Voltak igen nehéz pillanatai a szezonban Kozák Danutának, de így is sikerült újabb olimpiai és világbajnoki címet is szereznie. A Ferencváros kajakozója az érdeklődésünkre a többi között beszélt a vasárnap zárult koppenhágai világbajnokságról és arról is, hogy most a pihenésre, a családjára fókuszál.
Hatalmas ötlettel állt elő egy magyar vállalkozó: megkereste Növényi Norbit és Bunyós Pityut, hogy térjenek vissza a ringbe – pont úgy, ahogy Mike Tysonék a tengerentúlon.
A borzalmasra sikeredet Bajnokok Ligája-rajt, a Bayern Münchentől kapott sima hármas után a bajnokságban kellett kiköszörülni a csorbát a Barcelonának, a La Ligában nyeretlen, két döntetlennek szerénykedő Granada ellen. A Camp Nouban összegyűlt 27 ezer nézőnek csalódnia kellett: a Ronald Koeman által irányított csapat 85 másodperc után hátrányba ke
Új Forma–1-es versenyző debütál a következő Bajnokok Tornáján: a Mercedestől való távozása után Valtteri Bottas megméreti magát az ezúttal jeges körülmények között rendezett versenyen.
Josip Stanisic az U19-esek között még német színekben szerepelt, a következő korosztályban és a felnőttek azonban már a horvátok mellett tette le a voksát.
Ralf Schumacher elmondta a véleményét a bátyjáról készült dokumentumfilmről, és mesélt kicsit a gyerekkorukról, a Michaeltől kapott segítségről és a viszonyukról.
A sportolás, a rendszeres mozgás és az egészséges életmód népszerűsítését tűzte ki célul az Összefogás Xi. Sportegyesület, aki a Fiatal Családosok Klubjával (Ficsak) karöltve hosszú évek közös munkájával szép eredményeket tud felmutatni Újbudán. A vonzó, sportos rendezvények gomba módra nőtték ki magukat a kerületben az elmúlt pár évben, melyek hat
Szeretne azzá válni az Alfa Romeo Valtteri Bottas számára, mint ami a Mercedes lett Lewis Hamilton számára. Főnökük elmagyarázta, hogyan győzték meg a finnt, hogy csatlakozzon hozzájuk.
Kártérítési pert kezdeményez a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) volt sportigazgatója és főtitkára, Juhász Gábor ellen, így már nemcsak Richter Attila ex-főtitkárnak kell bíróság előtt felelnie a sportszervezetet ért gazdasági hátrányokért.