Kizárólag Budapesten rendeznek telt házas mérkőzéseket a labdarúgó Európa-bajnokságon. A jegyek mellett csak az adott találkozóra érvényes karszalaggal lehet bejutni a Puskás Arénába.
Az elmúlt napokban sok szó esett Christian Eriksen rosszullétéről, illetve a dán csapatkapitány, Simon Kjaer emberi nagyságáról. A világ szinte minden pontján Eriksen felépüléséért szorítanak. A két futballista Olaszországban városi riválisok, de a szombati eset közel hozta egymáshoz az Intert és a Milant.
A magyar labdarúgó-válogatott eddigi 13 összecsapásából egyet sem tudott megnyerni Portugália ellen, amellyel kedden játszik Eb-csoportmérkőzést a Puskás Arénában.
Nem hívná el sörözni Lewis Hamiltont, de a pályán tiszteli őt Max Verstappen annyira, hogy tiszta maradjon a küzdelmük. Hogy melyikük a jobb versenyző, az viszont számára nem kérdés
Háromtól Skócia-Csehország, hattól Lengyelország-Szlovákia mérkőzést rendeznek a labdarúgó Európa-bajnokságon hétfőn. a Copa Américán pedig Argentína–Chile rangadó lesz az éjjel.
Kieffer Moore, a walesi válogatott csatárának az élete eddig is kalandos volt. Öt éve még a National League-ben, azaz az ötödosztályban futballozott. Most válogatottja egyenlítő gólját szerezte az Eb első csoportmeccsén.
A brazil válogatott magabiztos győzelemmel rajtolt a Copa Americán: a hazai együttes Neymar vezérletével Venezuelát múlta felül a torna nyitómérkőzésén.
Egyre jobban van a dán válogatott labdarúgó, Christian Eriksen, aki a szombati, Finnország elleni mérkőzésen összeesett az Európa-bajnokságon, s akit újra kellett éleszteni.
Hétfőn újabb három meccsel folytatódik a labdarúgó Európa-bajnokság, újabb hat csapat mutatkozik majd be. Az esti rangadón Spanyolország a svédeket fogadja.
A kedd esti Magyarország-Portugália Eb-mérkőzés előtt két teljes napjuk lesz a szurkolóknak arra, hogy átvegyék a védettséget igazoló karszalagjukat, amellyel kedden beléphetnek a Puskás Arénába. Az átvételi pontok már a találkozók előtti napon, vagyis hétfőn 8 órától teljes kapacitással működnek.
Olasz források szerint könnyen elképzelhető, hogy nem a Pirelli, hanem maguk a trükköző csapatok lehetnek a felelősek az Azeri Nagydíjon történt defektekért.
Menedzsere szerint viszont egyelőre még megfigyelés alatt tartják a kórházban, és igyekeznek kideríteni, miért is esett össze a dán válogatott focista a finnek elleni, szombati mérkőzésen.
Kedden 18 órakor Magyarország–Portugália – a várva várt mérkőzés, amikor végre megmutathatja a csapat, mire képes. Mondják, fejben dől el a győzelem, ami igaz is lehet, de azért utni is elég sokat kell hozzá. Vajon sikerül Ronaldóékat elsöpörnie a magyar válogatottnak?
Kedden 18 órakor a magyar labdarúgó-válogatott is megkezdi szereplését a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon, méghozzá a Puskás Arénában a címvédő portugál csapat ellen.
Andrij Sevcsenko szerint gyors és érdekes mérkőzésen veszítettek. Denzel Dumfries arról beszélt, hogy a találkozó nem pályafutása legjobbja, de a legszebbje volt.
A labdarúgó Európa-bajnokság hétfői játéknapjának nyitómeccsét Skócia játssza a csehek ellen. Mivel az angol és a horvát válogatott alkotja még a D csoportot, a harmadik hely megszerzése szempontjából is sorsdöntő lehet ez a találkozó.
Nem tervezi Lewis Hamilton, hogy Kimi Räikkönen példáját követi, és jól behatárolta, meddig láthatjuk még a Forma–1-ben versenyezni. A hírek szerint a 2022-re szóló szerződésére sokat már nem kell várni.
Eljött a skót válogatott nagy visszatérésének pillanata. Huszonhárom esztendős várakozás után játszik ismét világ- vagy Európa-bajnokságon mérkőzést. Ez volt a leghosszabb kihagyás két nagy torna között, amióta 1954-ben először vb-szereplő lett.
Ügynöke szerint Christian Eriksen továbbra is kórházban marad, de jó úton van a felépülés felé. A dán labdarúgó szombaton, a koppenhágai dán-finn Európa-bajnoki mérkőzésen összeesett a pályán és újra kellett éleszteni.
Kedden a F csoportban is lkezdődnek a küzdelmek az Európa-bajnokságon. Előbb Magyarország játszik Portugáliával, majd 21 órától jön a csoport rangadója, a német–francia meccs. A franciák nemrég érkeztek meg a német városba.
A magyar labdarúgó-válogatott kapusa sok taktikai edzéssel, relaxációval és a Coldplay zenéjével várja a portugálok elleni első magyar mérkőzést, amelyen véleménye szerint a fizikai mellett kulcsszerepe lesz a csapat mentális felkészültségének is.
A magyar labdarúgó -válogatott kapusa sok taktikai edzéssel, relaxációval és a Coldplay zenéjével várja a portugálok elleni első magyar mérkőzést, amelyen véleménye szerint a fizikai mellett kulcsszerepe lesz a csapat mentális felkészültségének is.