval, ami a Forma-1-es csapat szerint a
Cristiano Ronaldo beérte a brazil Romariót, aki 689 találatával eddig egyedül állt az élen a klubszínekben szerzett gólok örökranglistáján - írta szerdán a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS.
Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy az F1-es versenyhétvégéken a Netflix kamerái is forognak, így minden szezon előtt izgalmas, hatásvadász összefoglalót kapunk az előző szezonról, egy Drive to Survive évad által. A közönség nagyon szereti, a versenyzők már kevésbé. Nico Hülkenberg, aki jelenleg az Aston Martin tartalékpilótája, elismeri, hog
A Hyundai Motorsport amióta kitört a járvány kisebb versenyeken is indulva igyekszik felkészülni az aktuális WRC futamra, idén azonban nagyon nehéz volt a koreai gyártó számára a szezonkezdés, ezért ez változik. Kívülről nézve a Hyundai módszere, miszerint kisebb versenyeken való indulással is készül a WRC futamokra, jónak tűnik az idei nehéz év k