Nyon – Kezdődik a küzdelem a győzelmekért és persze a velük járó pénzekért - kedden indul a labdarúgó-Bajnokok Ligája új szezonja. Ez a sportvilág egyik legnézettebb eseménye és legnagyobb üzlete. Ennek megfelelően a szereplőket is sokra tartják, BL-ben szereplő csapatok kereteinek összértéke 14,36 milliárd euró (5041 milliárd forint). Csak összeha
Dunaszerdahely – A DAC középpályása, Schäfer András bombagólt lőtt a Slovan Bratislava elleni rangadón a szlovák labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójában, ám a dunaszerdahelyi együttes nem tudta megőrizni az előnyét, 1-1-re végződött a mérkőzés.
Kemény Dénes vakációjuk négy hetének kánikulai napjaiban is segítette legkisebb fiát, Márkot, akit a Balaton egyik sarkából a másikba fuvarozott edzésre.
Három magyar futballistáért – Gulácsi Péterért, Willi Orbánért, Szoboszlai Dominikért – szoríthatunk a Bl 32-es főtábláján. Csapatukra, az Rb Leipzigre kemény meccsek várnak.
A változatlanul nyeretlen Újpest 2-2-es döntetlent játszott a vendég Zalaegerszeggel a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.
Hiába szurkoltak az amerikai filmsztárok is Novak Djokovicsnak, nem jött neki össze a Golden Grand Slam, vagyis, hogy egy naptári évben mind a négy legnagyobb tenisztornát megnyerje.
Egy körülbelül 17 ezer dolláros (5 millió forintos) szerkezetnek köszönheti az életét Lewis Hamilton. A hétszeres világbajnok Forma–1-es pilóta autójának tetején landolt a holland Max Verstappen kocsija az Olasz Nagydíjon, ha a brit felett nincs a Halo (közismertebb nevén Gloria), akkor tragédia történhetett volna Monzában.
Felcsút – Válogatott meghívóért is küzd a labdarúgó-NB I-ben továbbra is listavezető Kisvárda román légiósa, Claudiu Bumba, aki a 6. fordulóban szép kapáslövéssel döntötte el a Puskás Akadémia elleni idegenbeli bajnokit (0-1). A két éve hazánkban játszó középpályás nyitott arra, hogy a magyar nemzeti csapatban futballozzon, amennyiben a hazájából t
A világelső Novak Djokovic után a friss US Open-bajnok Danyiil Medvegyev, valamint a görög Sztefanosz Cicipasz is kvalifikált a férfi teniszezők szezonzáró ATP-világbajnokságára.
Főnökei egyértelművé tették, csakis Sebastian Vettellel tudják elképzelni a folytatást, és nincs B-tervük versenyzőfronton. Az Aston Martin azt is elmagyarázta, miért a késlekedés a hosszabbítás kapcsán.
Egy-két napon belül elhagyhatja az intenzív osztályt a háromszoros világbajnok brazil labdarúgó, Pelé, akit másfél héttel ezelőtt daganatos megbetegedés miatt operáltak meg egy Sao Pauló-i kórházban.
Lefektették az Aston Martin F1-es csapata által épített új gyárkomplexum alapkövét. A 200 millió fontos beruházással megépülő létesítmény 2023-ban nyitja meg kapuit.
Lecserélik edzőiket a magyar úszók. Legalábbis többen megpróbálják mással folytatni a munkát. Egyfajta forradalomról suttognak az uszodákban, a szövetségi kapitány, Sós Csaba szerint másról van szó.
Kezd egymásra veszélyessé válni Max Verstappen és Lewis Hamilton a Mercedes csapatfőnöke szerint. Toto Wolff változást sürget – nem kérdés, hogy melyik oldalon
Két versenyzőtársuk is egyszerű versenybalesetnek látta Max Verstappen és Lewis Hamilton incidensét. Fernando Alonso szerint az eset súlyosabbnak tűnt, mint amilyen valójában volt.