Kirabolták Reece Jamest, a Chelsea angol válogatott védőjét, amíg klubcsapatával kedd este a Bl-ben vitézkedett. A betörők széfestül vitték el a focista legértékesebb érmeit.
A Ferencváros hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a német válogatottal 2010-ben világbajnoki bronzérmet nyert középpályást, a 32 éves Marko Marint, aki szabadon igazolható volt.
A norvégiai Stavangerben rendezték a sakkozók szupertornáját, ahol Rapport Richárd végül a harmadik helyen végzett. A tízfordulós tornán a nyolcadik etapig még az első volt, a végét elrontotta, de így is történelmi rekordot állított fel.
Együtt csak egy nagydíjhétvégét teljesítettek, Michael Schumacher így is megismételhetetlen és a legnagyobb számára. A Jordan egykori kereskedelmi igazgatója csak szép emlékeket őriz a rekordbajnokról.
A Ferencváros 33-27-re legyőzte a horvát Podravka Koprivnica csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, szombaton Érden.
Miami – Noha immár nyolc éve befejezte profi labdarúgókarrierjét David Beckham, az angol Manchester United és a spanyol Real Madrid korábbi klasszisa fizikálisan még mindig csúcsformában van. A játékosként 115-szörös angol válogatott, Bajnokok Ligája-győztes legenda a közösségi oldalaira feltöltött képek alapján egy kilogrammot sem hízott, amióta v
Nincs fő esélyese férfi vízilabdában a nemrég megkezdődött klubszezonnak – hangsúlyozta az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Faragó Tamás. Arról is beszélt, hogy hat erős csapatot is lát a mezőnyben, közülük öt budapesti együttes, és kitért arra is, hogy a tokiói olimpiai bronzérmes játékosoktól érthetően mindig többet várnak majd a szurkolók.