2022. február 1. kedd

febr. 1
17:06
Tom Brady hivatalosan is bejelentette visszavonulását (SzMo)
A 44 éves irányító hét Super Bowlt nyert a New England és a Tampa Bay irányítójaként.
febr. 1
17:18
A Red Bull is elmondta, mit vár az FIA vizsgálatától (m4sport.hu)
Nem csak a sértett Mercedes szeretne változásokat az FIA-tól a múlt évi szezonzárón történtek után. A Red Bull sportigazgatója elmondta, mit várnak a még zajló FIA-vizsgálattól.
febr. 1
17:30
Forma–1: először szólalt meg Lewis Hamilton a vesztes szezonzáró futam óta (Infostart)
A jövőjéről azonban továbbra is hallgat a hétszeres világbajnok.
febr. 1
17:30
Futballtörténelem: Ronaldo sztorizgat hogy próbálta Romário kitúrni a brazil kezdőből (m4sport.hu)
Óriási humora van a legendás brazil csatárnak.
febr. 1
17:30
Milliárdok állnak a házhoz, degeszre kereste magát a Fradi és az MTK (BorsOnline)
Uzunit megvenni, Vancsát kinevelni érte meg, mindketten busás hasznot hoztak eddigi magyar klubjuknak.
febr. 1
17:30
Interjút adott Szilágyi Gerda és apja, Szilágyi Zoltán, „lejáratókampányról” beszéltek (SzMo)
Szilágyi Liliána húga és apja a Keljfeljancsi vendégei voltak, „Az én édesapám még a légynek se tudna ártani” – mondta a műsorban Gerda.
febr. 1
17:36
A világ második legjobban kereső focistája lesz: Mbappé brutális fizetésért igazolhat a Real Madridhoz (Blikk)
Párizs – A világ második legtöbbet kereső labdarúgója lehet a francia Kylian Mbappé. A Paris Saint-Germain 23 esztendős ásza elvágyódik a francia fővárosból, ahol a szezon végén lejár a szerződése, és úgy tűnik, a spanyol Real Madridnak sikerül is elcsábítania. Igaz, ehhez nem csak szép szavak, de iszonyatos fizetés is kell.
febr. 1
17:36
Drámai nyilatkozat: Szilágyi Liliána apja és húga együtt szólaltak meg a botrányról (Metropol)
Szilágyi Zoltán szerint Liliána követőtábora hatalmasat ugrott az elmúlt időszakban, és az influenszerkedésért járó pénz állhat a vádak hátterében.
febr. 1
17:48
Dél-Korea kijutott a vb-re (m4sport.hu)
A koreaiak két góllal verték Szíriát, készülhetnek Katarra.
febr. 1
17:54
Nascar: Ilyen lesz Brad Keselowski Ford Mustangja a Clashen (Videó) (USAracing)
A Violet Defense lila színeiben kezdi meg Nascar-karrierjének vadonatúj fejezetét Brad Keseloski. Az idei évtől...
febr. 1
18:00
Bombaüzlet vagy befürdik a Barcelona? Ingyen igazol sztárt a csapat (Blikk)
Barcelona – Jó hír a Barcelona szurkolóinak: a katalán fociklub az átigazolási időszak hajrájában megszerezte Pierre-Emerick Aubameyang játékjogát, a gaboni sztár az Arsenalt hagyja el a Barca kedvéért. A két klub egyelőre hivatalosan nem erősítette meg az üzletet, de gyakorlatilag mindenki kész tényként kezelte azt.
febr. 1
18:00
Vettel és Bottas egymás ellen kezd a hétvégi Bajnokok Tornáján (m4sport.hu)
A helyszín kicsit sem lesz Forma–1-es, a mezőny viszont nagyon is. A hétvégén rendezik a Bajnokok Tornáját, melynek sorsolásán kiderült, már az első körben összecsap Sebastian Vettel és Valtteri Bottas.
febr. 1
18:18
Téli olimpia: "nem áll még készen" a rövidpályás gyorskorcsolyacsapat (Infostart)
Egyre-másra kapják el a koronavírust a magyar csapat lengyel lakótársai. Bánhidi Ákos és a sportolók beszámolója Pekingből.
febr. 1
18:24
Vezetőedzőt nem, de egy szerb szélsőt szerződtetett a Honvéd (m4sport.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy a Slovan Bratislava csapatától szerződtette Dejan Drazsicsot.
febr. 1
18:48
Videó: dermesztő jelenet, elvesztette eszméletét meccs közben a Nyíregyháza játékosa (m4sport.hu)
Azonnal kórházba kellett szállítani.
febr. 1
18:54
A Ufc belép a Nascar-ba: A Trackhouse Racing összebútorozott Dana White-tal (USAracing)
Vadonatúj partnerkapcsolat köttetett a Nascar Cup Seriesben szereplő Trackhouse Racing és az Ultimate Fighting Championship...
febr. 1
19:00
Mégsem visszatérés: két hónapja készült Hamilton „új” videója... (m4sport.hu)
A Mercedes megerősítette, nem friss az a videófelvétel, melyen Lewis Hamilton boldog újévet kíván a kínai szurkolóiknak.
febr. 1
19:06
Itt már semmilyen kifogás nem segít: oltás nélkül nincs Forma-1 (Blikk)
Bekeményítettek a Forma–1 vezetői, hogy elkerüljék a világjárvány okozta bizonytalanságot, úgy döntöttek, ezentúl csak beoltott személyek léphetnek be a paddockba.
febr. 1
19:18
Vancsa duplázott a kiütéses győzelmet arató U19-es válogatottban (m4sport.hu)
Az U19-es magyar válogatott kedden felkészülési mérkőzésen 6-2-re legyőzte Bosznia-Hercegovinát.
febr. 1
19:30
Történelmet írtak: apja után a lánya is pályára lépett Manchesterben (BorsOnline)
Ole Gunnar Solksjaer leánya, Karna három percre helyet kapott a Manchester United felnőtt női csapatában, így először fordult elő, hogy az angol együttesben édesapa és leánya is szerelést húzhatott.
febr. 1
19:42
Nemcsak bántalmazással, de halálos fenyegetéssel is vádolja a rendőrség Greenwoodot (m4sport.hu)
A Manchester United labdarúgója továbbra is őrizetben van, bűnlajstroma tovább bővült.
febr. 1
19:44
A Bengals-hívek gyűjtésbe kezdtek, hogy a csapat 87 éves szurkolója ott lehessen a Super Bowlon (m4sport.hu)
54 évet várt arra a nagypapa, hogy szeretett csapata a döntőbe jusson.
febr. 1
19:54
Videó: Russell első munkanapja a Mercedes gyárában (m4sport.hu)
A csapat nem teljesen új számára, George Russell így is másképpen vetette bele magát a munkába, mint korábban: először járt a Mercedes két bázisán a csillagosok versenyzőjeként.
febr. 1
19:56
A pekingi téli olimpia teljes programja (m4sport.hu)
Az M4 Sport és az m4sport.hu öt online csatornája az összes magyar vonatkozású eseményt élőben közvetíti, emellett igyekszik minden eddiginél több tartalmat megmutatni.
febr. 1
20:12
Nagelsmann álmatlan éjszakákat okoz feleségének, álmában sem tud megszabadulni vezetőedzői énjétől (m4sport.hu)
Újabb bizonyíték, hogy a Bayern München fiatal vezetőedzője, Julian Nagelsmann mennyire szereti a labdarúgást.
febr. 1
20:24
Nyáron elhagyja a Herthát a sportigazgató, Arne Friedrich (m4sport.hu)
Nem kizárt, hogy az Egyesült Államikban vállal munkát.
febr. 1
20:36
Rafael Nadal megszólalt: "végeredményben ez egy játék" (Infostart)
"Csodálatos dolog. Sokszor keményen próbálkoztam itt Melbourne-ben, és talán a legváratlanabb pillanatban sikerült ismét nyernem" - fogalmazott az immár egyedül GS-csúcstartó férfiteniszező.
febr. 1
20:48
Elindult Kínába Liu Shaoang és Gyulay Zsolt (m4sport.hu)
Koronavírus-fertőzése után felgyógyulva kedden csapattársai után elindulhatott a pekingi téli olimpiára a világbajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, Liu Shaoang.
febr. 1
21:06
Hárommillió forint/perc: az ingyen igazolt Ramsey nagyon sokba került a Juvnetusnak (m4sport.hu)
A walesi válogatott játékos 2019-ben ingyen igazolt a Juventushoz.
febr. 1
21:18
Hárommillió forint/perc: az ingyen igazolt Ramsey nagyon sokba került a Juvnetusnak (m4sport.hu)
A walesi válogatott játékos 2019-ben ingyen igazolt a Juventushoz.
febr. 1
21:18
Botrány! Olyat tett a magyar focista, meccs után megvárták a szurkolók (BorsOnline)
Botrányos jelenetek zajlottak le a Nagykanizsa–Dunaújváros Nb Ii-es futsal meccsen.
febr. 1
21:20
Az amerikai hírügynökség két bronzérmet jósol a magyaroknak a téli olimpián (m4sport.hu)
Az AP amerikai hírügynökség jóslása szerint a magyarok két bronzérmet nyernek a pénteken rajtoló pekingi téli olimpián.
febr. 1
21:24
Nascar: Idén is a Usaf Thunderbirds átrepülésével kezdődik a Daytona 500 (USAracing)
Idén is a U.S. Air Force Thunderbirds F-16-os Falconjai fogják prezentálni a tradicionális átrepülést a...
febr. 1
21:30
Magyar örömhír a téli olimpiával kapcsolatban (Infostart)
Negatív Covid-teszt birtokában felszállt a repülőre és Pekingbe tart Liu Shaoang. Gyulay Zsolt MOB-elnök is vele van.
febr. 1
21:48
Nascar: Floyd Mayweatherék nekivágnak a Daytona 500-nak, az autó pedig odacsap a stílusnak (USAracing)
Immár hivatalosnak tekinthető a The Money Team Racing nevezése a 64. Daytona 500-ra. Mint arról...
febr. 1
21:48
A DVTK és a Ferencváros is kiütéses győzelmet aratott a jégkorong Erste Ligában (m4sport.hu)
Az FTC 6-0-ra győzött a Titánok vendégeként a jégkorong Erste Liga keddi játéknapján.
febr. 1
22:12
Húga szerint a pénz áll Szilágyi Liliána lejárató kampánya mögött, édesapja szeretne megbocsátani (m4sport.hu)
Szilágyi Zoltán és Gerda tagadja a vádakat, de sejtik, mi állhat a háttérben.
febr. 1
22:30
Zak Brown: O’Wardot az IndyCar bajnok címe juttathatja el az F1-ig (USAracing)
Pato O’Ward sosem rejtette véka alá, hogy abszolút karriercéljának a Formula-1 számít. A jelenleg az...
febr. 1
22:36
Vári: A következő időszakban nagy diplomáciai egyeztetések lesznek (m4sport.hu)
Nagy az aggodalom a vizes sportok szövetségeinél a vb halasztása matt.
febr. 1
23:12
Nascar: 70 km/h-s sebességeket várnak a hétvégi szezonindítón (USAracing)
A Nascar Cup Series csapatai továbbra sem lélegezhettek fel a szállítmányozási problémák okozta autó- és...
febr. 1
23:42
Jr Hildebrand egy IndyCar-autóval nevez a 2022-es Pikes Peak-i hegyi felfutóra (USAracing)
Már tavaly is tervben volt, idén viszont úgy tűnik, ténylegesen meg is valósulhat egy IndyCar-gép...

Keresés